Nők határok nélkül - Transzláthatóság rovattal jelentkezik Ónodi Adél a GLAMOUR-on

2021.május.5.

Ónodi Adél Berlinben élő magyar színésznő és transzaktivista. A következő hetekben a glamour.hu-n induló Nők határok nélkül című rovatában a transznemű közösség életébe nyújt betekintést saját történeteken keresztül, szakértők, további aktivisták bevonásával és segítségével, mind a transzneműek elfogadását, a társadalom teljesértékű tagjaiként való elismerését népszerűsítendő, illetvő hogy felhívja a figyelmet a transz közösséget még mindig érintő diszkriminációra, bántalmazásra és kirekesztésre. Fogadjátok szeretettel!

Akkor ismerjük meg egymást!

Szóval, kíváncsi vagy, milyen egy transz nő élete? Hallottál rólunk mindenfélét, láttad a Pózt, szereted a Laverne Cox-mémeket? Kíváncsi vagy, mi van a bugyimban és hogy milyen műtétek várnak még rám? Hohó, ne rohanjunk ennyire előre, de megbocsátok: sokan vannak ezzel így. Mivel nagyon kevés ember ismer személyesen transzneműeket, különböző sztereotípiák élnek a fejekben velünk kapcsolatban – és azt sem tudják például, mely kérdések számítanak sértőnek és melyek nem (spoiler: senki nem kérdezi meg egy idegentől, mi van az alsójában, de Lavernéről bármikor szívesen dumálok veletek). Ezt a rovatot épp ezért indítom el: hogy megismerj egy transz nőt és ne jöjj zavarba, ha legközelebb találkozol egy másikkal.

Szeretném bemutatni, hogy a nemi identitásunkat leszámítva semmiben nem különbözünk: én is imádom az állatokat, rajongok Beyoncéért és a sushiért.

De mivel a nemi identitásommal a társadalom nem igazán tud mit kezdeni, egy sor akadály gördül elém, és bumm, máris nagyon más utat járok be, mint te és emiatt engem sokan nagyjából ufónak néznek. Pedig egy átlagos huszonöt éves nő vagyok: pár éve Berlinben élek, színésznő vagyok és aktivista, és még néha éneklek is.

A Glamour az első olyan magyar női magazin, amiben transz nő vezet rovatot – és remélem, nem az utolsó! Érdekes egyébként, hogy az Egyesült Királyságban is épp a Glamour volt az úttörő: Juno Dawson transz írónő a tranzíciója alatt írt cikkeket a magazinba. Egészen más, amikor nem interjúkérdésekre kell válaszolnom, hanem én szabom meg, miről szeretnék beszélni. Hogy miért? Bármilyen felkészült is egy újságíró, legfeljebb elképzelései vannak a transzneműekről, így más a nézőpontja – ami természetes dolog, a világunk több ezer éve cisz-központú. Bocs az idegen szavak miatt (ebből is látszik, mennyire nem vagyunk hétköznapi téma): a ciszneműek azok, akik azonosulnak a születésükkor megállapított nemükkel. Bármilyen közösségről is legyen szó (nőkről, romákról, feketékről stb.), úgy gondolom, az a valid információ, amit a közösség tagjától kapunk, és ez a transzneműekkel kapcsolatban is így van. És nem csak az fontos, hogy a közösségek önmagukról beszéljenek, hanem az is, hogy a megszólalók felvállaljuk az arcunkat, az egyéniségünket – így kerülhetjük el, hogy személytelen masszának tekintsenek bennünket.

Kiváltságos helyzetben vagyok, szerintem én csak azért merek erről a témáról beszélni, mert nem Magyarországon lakom. Sok transznemű nem szeretne a nyilvánosság előtt élni, nem is tud, mert ha a főnöke tudomást szerezne a nemi identitásáról, kirúgnák, vagy úgy viselkednének vele, ahogy az emberhez nem méltó. Ismerek Budapesten egy fiatal transznemű lányt, aki nem tud takarítói állást találni. Mert bár nőnek néz ki, a papírjaiban az áll, hogy „férfi”, és az emberek, még nem tudják ezt hova tenni. Nem mintha ő nem szerette volna, hogy a papírjaiban „nő” szerepeljen, viszont 2020. március 31-én, a Transznemű Láthatóság Világnapján a magyar kormány valamiért megszüntette a transzneműek számára a név- és nemváltoztatás jogát Magyarországon (ez az úgynevezett 33-as paragrafus). Ez egy alapvető emberi jog, erről nem kell, hogy véleményed legyen, ehhez joga van az embernek, még olyan országokban is, mint Törökországban és Azerbajdzsánban. Durva, mi? Én még meg tudtam változtatni a nevemet és a nememet, 5 évvel ezelőtt, szóval én mindenhol Adélként és nőként szerepelek (hála istennek).

Ha cisznemű vagy, nehéz lehet elképzelned, milyen ez a helyzet, de megpróbálom elmesélni átélhetően: mivel a társadalom kizárólag a női és a férfi nemet ismeri el létezőként, nem tud mit kezdeni azzal, ami e két kategóriába nem fér bele.

Egy következő cikkben foglalkozom majd azzal, mit jelent transzneműnek és interszexuálisnak lenni, de most csak arról beszélek, hogyan hat a mindennapjainkra a 33-as paragrafus. A hivatalos név- és nemváltoztatás miatt nehezebben tudunk iskolába jelentkezni, albérletet kivenni, állást és társaságot találni. Mivel a papírjaink és a kinézetünk ellentmondásosak, magyarázkodnunk kell a leghétköznapibb szituációkban (pl. a bankban, a postán) és folyton coming outra kényszerülünk, már pedig ez nagyon megterhelő azoknak, akik nem állnak még készen az előbújásra. (Transzneműek, innen szeretnék üzenni nektek: nem vagytok egyedül és hősök vagytok!)

Hogy a falakat lebontsuk egymást közt, a különbségeinkről kell beszélnünk (kár, mert Beyoncéről órákig képes vagyok áradozni!). Miben vagyunk leginkább mások? Abban, hogy én egy olyat testet kaptam születésemkor, ami nem egyezik azzal, amit a magaménak érzek. Nem vagyok tudós, de utána lehet nézni: magzatkorban az agyban rögzülő nemi identitás néha más, mint ahogyan végül a testünk kifejlődik az anyaméhben. Ez nem egy újdonság, transzok mindig is léteztek, rengeteg kultúrában fellelhető a múltunk, kár, hogy töriből ezt nem tanultuk.

A transzneműek közt van, aki javít a születésekor kapott testen és van, aki csak egy bizonyos pontig megy el. Hogy ki meddig, és hogy ki milyen műtéteket vállal, az mindenkinek a magánügye, erről a legtöbb transznemű nem szeret beszélni bárkinek (ahogy, gondolom, te sem szívesen mesélsz a különböző testi folyamataidról). Én úgy látom, hogy a cisznemű többségi társadalomban is sok nő és férfi vállal különböző plasztikai beavatkozásokat. Ezzel nincs gond, mindenki azt csinál magával, amit szeretne, de akkor nem ér bírálni a transznemű csoportot sem. Már ha abból indulunk ki, hogy minden ember egyenlő bánásmódot érdemel – ami, ezt sok transz nevében állítani merem, mindannyiuknak jól esik!

Ami még szemet szúrhat, mint a cisz- és transzneműek közötti különbség: sokan nagyítóval figyelik, mi rajtunk férfias és nőies. Ez elég kellemetlen tud lenni – és nem is fair, hiszen a ciszneműek között is van mindenféle külsejű ember, és ez így van rendjén.

Szerintem az lenne a legideálisabb, ha nem a kinézet lenne a lényeg, nem az, ki milyen nemi identitású vagy szexuális irányultságú, hanem az, hogy milyen EMBER.

Nagyon remélem, hogy sikerül majd közelebb kerülnünk egymáshoz és a rovat segíteni fog abban, hogy másképp tekints a transzneműekre. A különbségeink nem olyan fontosak, hogy emiatt feszültségben kellene élnünk egymás mellett. Abban bízom, hogy a transz láthatóság (mert pár éve egyre többen megmutatjuk magunkat) ahhoz vezet majd, hogy jobban figyelünk egymásra és tényleg nem egymás ellen küzdünk majd, hanem együtt valami fontos, értelmes célért, mondjuk a bolygónkért. A Földnek teljesen mindegy, mi van a bugyinkban – ahogy az is, hogy alsónacit vagy bugyit hordunk-e. Neki csak az a lényeg, hogy mi hogyan viselkedünk vele. Szokták mondani: nekünk szükségünk van a Földre, de neki nincs szüksége ránk. Én még hozzátenném: és egymásra is szükségünk van.

Ha szeretnél többet megtudni a transzneműek életéről, akkor ajánlom a Disclosure című dokumentumfilmet a Netflixen.

Ónodi Adél

Ez is érdekelhet

Napi szex: 7 tipp a férfi szexuális vágyának növelésére

Napi szex: 7 tipp a férfi szexuális vágyának növelésére

GLAMOUR Horoszkóp

Ma inkább a saját fejed után akarsz menni - Napi horoszkóp: július 31.

Ma inkább a saját fejed után akarsz menni - Napi horoszkóp: július 31.

Sztárhírek

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát