Kondás Kata színházi szettben

Ez is érdekelhet

Steiner Kristóf: „Évekig tartott visszatalálni ahhoz az emberhez, aki korábban voltam”

glamour plusz ikon Steiner Kristóf: „Évekig tartott visszatalálni ahhoz az emberhez, aki korábban voltam”

2013. május 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kondás Kata, akit külföldön Kate Kondas néven ismernek, manapság annyira népszerű, hogy alig-alig lehet itthon elcsípni.

A Valentine Model üdvöskéjét láthatjátok a GLAMOUR júniusi számának divatanyagában, most pedig örömmel üdvözölhetjük a topmodellt Gardróbnapló rovatunk vendégeként.

Íme Kondás Kata mai szettje:

A nap eddigi részét tanulással töltöttem, hiszen közeledik a szóbeli érettségik ideje, most pedig készülődök, mert a szüleimmel színházba megyek. Néhány hete elmentünk anyukámmal a Csokonai Színházba megnézni Rossini: A Sevillai borbély című operáját, és annyira elvarázsolt, hogy azóta minden héten meg akarok nézni egy előadást. Most is oda tartunk. Gyorsan megkértem anyát, hogy készítsen egy fotót a szobámban, mielőtt elindulunk.
Egy sötétkék A-vonalú ruhát választottam erre az alkalomra (Zara), amit egy fekete velúrbőr szandállal viselek (Vagabond). A táskám is ilyen anyagból készült, amit egy masni is díszít. Az órán és karkötőn kívül két ezüstnyakláncot is felvettem. Az egyiken az angol nevem található (Kate), ezt Londonban láttam meg, meg kellett rendelnem ugyan, (hiszen névre szóló), de türelmesen vártam:) A másik pedig azért nagyon kedves a számomra, mert Párizsban vásároltam a 18. születésnapomon, és két medál található rajta, az egyik egy kismadár, ami a szabadságot szimbolizálja, a másikon pedig a "Luck" felirat található. Remélem valóban szerencsét hoz!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)