Meddig vagy termékeny?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szüleink generációjának anyukái még jellemzően a húszas éveik elején szülték első babájukat, ez mára már néhány évet eltolódott fölfelé, és az is egyre gyakoribb, hogy 35-40 között szül egy nő először. Vajon halogatni a gyerekvállalást tényleg hazardírozás, vagy nem kell túlaggódni a dolgot, és 35 felett is dalolva teherbe lehet esni? Az igazság a kettő között van.

Gyakran halljuk azt, hogy a gyerekvállalásra ideális időpont nincs, és tény: kevés olyan alkalom van, amikor minden - karrier, pénzügyek, szerelem - éppen tökéletesen alkalmas arra, hogy babánk legyen. Az is tény azonban, hogy a női termékenység időben behatárolt, és a negyvenedik életévet elhagyva már erősen csökken, míg pár évvel később szinte csodával határos, ha valaki teherbe esik és egészséges babát szül. Ugyanakkor parancsszóra szülni sem lehet, a legtöbb halogatónak komoly okai vannak arra, miért nem tud még gyereket vállalni. Azzal viszont tisztában kell lenni, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

Én speciel egyetlen olyan nőt sem ismerek, aki azért halasztgatja harmincas éveiben is a gyerekvállalást, mert előbb fényes karriert, nagyobb lakást, több pénzt szeretne, vagy lelkileg még föl akar készülni, esetleg félti a szabadságát. Az általam ismert olyan nőknek, akik már elmúltak harminc évesek, de még nincs gyerekük, az a fő okuk, hogy nem találták meg a megfelelő férfit, akivel családot alapíthatnának, esetleg megvan a férfi, de ő még nem akar gyereket. Szerintem nem lehet hibáztatni azt a nőt, aki a gyerekének valóban szerető családi légkört szeretne teremteni, azt pedig csak úgy lehetséges, ha egy felelősségteljes, egymást tisztelő és szerető férfi és nő lesznek a szülei. Arról sem tehet sok nő, ha még nem találta meg az igazit, és hiába ketyeg a biológiai órája, egyedül nem szeretne gyermeket vállalni. Ugyanakkor nem akarom azt sem állítani, nincs olyan nő, akinél tulajdonképpen érkezhetne a gyerek, de kifogásokat keresve nem vág bele a babaprojektbe. Ez gyakori azoknál, akik szeretik életük minden egyes mozzantát erős kontroll alatt tartani. A várandósság és különösen a gyerekválallás azonban rengeteg olyan változással jár, amit előre senki sem lát, akinek még nem volt gyereke, ezért maximálisan lehetetlen rá felkészülni. Nem is kell. Ha van egy szerető család, ahová érkezhet a baba, akkor tényleg nem érdemes halogatni a dolgot.

Orvosi értelemben 20 és 26 éves korunk között ideális az első gyermeket vállalni, hiszen a női szervezet akkor a legalkalmasabb a szülésre, ilyen életkorban a legalacsonyabb a terhesség és szülés alatt bekövetkező komplikációk esélye. Ebben az élektorban a termékenységi problémák is ritkák, és a petesejtek is jobb minőségűek, vagyis az ebből származó magzati rendellenességek kockázata is kisebb. Előfordulhat azonban, hogy a fiatalabb anya kevésbé tudatos és elővigyázatos a terhessége során, ahogyan érzelmileg is instabilabb lehet, mint egy harmincas éveiben járó nő. Ebből a szempontból tehát a valamivel idősebb anya ideálisabb, mint a nagyon fiatal. Ami a termékenységet illeti, nem igaz, hogy 35 fölött számottevően és hirtelen leromlanának az esélyek a teherbeesésre. Tény, hogy a nők a több százezer petesejtjükből már tinédzser korukra rengeteget elveszítenek, azok száma pedig az életkorral egyre csak csökken, de ez nem azt jelenti, hogy 30 évesen még szuper termékeny voltál, öt év múlva pedig hirtelen meddő leszel. A sokat hallott 35 éves határ nem annyira a termékenység, hanem bizonyos genetikai betegségek szempontjából számít, maga a termékenység csak kicsit csökken. Míg azonban 25 éves korodban 1:1250-hez az esélye annak, hogy Down-szindrómás gyermeked születik, 35 éves korodra ez az arány már 1:400-hoz. Azt is fontos azonban tudnod, hogy ez még mindig nagyon kevés esélyt jelent arra nézve, hogy nem lesz egészséges a gyereked. Az is igaz, hogy 35 felett gyakoribb a koraszülés és az olyan terhességi rendellenességek, mint a magas vérnyomás vagy a terhességi cukorbetegség. Ha azonban tudatosan fölkészülsz a babára, vagyis egészségesen eszel, nem dohányzol, nem iszol, sportolsz és a testsúlyodat igyekszel az egészséges tartományon belül tartani (sem túl sovány, sem elhízott nem vagy), akkor lényegesen csökkentheted ezeknek a komplikációknak is az esélyét.

Láttad már? Gyereket szeretnél? Időben kezdj el készülni az anyaságra!

Annak esélye, hogy egy rendszeres, védekezés nélküli nemi életet élő nő egy éven belüli teherbe esik, nem sokkal alacsonyabb a 25-30 éves, mint a 35-40 éves korosztályban. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha bármilyen okból évekig nem sikerül teherbe esnie, akkor egy olyan nő, aki 35 évesen kezdett el próbálkozni, sokkal nagyobb eséllyel csúszhat ki az időből, mint az, aki 25 évesen. Vannak olyan párok, akiknél semmilyen okot nem találnak az orvosok a meddőségre, mégis éveket várnak a babára, ha ezek az évek már a nő negyvenes éveibe csúsznak bele, sajnos elképzelhető, hogy végül sosem jön össze a várt terhesség. Azt is tudnod kell, hogy a mesterséges megtermékenyítő eljárások sikeressége is alacsonyabb a harmincas éveid végén, mint a húszas éveidben. Emellett át kell gondolnod, hogy hány gyereket szeretnétek, hiszen értelemszerűen, minél később születik meg az első, annál később a második, és ha túl későn vágsz bele, előfordulhat, hogy nem jut már idő a kistestvérre. Ezt nem hagyhatod figyelmen kívül, ezért nagyon fontos, hogy tudd, mivel járhat az, ha úgy halogatod a gyerekvállalást, hogy tulajdonképpen nincs nyomós oka.

HIRDETÉS

Ha már a harmincas éveidben vagy, de még nem jöhet a baba, akkor is tehetsz azért, hogy ha itt lesz az ideje, minél nagyobb eséllyel ess teherbe és szülj egészséges babát. Először is, fontos lenne, hogy a pároddal mindketten elmenjetek egy nemi úton terjedő betegségeket szűrő vizsgálatra. Sok olyan betegség, mint például a chlamydia, teljesen tünetmentes, azonban kezeletlenül a szövődményei petevezeték-elzáródást is okozhatnak. Tehát jóval a gyerkevállalás előtt tisztában kellene lenned azzal, van-e bármilyen olyan betegséged, amit ki kell kúrálni. Ezen felül elengedhetetlen, hogy figyeld magadat, és bármilyen nőgyógyászati rendellenességet tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz. Ne bagatellizáld el az enyhe kismedencei fájdalmat, a hirtelen rendszertelenné váló ciklust, a közti vérzést vagy a szokatlanul fájdalmas menstruációt. Ezek mind jelezhetnek olyan dolgokat, amik kezeletlenül meddőséget okozhatnak, de ha időben észreveszik, kikúrálhatók. Természetesen ezek többsége később is gyógyítható, azonban nem mindegy, hogy akkor veszik észre, amikor már emiatt késik évek óta a gyermekáldás, vagy akkor, amikor még van idő az esetleges hosszabb gyógyulgatásra is. Ehhez kell egy olyan nőgyógyász is, akiben maximálisan megbízol, és bármilyen szokatlan jelenséget tapasztalsz, meg tudod vele beszélni. Mindezek mellett harminc felett már érdemes belgyógyászati állapotfelmérést is végeztetni, különösen, ha tüneteid is vannak. Még ha látszólag minden rendben van, akkor sem haszontalan rendszeres időközönként ellenőriztetned a vérnyomásodat, vércukorszintedet. Még olyan állapotok is, mint az inzulin-rezisztencia, a pajzsmirigy működési zavarai vagy a gluténérzékenység is befolyásolhatják a teherbesesési esélyeket, ezért nem árt, ha ezek sem akkor derülnek ki, amikor már alig várod, hogy a kezedben tarthasd a babádat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)