Mit ártott a világnak a női testszőrzet, hogy ennyire gyűlöljük? A Januhairy mozgalom végre rendet tesz a fejekben
Nők, akik a hagyományos szépségideál normáit átírva, mozgalomba gyűlve adják tudtára a világnak a közösségi médiában, hogy teljesen oké, sőt, felszabadító az arc- és testszőrzettel élés. Ők a #Januhairy kampány létrehozói és résztvevői. Miről szól ez a mozgalom és miért van szükség rá? Megvizsgáltuk.
Ezeket láttad már?
Laura Jackson, az akkor 22 éves Egyesült Királyságbeli egyetemi hallgató, miután 2018-ban megnövesztette testszőrzetét, megfigyelte saját és szerettei reakcióját ezzel kapcsolatban, majd úgy döntött, az eredményt publikálja Instagramon. Nem sokkal később megszületett a Januhairy mozgalom, amihez aztán Ruby Jones is csatlakozott koordinátorként. Azóta több ezer ember vett részt a kezdeményezésben, megmutatva saját testszőrzetét és megosztva a feminizmussal, testpozitivitással, irreális szépségideálokkal kapcsolatos történetét másokkal. A Januhairy – a feminista törekvések, a testpozitivitás és az önelfogadás melletti kiálláson túl – a Body Gossip nevű jótékonysági szervezetet is támogatta. A szervezet célja, hogy képessé tegye az embereket önmaguk legjobb verziójának elérésére a művészetek és az oktatás révén. Laura 2019-ben a közösségi finanszírozási weboldalán mintegy 2000 dollárt gyűjtött össze számukra.
Miért félünk a szőrtől?
A magam részéről korábban nem tudtam elképzelni, hogy a testem bármely részén megnövesszem a szőrt. Ahogy átléptem a 30-at, egyre inkább a naturális dolgok vonzottak, de odáig sosem mentem, hogy „bokrokat” növesszek magamon. Egyrészt nem találom esztétikusnak, másrészt kényelmetlen, harmadrészt nem higiénikus, negyedrészt nem… és kész. Pont. Aztán a múlt hónap végén az év végi hajtás, majd pihenés alatt kicsit elengedtem magam, és azt vettem észre, hogy „úgy maradtam”. Mármint szőrösen. Hogy kinek mi az esztétikus, az relatív, a kényelmi és higiéniai oldalról nézve viszont azt tudom mondani, hogy semmilyen negatív érzet, hatás nem ért idáig a testszőrzetem miatt. Hozzá kell szokni, az biztos, amit megkönnyített, hogy úgy voltam vele: úgyis mindjárt vége és lekerül rólam. Őszintén szólva magam sem tudom, meddig megyek el, de vélhetően maradok félúton. Vagy úgy, ahogyan nekem, a lelkemnek, az énképemnek és a testemnek az adott helyzetben a legjobb.
A napokban utána olvastam, hogy milyen arc- és testszőrzettel kapcsolatos kampányok léteznek, a Januhairy pedig pont kapóra jött, mert épp aktuális. A topik a mai napig virálisan terjed, több cikk, tanulmány, videó, social media bejegyzés lát/látott napvilágot a mozgalommal kapcsolatban. Ezekből az látszik, hogy azoknak, akik a Januhairy keretein belül egy hónapon keresztül megtartják arc- vagy testszőrzetüket, vagy úgy döntenek, hosszabb távon is lemondanak a szőrtelenítésről, természetesebbé, kényelmesebbé vált az életük szőrrel. Felszabadultak, megtanulták elfogadni testüket és annak változásait, a szőr önmaguk szeretetére emlékezteti őket.
Bikiniből kibuggyanó szőrpamacs - forradalmi reklám a borotvamárkától
A The Guardian cikkében a mozgalom alapítói és résztvevői osztották meg tapasztalataikat a szőrrel és a szőrtelenítéssel kapcsolatban. A megkérdezettek közül Sonia, mint sok dél-ázsiai származású nő, gyermekkora óta tudatában van annak, hogy erősebben szőrösödik. Ahogy ő mondja, a sötétebb szőr jobban látható, és több munkát igényel a szőrtelenítés. Fiatalabb korában barátai és rokonai folyamatosan megjegyzéseket tettek a testszőrzetére és kérték, hogy távolítsa el azt. „Tinédzserként nagyon alacsony önbecsülésem volt” – teszi hozzá. „Otthon töltöttem az időt, és a tükörben magamat nézegetve észrevettem szőrszálakat a testemen, például a hasamon. Emlékszem, amikor 9 éves voltam, az egyik fiú megkérdezte, hogy csinálom-e a Movembert? Ez fájt (…)”.
Sonia azóta részt vesz a Januhairy-ben. „Elérkeztem arra a pontra, amikor már sokkal jobban érzem magam a bőrömben és a saját természetes állapotomban” – mondja, bár elismeri, hogy olykor még mindig vannak negatív gondolatai. Ugyanakkor ez a mozgalom lehetővé tette számára, hogy elfogadja azt, amit gyerekként szégyellt.
Crystal Marchand transznemű nőként vett részt kampányban. A tranzíciója (transzneművé válása) előtt nyomást érzett, hogy ne távolítsa el a testszőrzetét, hogy beilleszkedhessen a „férfivilágba”. A tranzíció aztán arra késztette, hogy elgondolkozzon azon, hogyan vélekedik a testszőrzetről. Később a megnövesztett szőrzete miatt verbális bántalmazás érte online és személyesen is. Szerinte a társadalmi nyomás veszélyes lehet, hiszen félrevezető, összezavarhatja az énképünket. Mióta elfogadta szőrzetét, sokkal jobban érzi magát a bőrében. Azt mondja, azért hasznos ez a kampány, mert a fő kérdés nem az, hogy meg kell borotválkoznia vagy sem. Arról szól, hogy kényelmesebben éljünk a testünkben, és a többi emberrel szolidárisan tegyük mindezt – az egyedi küldetésünket követve, a saját önfelfedezési utunkon járva.
Well-beshaved women rarely make history
A témával kapcsolatban Erica Aberg és Laura Salonen tanulmánya rávilágít, hogy a női test az idők során folyamatosan ki volt téve bizonyos normatív szépségideáloknak. A nemek szerinti szépségideálok egyik szemléletes példája az úgynevezett szőrtelenségi norma. Ez a norma elvárja a nőktől, hogy távolítsák el a testszőrzetüket, hogy nőiesnek és esztétikusnak tűnjenek, és így elkerüljék a társadalmi megbélyegzést. Ebben a megközelítésben a szőrtelenítés a nő számára nem csupán választás („vonzó akarok lenni”), hanem afféle megbízás is, amelyet nemcsak a családtagjai, de barátai, munkatársai, sőt, idegenek is kommunikálnak felé. Nem beszélve a médiáról, továbbá a szőrtelenítésre épülő iparágról (borotvák, szőrtelenítő krémek, IPL készülékek, végleges szőrtelenítő eljárások stb.)
„Ha a férfiak viselhetnek melltartó nélkül pólót, akkor én is”
A testszőrzetre vonatkozó normákról az 1950-es, ’60-as évek óta beszélnek – már amennyire lehet ezt beszédnek hívni, hiszen a szőrös női test sokáig tabunak számított. A szőrtelenítés – főleg a nyugati országokban – a legtöbb nő mindennapos cselekedete. Csak kevesen teszik fel a kérdést, honnan ered, miért van rá szükség. Az, hogy milyen mértékben távolítja el egy nő a teste bizonyos részeiről a szőrt, az idő múlásával változott – a 21. században már a teljesen csupasz bőrfelület lett a „vonzó”.
Annak ellenére, hogy az egész testen nő a szőr, a szőrzetnek csak egyes zónái bírnak társadalmi jelentőséggel és keltik fel a többség érdeklődését, és általában csak bizonyos színű, típusú szőrök visszatetszőek. Kijelenthető, hogy a szőr hagyományosan nem elfogadott a női testen, főleg, ha a hónaljról és a nemi szervek tájékáról van szó, hiszen egyesek szerint igénytelenséget, ápolatlanságot közvetít, míg ezzel ellentétben a borotvált testtájak tisztaságot, igényességet, sőt, a másik iránti tiszteletet fejezik ki. A szőrös test maszkulin, a szőrtelen test pedig feminin – vallják többen évtizedek óta.
Mára azonban a szőrös lábak, a dús szemöldökök és a hónaljszőrzet a feminizmus és az egyenlőség szimbólumaivá váltak. Ebben a megközelítésben a testszőrzet a feminizmus iránti elkötelezettséget jelenti, ami a szőrt politikai nyilatkozattá teszi. Fontos, hogy elérjük azt, hogy a döntés valóban az egyének, vagyis a mi kezünkben legyen, hogy szabadon megválaszthassuk, hogy milyen mértékben felelünk meg bizonyos normáknak és ideáloknak – ezesetben annak, hogy megnövesztjük-e testszőrzetüket és hogy milyen mértékben. Laura Jackson szerint a Januhairy nem arról szól, hogy megszégyenítse azokat, akik a test- és arcszőrzet eltávolítását választják. Mindenki borotválkozzon, amikor csak akar, de ezt a döntést maga hozza meg, ne a társadalmi elvárások vezéreljék – véli Laura, és hozzáteszi azt is, hogy vannak olyan emberek, akik a Januhairyt és a borotválkozást is egyformán támogatják, legyenek férfiak, is LMBTQA+ egyének, vagy bárki. Ez tehát nemcsak az arc- és testszőrzetről szól, hanem arról is, hogy minél szélesebb párbeszédet indítson a témával kapcsolatban, amelyben kitérnek arra is, hogy ez a politikailag, társadalmilag terhelt jelenség, a szőr, önálló döntés tárgya lehessen.
Források: The Guardian, Today, Diply, Emerald
Van véleményünk a világról - igen, a tabusított témákról is:
