Éljen az új Ken! Pocakos, ázsiai, szemüveges

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évtizedeken át ő volt a sportos, kékszemű szomszédsrác, Barbie tökéletes, de nem túl izgalmas barátja, így vált fogalommá. És sok évig ez elég is volt. De ennek vége!

Ken idén befonta a haját, ja, és ázsiai. Meg sovány is. Máskor pedig husi (bocs, "kerekded"). A babák dizájncenterének a mélyére néztünk, hogy exkluzív betekintést kapjunk a Mattel új férfiideáljának a hátterébe.

Ne komplikáld túl
Amikor 1961-ben bemutatták, Ken (teljes nevén: Ken Carson) cingár fiú volt, aki a laza fürdőruhák léha rajongója volt. Az évek során azonban az amerikai férfiasság kisportolt, lebarnult ikonjává nőtte ki magát. Még akkor is, ha sosem játszottál Kennel, a lénye mindig is ott lebegett a lelki szemeid előtt: a szebbik nem legbefolyásolhatóbb korai éveiben jelenik meg először, és egy teljesen elérhetetlen férfiideált táplál a kislányokba, amiért egész életükben kritizálni fogják. Ken az első férfi, akit a legtöbb kislány először lát meztelenül. Ebből következik, hogy arra tanítja a fiatal hölgyeket, hogy a pasiknak olimpikon vízipólós testük kell, hogy legyen. Megtanulják pontosan mennyivel kell magasabbnak lennie a nőnél egy férfinak, és hogy miként használják a fürdőszobát. Barbie álomházában, az egyszemélyes kastélyban egyetlenegy részlet árulkodik Ken létezéséről: a felemelhető vécéülőke. "Ez nagyon fontos Kennel kapcsolatban a lányok szemszögéből", mondja Michael Shore, a Mattel globális vásárlói magatartását figyelő csoport vezetője (ez annyit tesz, hogy kislányokat néz, hogyan játszanak).

Láttad? Piacon az első pigmentfoltos babák

Idővel Kent rapperként, rockerként, orvosként és trónörökösként is bemutatták, de ez maradt meg belőle: valaki, aki furcsa módon használja a vécét. Azért, mert Ken a figyelmesen megalkotott ideális partnere Barbie-nak – egy üres, mosolygós fickó, aki nem fenyegeti a legintelligensebb, legtehetségesebb, rocksztár hercegnőt álmai megvalósításában. Ken "kedves", amit a Barbie csapat tagjai többször egymás után hangoztatnak, amikor a baba személyiségéről kérdezzük: "rendes fickó, megbízható pali" -vélekednek róla.

De most már nem. Mostantól kezdve a Mattel teljesen újraértelmezi a klasszikus amerikai pasit. Lehet, hogy nem annyira inspiráló, mint a képzeletbeli egyedülálló háztulajdonos, vagy az első képzeletbeli elnöknő, de ez nem jelenti azt, hogy neki nem lehet egy gazdag képzeletbeli lelke. A döntés, hogy mélységet kap, új fejezetet nyit a férfiak és a férfibabák életében. Mostantól Kennek sem kell mindig tökéletesen kinéznie, lehet bonyolult, sejtelmes, sőt még vegán is. Nincs többé Kedves Ken (igazából ezután is ugyanolyan kedves marad, "biztosak akarunk benne lenni, hogy Ken továbbra is barátságos képet mutat a világról", mondja Shore). Az egyik módja, hogy természetesebbnek tűnjön Ken, ezért változtatott drasztikusan a fizikumán a Mattel. A tavalyi hírekhez hasonlóan, hogy Barbie immár alacsonyabb, magasabb, és a legszenzációsabb, kerekdedebb verzióban is kapható, megérkezett két új Ken baba is, amelyek több bőrszínben elérhetők lesznek. Lesz egy "eredeti" méretű Ken fonott hajjal, egy vékony Ken, egy többnemzetiségű Ken pasikonttyal, ázsiai Kenek, latin Kenek, sápadt Ken és lebarnult Ken, egy karórás Ken, egy pocakos Ken. És ezek mind igazi Ken babák, nem Ken haverjai, mint a már létező Brad és Steven, hanem simán Ken.

Ken tragédiája
Ez a márkaépítés egy radikális próbálkozás a gyerekek pszichéjének az átkapcsolására. A Mattel azzal töltötte az elmúlt hat évtized nagyrészét, hogy arra tanította a gyermekeket, hogy Barbie és Ken fehérek és olyanok, akár a hellenisztikus szobrok, csak pornósabbak, annak ellenére, hogy nincsenek nemi szerveik, illetve, lehet hogy vannak képzeletbeli barátaik, de közel sem olyan menők, mint ők ketten. Az utóbbi pár évben viszont az eladások megtorpantak. A milleniál anyák értékrendjükkel össze nem egyeztethetővé nyilvánították a Barbie-t. A játékkészítő cégnek két opciója volt: a Barbie-univerzum összes tagját egyenértékűnek nyilvánítják Barbie-val és Kennel, vagy meghagyják Barbie-t és Kent a középpontban, és mindenki másból bőrszíntől, formától függetlenül Barbie-t és Kent csinálnak. Képzeld el úgy ezt a stratégiát, mint a Barbie fagyizációja: számtalan íz létezik, de mindegyiket ugyanúgy hívjuk, a fagyi nem csak vanília – és Barbie pasija sem az.

A kaliforniai Mattel dizájncenterben szinte mindenhonnan Ruth és Elliott Handler, a Mattel alapító játékkészítőinek a képe néz le ránk, ezekről a fotókról tudjuk meg, hogy az 1929-ben megismerkedett pár két gyerekéről kapták az ikonikus babák a nevüket, Barbara és Kenneth. Az alapítók származásától fogva azt gondolhatnánk, hogy Barbie és Ken valójában zsidók, de a cég külön kihangsúlyozta, "Barbie sosem volt vallásos". Kennek egyébként kora sincs, megközelítőleg 18 éves, ennek ellenére már sok felnőttes munkája volt. Örökké udvarol Barbie-nak, de a sok esküvői szertartás ellenére, nem házasodtak össze (a Mattel szerint Barbie és Ken esküvői csak "álomesküvők"). Kennek nincs gyereke, de árulták már együtt egy kisöcsivel, akinek ő az egyetlen eltartója. De mi Ken életének a csendes tragédiája? Hogy a fiúkat, még azokat sem, akik szeretik Barbie-t, nem érdekli Ken. Az eladások is bizonyítják Ken népszerűtlenségét, minden hét Barbie-babára csak egy Ken jut, a Mattel pedig ezen szeretne változtatni úgy, hogy érdekesebbé, értékesebbé tegye Kent és ezzel egyidőben a férfiakat a kislányok (és a szülők) szemében. 2017-re Ken munkaköre is sokat szélesedett: a küldetése most az, hogy minden létező férfikaraktert képviseljen. Ahogy Barbie foglalkozásai is az utóbbi években egyre nemtelenebbek lettek (van már mérnök, építész Barbie is), úgy Ken sem maradt csak egy herceg, hanem egyre jobban érdekli a divat (ezt a legújabb Ken-kollekció is mutatja). Nyilván, azzal, hogy Ken külsejével is képviseli a multikulturális világunkat, a Mattel azt reméli, hogy fontosabbá és nélkülözhetetlenné válik a gyerekek számára. Ken testesíti meg a férfiideálját 2017-nek: barátságos, rendezett, változatos a bőrszíne, a haja, a testalkata, nem zavarja a partnere sikere, és büszke a divatérzékenységére. Hetero vagy talán meleg, de mindenesetre annyira elfogadó, hogy ez abszolút nem is lényeges számára. Ken identitása, ahogy a doboz is, amiben érkezik, címkén túli.

Ne hagyd ki! Az "igazi" Barbie menstruál és füvet szív

A szülők veszik
A Barbie-csapat számára egy új Kent kreálni sziszifuszi küldetés volt. A babák változatosabbá tétele abból fakadt, hogy a szépség fogalma is szélesedett, az önelfogadás a megalkuvásból törekvéssé lett, viszont Ken tekintetében az jelentette a nehézséget, hogy az ideálok eltolódása inkább a nőket érinti, valószínűleg azért, mert a férfiak sokkal elfogadóbbak magukkal szemben. Egy 1996-os kutatás szerint 50-ből 1 pasi rendelkezik Ken testi adottságaival, míg Barbie tökéletes formáját csupán 100000-ből csak 1 nő tudhatja magáénak. Barbie alkatát a "kerekded" nőkéhez igazítani drámaian látványos volt, ahhoz, hogy Kennel is ugyanezt a hatást érjék el, sokkal többet kellett volna őt szélesíteni, viszont, ha túl nagydarab lett volna, akkor a kritikusok rögtön nekiestek volna, hogy egészségtelen testképet népszerűsít. Ha túl vékony, akkor elérhetetlen. Hogyan nevezzék hát? Barbie esetében a plus-size-t elvetették, maradt a kerekded, ami a divatvilágban is szexiset jelent, a férfidivat viszont még nem tart itt. Próbálkoztak az erőssel, de borzalmas volt a fókuszcsoportok reakciója, a sportos sem volt jó választás, ahogy az izmos sem. Maradt a "széles". Viszont, amikor végigmegyünk egy üzlet játéksorán, nem fogunk olyan feliratokat látni a dobozokon, hogy "eredeti", "vékony" vagy "széles", semmi sem fogja jelezni, hogy más lenne az alkatuk. Ezek az elnevezések csak a reklám miatt és az online vásárláshoz voltak lényegesek. Ugyanúgy sehol nem tüntetik fel a dobozon a baba etnikumát sem. Az új Ken-babák között hét bőrszín, kilenc hajstílus és arctípus lesz. Így, ha egy hároméves kislánynak az egyik szülője fekete, a másik roma, akkor ennek megfelelő színű Kent vehetnek neki. Valójában ezek a babák olyanok számára készülnek, akik nagyon keveset tudnak még a világról, tehát a célközönség a szülő, ő vásárolja meg. A Mattel tudja, hogy végülis felnőtteknek terveznek gyerekjátékokat, olyanoknak, akik elutasítják az elitizmust és sokkal elfogadóbbak a más bőrszínekkel, etnikumokkal, testalkatokkal, stílusokkal szemben. Meg kell adni nekik, amit akarnak. És mi az 2017-ben? Egy vasgyúró, de rövidlátó ázsiai Ken.

Szöveg: Caity Weaver
Fotó: Spencer Lowell

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2017. novemberi számában jelent meg.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője