Te meddig bírod nyaralás alatt a mobilod nélkül?

2017. július 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Huawei megbízásából készített kutatás okostelefonnal kapcsolatos nyaralási szokásainkat vizsgálta. Kiderült, hogy egyszerűen nem tudunk pihenni okostelefon nélkül! Most megmutatjuk mire használjátok a leggyakrabban!

Te meddig bírod nyaralás alatt a mobilod nélkül?
Fotó: Thinkstock

A magyarok kétharmada ugyanis nem tudja elképzelni a nyaralását az okostelefonja nélkül, amit leginkább fotózásra, navigációra, étterem és hotel keresésére használ a vakáció során - derült ki a Huawei megbízásából 12 európai országban (köztük Magyarországon) készített kutatásból. Az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég által készített felmérés szerint a nyaralás egyre fontosabb kelléke a külső akkumulátor, a megkérdezettek harmada pedig gyorstöltő és extra tárhely (például SD kártya) nélkül már útnak sem indul. A magyar válaszadók háromnegyede szerint az okostelefon sokkal egyszerűbbé teszi a vakációt. Legtöbben fotózásra és tájékozódásra használjuk a mobilunkat nyaralásunk alatt

A kutatás eredményei alapján magyarok 95 százaléka készít fotókat a nyaralás ideje alatt, 78 százaléka pedig navigációs alkalmazást is használt legutóbbi útja során. A térkép applikáció segítségét még ennél is többen, a megkérdezettek 84 százaléka vette igénybe. A magyarok 59 százaléka viszont előre gondolkodott, és még az utazása előtt letöltötte úti célja térképét, hogy off-line is böngészhesse azt. A magyarok többsége (58%) előszeretettel használja hotel és étterem értékelések keresésére és olvasására a mobilját, 38 százalékuk pedig foglalási adatait vagy elektronikus jegyét is az okostelefonján tartotta. A QR-kódok ideje viszont leáldozóban van, a mobilfizetés pedig még nem igazán népszerű: mindössze a megkérdezettek 27-27 százaléka élt ezzel a két lehetőséggel útja során. Leginkább a dél- és kelet-európai országokban élők értettek egyet azzal, hogy az okostelefon jelentősen megkönnyíti az utazást. Nálunk is igen sokan gondolják ezt: a magyar válaszadók 76 százaléka vélekedett így. Nyaralás alatt leginkább külső akkumulátorra és tárhelyre van szüksége az okostelefonunknak, ugyanis a válaszadók 47 százalékának a nyaralás alatt problémát okoz, hogy nincs elegendő tárhelye az okostelefonján. Az utazók aggódnak az akkumulátor lemerülése miatt is. A megkérdezettek 37 százaléka értett egyet azzal, hogy gyakran jelent számukra nehézséget az, hogy feltöltve tartsák a készülékeiket. A felhasználók ezt a problémát gyorstöltővel vagy külső akkumulátorral próbálják megoldani, főleg a fiatalok: a 18-24 évesek fele vitt magával ilyen eszközt a legutóbbi nyaralására.

A Huawei a felhasználók igényeire reagálva ezért minden újonnan vásárolt P10 Lite és P9 Lite 2017 okostelefonhoz ráadásként 10 000 mAh teljesítményű külső akkumulátort ad. A külső akkumulátort szupergyors töltési lehetőséggel látta el a gyártó, amely az ugyanolyan töltési technológiával rendelkező okostelefonoknak nyújt szupergyors töltést. Az akció 2017. július 31-ig vagy a készlet erejéig tart a promócióban résztvevő partnereknél.
További részletek: http://consumer.huawei.com/minisite/hu/summer/

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mesterszámmal élek – átok ez vagy áldás?

Mesterszámmal élek – átok ez vagy áldás?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)