A karmád sokkal nagyobb hatással van a jelenlegi párkapcsolatodra, mint hinnéd

2024. július 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az asztrológiában a 8. ház karmikusan rejti a tudat alatti dolgokat, megmutatja, milyen az ezoterikus szemléletünk, és milyen a szexualitásunk. Ebben a házban található mindaz, ami összefügg a halállal, az ismeretlennel, vagy előző életben visszaéltünk vele. A 8. házban lévő bolygók is nagy jelentőséggel bírnak, de ehhez már több asztrológiai ismeret kell, hogy elemezni lehessen.

Van kapcsolat a karma és a szerelmi életünk között? A szakértő szerint határozottan
Van kapcsolat a karma és a szerelmi életünk között? A szakértő szerint határozottan
Fotó: Profimedia

De nézzük érthetően, hogy miről is van szó. A 8. házhoz tartozik az újjászületés, a transzformáció, illetve minden, ami a Skorpión keresztül a Plútó tevékenységét erősíti. Ide tartozik az örökség is, és azt is megmutatja, mennyire vágyunk hatalomra az életünk folyamán. Ha nem tudod, milyen asztrológiai jeggyel kezdődik a 8. házad, akkor itt tudod megnézni. Keresd meg a házat, és nézd meg, milyen jegyben áll. Ez a jegy mutatja meg azt az energetikai mintát, ahogyan a 8. házbeli témákat értelmezzük.

Kos a 8. ház csúcsán

Szexualitása általában önérvényesítő. Aszcendense Szűz, ezért pedáns és szorgalmas lehet. Halállal nem foglalkozik, vígan éli az életét, majd élete második felében kezdi el megérteni az élet értelmét. A pszichológiában és az ezotériában lehet aktív, szereti ezeket a területeket, és a maga javára tudja formálni. Ha van bolygó ebben a házban, akkor hozott karmikus adósságot.

Bika a 8. ház csúcsán

Szexualitása érzéki és szenvedélyes. Kimondottan számító és anyagias. Aszcendense Mérleg, ezért harmonikus lehet az élet dolgaiban. A haláltól retteg, a pszichológiával és az ezotériával nem nagyon foglalkozik, annál sokkal pragmatikusabban nézi ezt a területet. Karmikus adóssága lehet a pénzzel és az értékkel kapcsolatban.

Ikrek a 8. ház csúcsán

Szexualitása laza és könnyed, nehezen mutat ki érzelmeket. Aszcendense Skorpió, ezért sok kapcsolata lehetett a karmikus múltjában. A halálra racionálisan tekint, karmikus adósságát akkor tudjuk megérteni, ha bolygó van a házban. A pszichológia és az ezotéria érdekes lehet számára, de nem így éli meg a hétköznapjait.

Toronymagasan ők a legspirituálisabb csillagjegyek mind közül

Toronymagasan ők a legspirituálisabb csillagjegyek mind közül

Rák a 8. ház csúcsán

Szexualitása hangulatától függ, érzelmileg közelíti meg, ezért inkább szenvedélyes. Aszcendense Nyilas, ezért szereti a szabadságot, nagyon jó belelátó képessége lehet, a halál kérdése sem riasztja vissza. A pszichológia és az ezotéria érzékenyen érinti, és működteti is. Lehet anyasággal kapcsolatos karmája.

Oroszlán a 8. ház csúcsán

Ez az egyik legnehezebb megélése az Oroszlánnak, ugyanis ragyogni szeretne, de ebben a házban többnyire szorong, jó esetben elképesztően kreatív, szexualitását elfojthatja. Bak aszcendense van, amitől érvényesülhet nála a befelé fordulás. Lehet olyan vesztesége az élete folyamán, ami nagyon sokat változtat az életén és a felfogásán is. Lehet gyerekkel kapcsolatos karmája.

Szűz 8. ház csúcsán

Nem jellemző rá a szexualitás, inkább kissé prűd. Aszcendense Vízöntő, ami sokat elrejthet érzéseiből. A halálhoz konkrét szorongás fűzi, és fiatalon nem hisz az ezotériában, pedig az életfeladata lenne. Karmikus adóssága lehet a szolgálattal, egészséggel kapcsolatban.

Mérleg a 8. ház csúcsán

Ami a szexualitást illeti, csak akkor boldog, ha a társa is az. Halak aszcendense van, sokkal jobban meg kellene élnie saját érzéseit. Nem foglalkozik a halállal. Karmikus adóssága lehet párkapcsolattal vagy pénzzel kapcsolatos.

Skorpió 8. ház csúcsán

Itt a ház a saját jegyében van, teljes mértékben meg tudja élni azt, amiért jött. Kos aszcendense van, ezért jellemző lehet rá a józan racionalitás. Foglalkozik a halállal, de nem retteg tőle, érti a fogalmát. Szexualitása szenvedélyes és aktív, az egyik legfontosabb számára. Rendkívül jó az intuíciója, és okkult dolgokban jött fejlődni. Karmikus adóssága szexualitással, bosszúval, vagy halállal kapcsolatos.

Nyilas a 8. ház csúcsán

Szexualitása kíváncsi és aktív. Bika az aszcendense, így lehet lassú és földhözragadt. A haláltól nem fél, bízik az ösztöneiben, szereti az ezotériát és az okkult dolgokat. Karmikus adóssága lehet a hitrendszerrel és a filozófiával kapcsolatban.

Csillagjegyek, akik a legügyesebben haladnak előre az életben

Csillagjegyek, akik a legügyesebben haladnak előre az életben

Bak a 8. ház csúcsán

Szexualitása akkor tud kibontakozni, ha érzelmei vannak. A Bak jegy, ahol áll, ott lehet a legtöbb szorongása, lehet konkrét félelme a halállal kapcsolatban. Ikrek aszcendense van, így alkalomadtán lehet laza és nemtörődöm. Az okkult dolgokban hisz, de minden esetben gyakorlatiasan nézi. Karmikus adóssága lehet a szolgálattal, a felvállalt feladatokkal és kötelességgel.

Vízöntő a 8. ház csúcsán

Szexualitása lehet aktív, de nem érzelmi alapú. Rák az aszcendense, a család fontosságát jött megélni. Az ezotériát racionálisan éli meg, bár a Rák sokat dob rajta, a halált keresi-kutatja, meg akarja érteni. Karmikus adóssága a technológiával és az innovatív gondolataival kapcsolatos.

Halak a 8. ház csúcsán

Szexualitása vad és érzéki, fantáziája nem ismer határt. Oroszlán aszcendense van, általában sikeres, lehet tisztánlátó képessége. Mélyen éli meg a halált, lehet látó is. A karmikus adóssága sokféle lehet, vallás, áldozat, pszichológia vagy az önfeladás bármilyen formája.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A 12 perces vérnyomáscsökkentő módszer, ami olyan hatásos, mint a gyógyszer, csak sokkal természetesebb

A 12 perces vérnyomáscsökkentő módszer, ami olyan hatásos, mint a gyógyszer, csak sokkal természetesebb

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)