Miért kellene több halat enned?

2014.december.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

(– Cici, mi ez a förtelmes bűz? – kérdezem a macskámtól, mikor hazaérek.)
(– Bűz, milyen bűz? Én nem érzek semmit az égadta világon – feleli feltűnően ártatlan képet vágva.)
(– Cici, olyan gyanúsan állsz ott az ágy előtt. Mintha rejtegetnél valamit. Remélem, nem loptál már megint a szemetesből…)
(– Én? Dehogy… Vagyis… Jó, bevallom, tényleg így tettem. Kivettem belőle a tegnapi vacsorából megmaradt halfejeket, de hát igazán nem okolhatsz ezért, hisz te is tudod, hogy heti rendszerességgel kellene halat enni…)


Miért kellene több halat enned?
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Mindenki tudja, hogy a hal mennyire egészséges, mégis a halfogyasztásunk túlontúl alacsony. Azért mondom, hogy sajnos, mert az ország gazdag vízi adottságait figyelembe véve ez akár sokkal több is lehetne. Az adatok szerint évente átlagosan 5 kiló halat eszünk, és ezzel Európán belül az utolsó helyek egyikén kullogunk. Ha megnézzük Ausztriát például, máris azt látjuk, hogy ők kétszer ennyi halat fogyasztanak, pedig a földrajzi adottságaik nemigen különböznek a mieinktől. A sort egyébként a portugálok vezetik 60 kilóval, majd a spanyolok következnek 40 kilóval, ami talán nem annyira meglepő az elhelyezkedésüket tekintve.

A szakemberek szerint hetente kétszer kellene halat fogyasztani, hisz remek fehérjeforrás, kevés "rossz" zsírt tartalmaz, de annál több ásványi anyagot és nyomelemet. Másrészt rengeteg ómega-zsírsavat is találunk bennük, amik védenek a különböző szív-érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Ez különösen a tengeri halakra igaz, mert arányaiban a folyamiakban csak tizedannyit találunk. Végezetül rendszeres halfogyasztással megelőzhetjük a legkülönfélébb daganatok, vagy épp az Alzheimer-kór kialakulását.

Én tényleg próbálok rendszeresen halat fogyasztani, de ennek több akadálya is van. Egyrészt munka után nincs kedvem még a piacra is elslattyogni, a boltokban viszont csak ugyanazt a két-három halfajtát lehet kapni, ami hosszú távon elég unalmas. A pangasiuson kívül találunk még lazacot vagy makrélát, amik viszont elég drágák. Tehát a másik problémát az ár jelenti. Persze nem ezen kellene spórolnom, tudom, de hát akkor is…

Mi magyarok évente átlagban kétszer-háromszor eszünk halat. Az egyik ilyen alkalom általában karácsonyra esik, így ha tehetitek, idén se hagyjátok ki a halat. Aztán mindjárt itt is az újév! Miért ne lehetne az az egyik fogadalmatok, hogy jövőre tényleg mindent megtesztek, hogy még több halat egyetek.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője