Ezt az életmódot a Föld, az egészséged, és a testtömeged is meghálálja

2021.május.13.

Zsigovits Angelika neve ismerős lehet azoknak, akik gyakran olvassák a glamour.hu-t, hiszen a táplálkozástudományi szakember minden héten izgalmas életmóddal kapcsolatos tartalmakat oszt meg velünk a felületen.

Angelika most úgy döntött, szakmai tudását felhasználva létrehozza ételkiszállító cégét és plant-based menüt kínál azoknak, akik életmódváltásra szánják el magukat. Célja, hogy arany középutat nyújtson húsevők és vegánok számára is, ügyelve a megfelelő arányokra, fehérjére, vitaminokra és arra hogy ezek ízletes ételek kedvet csinálnak a húscsökkentett életmódhoz.

Mit kell tudni az új projektedről?

Ebben az új projektben egy olyan igényre szerettem volna reagálni, amit az elmúlt 6 évben nagyon sokszor hallottam az életmódváltóktól, még pedig azt, hogy a személyre szabott étrend mind szép és jó, kényelmes a bevásárló lista is, de vállalkozóként, anyaként, apaként, három műszakban, élsportolóként, versenyző amatőr sportolóként, vezetőként stb., nem tudnak ennyi időt tölteni a konyhában az étrend végeztével azért, hogy az elért eredményeket hosszú távon is megőrizzék.

Ezért már régóta foglalkoztatott az ételkiszállítás gondolata és úgy éreztem, hogy a koronavírus okozta bezártság pont megfelelő időszak arra, hogy igazán elmélyüljek egy ilyen többszörösen összetett kihívásban.

Mitől más ez mint a hagyományos ételszállító cégek szolgáltatásai?

Igyekeztem nemcsak egy, hanem több dologban is eltérni a megszokottól, mikor a koncepciót kitaláltam. Az egyik ilyen egyedi tulajdonsága az, hogy magam tervezem a heti menüsort, ami - okleveles táplálkozástudományi szakemberként, számos személyes tanácsadással és személyre szabott étrenddel a hátam mögött - egyszerre jelent szakmaiságot és egy olyan tapasztalatot is, ami segíti szerethetővé tenni az egészséges ételeket, vagy figyelni arra, hogy melyek azok a dolgok, amelyek első körben elijesztik, vagy éppen tovább lendítik az életmódváltókat, vagy melyek azok a hozzávalók, ételek amelyekre nyitottabbak az emberek.

A heti menüsor tematikája szerint, a napok alatt váltakozva vannak reform magyaros ételek, növényi alapú húsmentes menük, változatos levesek, halas ételek, egészséges sütemények, nasik, de akár tészták, burgonyás ételek is. Ezzel arra is szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy utóbbiak egyike sem tiltott egy életmódváltónak, és nem szabad görcsösen kizárni őket, helyette azt kellene megtanulnunk, miből mennyit érdemes 1 heti lebontásban fogyasztani. Sajnos sokak fejében az életmódváltó menü egyet jelent a drasztikus szénhidrát csökkentéssel, a túlzott húsfogyasztással, és az alacsony energiasűrűségű salátakörettel, amely valójában nem köret, bár nyilvánvalóan fontos, igen.

Ebben is segítséget ad a megtervezett ételsor, mert mind az energiatartalmában, mind a tápanyagarányokban az egészségmegőrzési és fogyási céloknak is kedvez, anélkül, hogy bármit tiltana, vagy túlzásba esne.

Miért érdemes csökkenteni a húsfogyasztásunkat?

A húsfogyasztás csökkentésének mind étrendi mind környezetvédemi szempontból pozitív hatásai vannak, melyeket egyre több kutatás támaszt alá. A lényeget összefoglalva, számos táplálkozással összefüggő betegség megelőzésében van jelentős szerepe a húsfogyasztás csökkentésének, ugyanakkor segít kordában tartani testtömegünket, és nem utolsó sorban a növényi alapú étrend összességében kisebb ökológiai lábnyommal jár, mint a húsok, húsfélék előállítása.

Ráadásul Magyarországon évről évre bebizonyosodik a statisztikai adatok alapján, hogy jóval több húst fogyasztunk az elegendőnél. 2016-ban kb. 180 gramm / fő / nap volt az átlag, ami sokkalta több, mint amit akár az egészségügyi ajánlások javasolnak, vagy amit akár a szervezetünk fel tud használni, hiszen akkor még nem beszéltünk a többi fehérjeforrásról, pedig már így is bőven átléptük a napi átlagos szükségletet. Az aggasztó az, hogy kevesen tudják, a többlet fehérjebevitelből nem többlet izom, hanem többlet zsírtömeg is lehet, cserébe sok mikrotápanyagot nélkülöz szervezetünk, mert a hússal ellentétben zöldség-gyümölcsből keveset eszünk.

A húsfogyasztás csökkentése kedvező bélflórát, bél mikrobiomot eredményez, ami gyakorlatilag az egész szervezet működésére pozitív hatással van.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek vegánnak kell lenni holnaptól, főleg hogy szakemberként tudom, hogy szokásainkon a legnehezebb változtatni, ezért nem szabad és nem is muszáj fejest ugrani a mély vízbe, hanem érdemes fokozatosan csökkenteni azt és inkább az arany középutat megtalálni a szélsőségek között, a hiányosságokat is elkerülendő.

Mikortól lehet rendelni és hogyan?

Már folyamatosan lehet rendelni a weboldalon keresztül, ami mobilon is szuperül átlátható.

Minden héten csütörtök 17 óráig lehet leadni a rendelést és minden hétköznap frissen szállítjuk ki a menüt (főétel és második) 10 és 13 óra között. Akiknek pedig személyesen egyszerűbb eljönni érte a 14. kerületbe, az ár is jóval kedvezőbb, ehhez a pontos cím a weboldalon megtalálható. Hosszú távon persze még fantasztikus irányokba lehet fejlődni, pl.: egy alkalmazással és bízom benne, hogy a fejlődés sosem fog megállni!

Budapesten lesz elérhető vagy az egész országban?

Kezdetben Budapesten vállaljuk csak a kiszállítást, az 1.5.6.7.8.9.10.13.14. kerületekbe, de már több kérdés is érkezett hozzánk, hogy az agglomerációban mikor várható, hogy kiszállítunk, aminek nagyon örülök, és reméljük mihamarabb!

A húsfogyasztás csökkentése mellett hogyan kapcsoltad össze az egészséges életmódot és a fenntarthatóságot ebben a kezdeményezésben?

A legszembetűnőbb, hogy a műanyag ételdobozok helyett gyorsan lebomló, természetes anyagokból pl.: cukornádból készült ételdobozokat használunk. Egy másik kihívás, amiben mindig van hová fejlődni, az a szezonalitásra való teljes átállás lesz - megőrizve a menüsorok gazdag ízkavalkádját - ami egyébként az egészség szempontjából is így több vitamint és ásványi anyagot jelent.

Ezeken kívül pedig ajándékkal kedveskedünk azoknak, akik az egész heti menüsort megrendelik, egy olyan fogyást támogató mintaétrenddel, amely a megrendelt ételsort egészíti ki további otthon elkészíthető receptekkel azért, hogy meg lehessen tapasztalni, milyen amikor valaki napi 5x étkezik egészségesen.

Facebook: Plan EAT

Instagram: @planeatangi

TikTok: @planeatangi

Youtube: Plan EAT

Weboldal:

www.planeat.hu

E-mail cím: info@planeat.hu

Ez is érdekelhet

10 dolog, amiben nem ciki, ha felnőttként is gyerek maradsz

10 dolog, amiben nem ciki, ha felnőttként is gyerek maradsz

GLAMOUR Horoszkóp

Ma inkább a saját fejed után akarsz menni - Napi horoszkóp: július 31.

Ma inkább a saját fejed után akarsz menni - Napi horoszkóp: július 31.

Sztárhírek

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát