Gryllus Dorka: „Nőként még mindig kiszolgáltatottak vagyunk”
Sokat dolgozik és mellette két gyermekét neveli Gryllus Dorka. Színházban rendez, filmet forgat, színészként egy kortárs drámát próbált az utóbbi hónapokban. A délelőtti próba és az esti előadás között csíptük el egy online beszélgetésre.
Ezeket láttad már?
Nem is tagadja, hogy fáradt, de lelkesen fogad otthonában – virtuálisan. A konyhájában kezdjük a beszélgetést, aztán egy adott ponton átmegy ledőlni a kanapéra. Gryllus Dorka töltődik, hogy aztán este adhasson a nézőknek.
Nagyjából húsz éve szerződtél el a kaposvári színházból. Így utólag visszatekintve mennyire lett sorsfordító pillanat?
Nagyon. Utána forgattam a Dallas-Pashamendét, aztán mentem ki Berlinbe. Tényleg sorsfordító volt.
Durva belegondolni, hogy mennyi minden tud történni húsz év alatt.
Messze van, ha arra gondolok, amikor először kimentem a nagy zöld kofferemmel. Sok emlék. Most pedig már két gyerek szaladgál itt körülöttem. Ők akkor még nem voltak sehol. Ezek valahol felfoghatatlan dolgok.
Megvan még a zöld koffer?
Meg! Az örök darab. Sohasem fogok tőle megválni.
Merre járt veled a világban?
Nagyon öreg koffer, szinte mindenhova velem jött. Ő már marad.
Minden tárgyadhoz ragaszkodsz?
Van egy-két dolog, amihez igen. De egyébként eléggé kidobálós vagyok.
James Fritz 4:12 című darabja a legfrissebb előadásod a Loupe Színházi Társulással. Az előadás leírása alapján nagyon izgalmas az alaptéma.
Nagyon. Horváth János Antal fordította és rendezte, mellette csodálatos partnereim vannak: Trill Beatrix, Lengyel Tamás és Váradi Gergely. Egy anyukát játszom benne, akinek a gyerekéről felkerül egy videó a netre. Egy kicsit krimiszerű, azt nyomozzuk, mi és hogyan történhetett pontosan. Közben pedig sokszor felmerül a kérdés, hogy szülőként mit tehetsz egy ilyen helyzetben, mi a felelősséged ilyenkor anyaként.
Mi nem így nőttünk fel, fogalmunk sincs, hogy ezt az online világot hogyan élik meg a mi gyermekeink. Tizenkét évesen nálunk nem merült fel a kérdés, hogy legyen-e telefonom, legyen-e Instám. Nem tudod, mivel teszel jobbat. Ha kap telefont? Ha nem kap? Ha nem kap, akkor nem lesz szociális élete? Olyan ajtókat nyitsz ki, ami védőháló nélküli sztori. Még ha korlátozod is a tartalmakat, kinyitsz egy szűretlen információhalmazt, és nem tudod, ez őt hogyan befolyásolja. Nincs kontroll afelett, hogy vele mi történik, amikor a világ válogatatlan információi a fejébe özönlenek.
A ti családotokban hogyan álltok a képernyőidővel? A kicsit engeditek mesét nézni például?
Nehéz, mert az ember egyszer azt gondolja, hogy: na jó, egy kicsit nézhetsz, végül is rajzfilmet én is néztem annak idején. Aztán látom, hogy nincs rá mindig jó hatással. Nehéz, mert filmet én is szeretek nézni. Vívódsz sokat, hogy ez meddig ártalmatlan. Van, aki azt mondja, hogy öt év alatt nem kellene a gyereknek képernyőt látnia. Nálunk nincs tévé, így nem is tudnák állandóan nézni. Somikának van telefonja, korlátozottan használhatja.
Egy kiskamasz és egy pici gyerek anyukája vagy, közben pedig egy „nagykamaszos” anyukát játszol az előadásban. Ezzel nekem azért fura szembesülni, mert még mindig az van a fejemben, hogy „Gryllus Dorka, frissen végzett színművészetis”. A gyerekkorom egy olyan időszakában diplomáztatok, ami annyi intenzív emléket tartogat, hogy ez valahogy zsigerileg így maradt bennem.
Pedig akár már felnőtt gyerekem is lehetne. A darabban egy tizenhét éves gyerekem van, az életben tizenkettő és négy. De azért ez a túlzás, a reális életem a nem reális. Az én koromban az a szürreális, hogy valakinek négyéves gyereke van. Persze, azért már nem olyan extrém ma ez a dolog, van velem egyidős ismerősöm, akinek hasonló korú kisgyereke van.
A mostani szerepeid közül melyik az, amit nagyon jó bemenni játszani?
Most mindet nagyon szeretem. Az Üvegfalat, az Anna Karenina befejezetlen történetét, a Gólem Színházban a Jaj, Istenem című előadást. Szeretem a SZX_MCHN-t is, amit rendeztem.
Pár hónapja olvastam újra az Anna Kareninát, kamaszkorom óta először, és rájöttem közben, hogy ellentétben a Háború és békével, nagyon idegesít. Azt éreztem végig, hogy csak különböző férfiak nézőpontjából látjuk, hogy mi történik ezzel a nővel. Valahogy mintha Anna elveszne, és nem látunk az ő szűrőjén keresztül. A próbafolyamat alatt milyen volt megtalálni a te Annádat?
Érdekes, amit mondasz, mert én már belülről látom őt. Minden egyes alkalommal nagyon érdekes elgondolkodnom erről az életről. Milyen élet ez? Ilyen kiszolgáltatottam és függésben létezni, ahogy akkor léteztek a nők… Nagyon más lehetett. Miközben amikor játszom, ezen a gondatlan életen is mindig elgondolkodom.
Magyarországon, ebben a színházi és filmes közegben nehéz egyenjogúként létezni. Nehezebb, mint tőlünk nyugatabbra. Keletebbre meg… annál meg sokkal könnyebb nyilván. A férfiaknak még mindig mások a jogaik, máshogy néznek rájuk, több a fizetésük. Ezt nem tudjuk kilőni.
Nyugatabbra sokat dolgoztál. Mennyivel másabb ott a helyzet?
Németországban a férfiak eggyel „egyenjogúbban” kezelik a nőket, és a nők is jobban odafigyelnek erre a dologra – arra, hogy egyenjogú partnerként lépjenek fel.
Készült egy fotósorozat rólatok a trojkás kollégákkal, Eke Angéla képei. Azon a férjeddel, Kornéllal felcserélt szerepben vagytok egyenjogú partnerek.
A SZX_MCHN-hoz kapcsolódva a Tavaszi Fesztiválon csinálta Eke Angi ezeket a fotókat, és az volt a koncepció, hogy a nemi szerepeket kicsit kifordítva, máshogy megfogalmazva készüljenek el a képek. Nagyon jó lett az egész sorozat.
A bulvárhoz hogyan viszonyulsz most? Amikor Geszti Péterrel elváltatok, ízekre szedte a sztoritokat a sajtó. Most Kornél vallott őszintén a problémáiról, ilyenkor akarva-akaratlanul te is beszédtémává válsz. Hogy éled meg?
Nehéz ez. Kornél fontosnak érezte, hogy erről most beszéljen. Nem sokat jelenünk meg a bulvárban, nyilván, már nem úgy téma az életem kétgyermekes anyaként, mint majdnem húsz éve, amikor elváltam. Családanya vagyok, ami egy más pozíció, de persze most is érdekli az embereket, hogyan élek.
Amikor néha megszólalok a privát életemről, azt érzem, hogy az emberek megnyilvánulása mögött szeretet is van. A rólam szóló cikkek alá ritkán kommentelnek mocskot. A legtöbbször szeretetet érzek. Nem vagyok exhibicionista, szeretek színházat csinálni, filmben szerepelni, de nem érzek vágyat aziránt, hogy írjanak rólam. Az önmagáért való szereplés nem szórakoztat.
A gyerekeitek látnak titeket színházban?
Somika szokott jönni. Nyilván az Üvegfalra nem, az nem neki való, de Kornélt többször megnézi a Centrál Színházban. A Pletykafészket vagy hússzor látta. Nemrég szerepelt ő is először színpadon, két próbával ugrott be Az örökség című előadásba a Jurányiban, a gyerek szerepébe. Nagyon izgult. Én is nagyon izgultam, de nagyon ügyes volt szerintem. Nem nyomom őt, de nem tudom visszatartani sem. Beugrott, és eufórikus boldogságban tért haza. Alig várja, hogy mehessen újra. Innentől nagyon nehéz ezt befolyásolni. Nem is lehet talán…
Új élmény neked, hogy ez neki ilyen boldogságot okoz, vagy azért ez benne volt a levegőben?
Mindig szerette az iskolai fellépéseket is. Látom rajta, hogy még az iskolai előadások kapcsán is komplexen gondolkodik, figyeli a próbát, a többieket. Látom, hogy ez a „szereplés” a lételeme. Az iskolából nem venném ki, de ezeket a lehetőségeket nem akarom tőle elvenni. Szerepeltünk együtt, ő, Kornél és én az Itt érzem magam otthon című filmben, még nem mutatták be. Nagy élmény volt. Forgatott már amerikai filmben is egy kis szerepet, de én csak annyit tehetek, hogy támogatom, amiben tudom.
Sok-sok könyv van mögötted a polcon. Az egész család olvasós?
Somika igen, én nem nagyon érek rá sajnos. Nekem ahhoz, hogy olvassak, iszonyatos nagy nyugalom kell, ami az utóbbi években ritkán van. Majd ha felnőnek a gyerekek...
A legutóbbi GLAMOUR-címlapodnak van egy előzménytörténete. Valahol úgy nyilatkoztál, hogy ötvenes nőket nem tesznek címlapra, ezután Maróy Krisztina főszerkesztő fel is kért egy fotózásra és interjúra. Milyen volt kézbe venni azt a lapszámot?
Nagyon szép, gyönyörű anyag lett, most is az a profilképem. Jó érzés. Már máshogy örül az ember ezeknek a dolgoknak, mint húszévesen, amikor kéthetente jött egy fotózás. Ma már ez is örömet ad. Most kellene elkezdenem a modellkarrieremet.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Lakatos Márk, Smink: Kassai Fibi, Haj: Márkus Eszter
