Gátlástalan iparág épül az elhagyott nők kétségbeesésére, ami közben a férfiakat is hülyének nézi

Nemrégiben az internet számomra eddig ismeretlen bugyraiba nyertem betekintést. Azzal kezdődött, hogy egy barátnőm zaklatottan felhívott. Elmondta, hogy a párja indoklás nélkül szakított vele, és minden további beszélgetéstől elzárkózik. Amikor két feltörő zokogás közt sikerült szóhoz jutnom, próbáltam óvatosan megemlíteni, hogy eddig sem volt elégedett a kapcsolattal, sokat bosszankodott, éppen az érdemi kommunikáció hiánya miatt. Mivel ezt a szempontot az aktuális lelkiállapotában nem tudta befogadni, a továbbiakban egyszerűen csak igyekeztem vigasztalást nyújtani, és letettük a telefont.

Tettem-vettem, úgy fél óra múlva megnyitottam a legnépszerűbb közösségi oldalt, és mit látok? Egy értesítést, mely kedvesen igyekszik rávenni a társkereső funkció használatára. Jó, legyintettem, megint hallgatózott a kis hamis, megszoktuk már, ahogy azt is, hogy annyira azért nem okos, hogy pontosan felmérje a helyzetet. De az, ami ezután következett, minden képzeletemet felülmúlta.

A magnetikus női kommunikáció, és ami mögötte van

A következő napokban a hírfolyamomat elözönlötték a legképtelenebb szövegű párkapcsolati guruk reklámjai, akik némi ráfordításért cserébe az ex gyors és hatékony visszaszerzését ígérték. “Nem tud majd kiverni a fejéből”, “rá fog jönni, hogy te vagy számára az igazi”, “hason csúszva fog a kegyeidért könyörögni”, sőt (na ez a végképp creepy) “megszállottan üldöz majd téged”.

Ezek a “szakemberek” (nagyobbrészt férfiak) különféle végzettségeket vallanak magukénak, és rendre azt állítják, hogy csalhatatlan módszerük tudományosan alátámasztott. Klienseik sikertörténeteit idézik, egyes esetekben pedig a saját feleségükre hivatkoznak, aki annak idején az adott trükköt alkalmazta rajtuk. Olyan is előfordul, hogy párban támadnak, és azt ígérik, hogy megtanítanak a “magnetikus nőies kommunikációra”.

Minden szakítást meg kell gyászolni, de nem szabad az önsajnálatba belefulladni

Egy másik guru “magnetikus szerelmi titkokkal” házal. Bevezető videójában hosszú körítés után kiböki, hogy ezek segítségével “aktiváljuk a férfi alfaösztönét”. “Titkos jelzéseket” (szavakat, illetve gesztusokat) ígér, melyek egyike-másika – figyelmeztet – olyan erős hatású, hogy bevetését csak élethossziglani kapcsolatra vágyó, nagyon elszánt nőknek ajánlja. Hatására ugyanis az addig csak foghegyről vagy sehogysem válaszolgató, flegma, közönyös exünk már aznap este az ajtónk előtt teremhet egy csokor rózsával és a meggyőződéssel, hogy nem tud nélkülünk élni.

E szerelmi tanácsadók többsége váltig bizonygatja, hogy ő a nők érdekében munkálkodik, noha esetenként kilóg a lóláb, például mert megjelenik náluk az antifeminista diskurzusok “magas értékű nő” kifejezése. A “high value woman” sok, feminista szempontból is kívánatos tulajdonsággal bír (intelligens, magabiztos, önálló stb.), ugyanakkor a definíció szerint “magas értékét” a férfiak figyelme, érte való versengése – tehát a férfiaknak való megfelelése – adja. Akad azonban olyan guru is, aki szerint nem kell azzal vesződni, hogy magas értékű nővé váljunk: módszerének köszönhetően ugyanis egyszerűen manifesztálhatjuk (megidézhetjük?) a vágyott partnert.

A megszerzés evolúciója

A másik érzelmi befolyásolásának vágya talán egyidős az emberiséggel. A folklórhagyományban (erről Dömötör Tekla is ír A magyar nép hiedelemvilága c. könyvében) a szerelmi varázslat hajat, körmöt, szeméremszőrzetet, rosszabb esetben testnedveket, váladékokat foglalt magában. A gyanútlan vendég nem tudhatta, mit tartalmazott az étel vagy ital, amivel szívélyesen megkínálták, a hagyományos hozzávalókon kívül. A mai férfiak tulajdonképpen örülhetnek, hogy “legprimitívebb belső vágyuk felkeltése” érdekében a nők, a modern vajákosok tanácsai nyomán, már csak szempillákat rebegtetnek rájuk, esetleg (gurutól függően) 12 vagy 4 szavas bugyuta sms-ekkel bombázzák őket.

Ami közös a bő tucatnyi guruban, akiket a telefonhívás nyomán vesztemre megismertem, az, hogy mindegyikük úgy tekint a férfiakra, mint valami csökkent értelmi képességű, ám kellő idomítással könnyen manipulálható, rendkívül primitív lényekre, akikkel szemben bármit célravezetőbb bevetni, mint az őszinte, egyenes kommunikációt. (És még a feministák állítólag a férfigyűlölők!)

Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a kommunikációs gondok valóban az első helyen állnak a párterapeutához fordulók indokainak sorában. Főleg a nők tapasztalata, hogy a partner nem nyitott a problémák megbeszélésére, és eleve nem túl közlékeny. „Fogalmam sincs, mi van a fejében!” – panaszolta rendszeresen még a szakítás előtt a fent említett barátnőm is. De ennek a gyakori jelenségnek nem a férfiak valami veleszületett kommunikációs fogyatékossága az oka, hanem sokkal inkább a nemi szocializáció. Ami kezdődik azzal, hogy “a fiúk nem sírnak”, nem érzékenykednek, és végződik azzal, hogy a férfiak nehezen tudnak beszélni az érzéseikről, és a partner erre irányuló kísérleteit mint (szerintük) boncolgatást vagy vallatást elhárítják.

És erre mi a megoldás? Véletlenül sem az, hogy a férfiakat tanítsuk meg kapcsolódni az érzéseikhez és kifejezni azokat, mielőtt az elhallgatásukkal károkat okoznak maguknak és a környezetükben levő embereknek. Nem! A nőket tanítsuk meg trükközni, fifikázni, hogy a háttérből mozgassák a szálakat és a nyak legyenek, ami a fejet forgatja.

Kutatók megfigyelték, hogy a hosszú házasságban élő pároknál minden egyes negatív interakcióra átlagosan öt pozitív interakció jut

Fölöttébb kényelmetlen lehet úgy jelen lenni egy kapcsolatban, hogy minden szavadra, megnyilvánulásodra gondosan ügyelned kell (nehogy megint visszahúzódásra késztesd a másikat). De a legnagyobb veszélye ezeknek a tanfolyamoknak (workshopoknak, applikációknak stb.), hogy – tisztelet a kivételnek – nemigen differenciálnak megmentésre érdemes és érdemtelen kapcsolatok közt.

Bántalmazó kapcsolat esetén az áldozat részéről megjelenhet az ún. traumás kötődés, de ezen nem a felek újra összeboronálásával kell segíteni. Egy bántalmazótól általában nagyon nehéz megszabadulni. Ha kivételesen mégis érdeklődését veszti az áldozata iránt (pl. mert az nem rendelkezik elég erőforrással, amit kisajtolhat belőle), akkor utóbbit az önállóságában kell megerősíteni. Sok párkapcsolati guru azonban azt a téveszmét sugallja a követőtáborának, hogy ha egy nő a viselkedésével kivívja a tiszteletet, akkor a bántalmazó hajlamú férfiak sem fogják bántani.

Ez ebben a formában nem igaz (ahogy, az egyik hirdetés ígéretével ellentétben, a toxikus férfit nem lehet “megszelídíteni”). Fontos természetesen, hogy a nők önbecsülése növekedjen, de a bántalmazók egy része a “kihívásokat”, azaz az erős nők megtörését kedveli. A bántalmazásért minden esetben a bántalmazó a hibás, nem pedig az áldozat viselkedése.

Egy kapcsolat sem a papírtól lesz tartós egy életen át

Ennél enyhébb, de morálisan szintén kifogásolható az elhagyott nők hitegetése, hamis ábrándokba ringatása. „A felszín alatt hiányzol neki. Nagyon.” – bizonygatta az egyik reménykufár. Persze, a leendő előfizetőnek azt kell mondani, amit hallani akar – a Miranda-féle (emlékeztek a Szex és New Yorkra?) “nem jöttél be neki” kevesebbet hozna a konyhára. A kedvencem azonban a “karmikus szünet”: nincs vége köztetek, ez csak egy karmikus szünet.

Sok guru említ teljesen légből kapott “statisztikákat” arról, hogy a férfiak milyen (irreálisan magas) aránya nyitott arra, hogy az exével újrakezdje a megszakadt vagy megszakított kapcsolatot. Az okok közt – további probléma – már megint kevesen tesznek különbséget. Van az a kétségbeesés, ami egy ideig ezzel is beéri, de hosszabb távon nem biztos, hogy az érintett nő érdekét szolgálja, ha az exe pl. az általa biztosított kényelem (főtt étel, tiszta ruha, szexuális rendelkezésre állás) miatt tér vissza hozzá, vagy éppen azért, mert nem talált mást.

Nem sokkal jobb az sem, ha azért, mert – akár menstruációs vér, akár internetes tanácsok segítségével – kívülről erre késztették. Egy modernkori amerikai boszorkány mondta nekem régen: a szerelmi mágia szerinte előfordul, hogy működik, de célpontja, ha meg is jelenik a rá vágyó személy közelében, zavarodott, nem önmaga, nem tudja, miért van ott.

Életünk minden fontos szakaszában feltesszük magunknak a kérdés, hogy kik is vagyunk mi valójában?

Azaz, ha véget ér egy kapcsolat, annak általában oka van. Azt, aki el akar menni, nem érdemes visszahúzni sem könyörgéssel, sem fondorlattal, sem – még ha netán hiszünk is az ilyesmiben – mágiával. Ha két ember közt nem működik az egyenes kommunikáció, felesleges őket bármilyen fondorlattal újra összehozni, mert – ha csak nem tesznek tudatosan, egyénileg és közösen is, akár valódi szakmai segítséggel a fejlődésért – második vagy sokadik nekifutásra sem fogják egymást megérteni és útjaik újra el fognak válni.

Aki az őszinte érveinkre, a vádaskodástól mentes, higgadt én-üzenetekre és a konstruktív megbeszélésre nem nyitott, az nem érdemli meg, hogy alternatív utakon próbálkozzunk és visszaszerzésére időt, energiát, pénzt fordítsunk – ne gazdagítsunk szélhámosokat. Aki magától nem jön, az magnetikus hókuszpókusz hatására se jöjjön, nem lesz értelme. A valódi kapcsolódások alapja ugyanis: a szabad akarat.