Egymillió forint gyűlt össze a Gardóbfrissítésen

2012. december 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Több száz zsáknyi ruha és negyven felajánlás érkezett magyar topmodelleketől, divattervezőktől és ismert emberektől az idei GLAMOUR Gardróbfrissítésre. A felsők, szoknyák, kabátok és kiegészítők új tulajdonoshoz kerültek éppúgy, mint a hírességek felajánlásai. Nektek köszönhetően 1 millió forint gyűlt össze, amely a fiatal magyar divattervezőket segíti idén is, a megmaradt ruhákat pedig már el is szállítottuk a Máltai Szeretetszolgálat rászorultjainak.


Hatalmas érdeklődés volt az Arena Plaza popup üzletében, ahol temérdek ruha közül válogathattatok. Több száz zsáknyi felsőt, szoknyát, nadrágot, kabátot és kiegészítőt küldtetek be, amelyek 500 forintos darabáron keresték gazdájukat. Hazai hírességek, topmodellek (Mihalik Enikő, Palvin Barbi, Ebergényi Réka) és divattervezők (Abodi Dóra, Anh Tuan, Szegedi Kata, stb.) is csatlakoztak a kezdeményezéshez, erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

A Lakatos Márk vezette árverés és az egy napig nyitva tartó ideiglenes üzlet 1 millió forintos bevételt hozott, mely a MOME fiatal divattervezőinek munkáját támogatja. A Gardróbfrissítés üzletében maradt ruhák sem kerülnek kukába, a megmaradt felsők, szoknyák, nadrágok, kiegészítők a Máltai Szeretetszolgálathoz kerültek. Köszönjük, kedves GLAMOUR-olvasók a sok-sok zsákot és az adományokat!

Ne feledjétek, hogy a Ruhatop varrónői egész évben megoldják a ruhaigazítási-javítási problémáitokat: a gardróbfrissítésen kapott kupon segítségével 2013 végéig 25 % kedvezményt kaptok bármely igazítás, javítás árából.

Egymillió forint gyűlt össze a Gardóbfrissítésen A GLAMOUR Gardróbfrissítés idén is óriási siker volt! Képes beszámoló.

true
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az első influenszer bukása, akár börtön is várhat Chiara Ferragnira

Az első influenszer bukása, akár börtön is várhat Chiara Ferragnira

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)