Ennek a csillagjegynek van a legnagyobb esélye, hogy párkapcsolatban éljen: szinte minden jeggyel kompatibilis
Vannak olyan csillagjegyek, akik szinte bárkivel megtalálják a közös hangot. Ők azok, akik képesek alkalmazkodni, együttérezni, és ha valakinek, hát a Halak jegy szülötteinek ez valóban az egyik legnagyobb erőssége.
Ezeket láttad már?
A Halak csillagjegy a víz elemhez tartozik, és mint a víz, ő is hajlamos az alakváltozásra, az átérzésre és a másikhoz való igazodásra. Számukra egy mély, belső késztetés, hogy megértsenek, meggyógyítsanak és elfogadjanak másokat. Épp ezért ritka, hogy valaki számára ellenszenvesek lennének.
Miért ilyen könnyű vele lenni?
Miközben más jegyek hajlamosak gyorsan ítélni, vagy védekezésből falat húzni, a Halak inkább nyitva hagyja a kapukat. Ezért is érezheted úgy, hogy ő ért meg a legjobban, még akkor is, ha teljesen más világban éltek. Általában nincs előítélete, nem akar másokat meggyőzni az igazáról. A Halak csillagjegy az utolsó jegy a zodiákusban, ezért a jellemében megtalálható egy kicsit minden jegyből.
A Halak titkos szuperereje az empátiája
A Halak nem csak elvisel másokat, hanem valóban együtt érez velük. Ez a képesség nemcsak párkapcsolatban, hanem barátságban, családi kapcsolatokban és munkahelyi szituációkban is erőteljesen megmutatkozik. Sok Halak szülöttnél figyelhető meg, hogy mindenki hozzá fordul tanácsért, vagy csak azért, hogy kiöntse a lelkét, mert ösztönösen érzik az emberek, hogy nála biztonságban vannak.
Halak és Kos
Bár a Kos tüzes jegy, gyors és néha túl szókimondó a finom lelkű Halaknak, mégis működhet a kapcsolat. A Halak csodálja a Kos bátorságát, határozottságát, a Kos pedig megnyugszik a Halak közelében. A Halak segít lelassulni, érezni, mélyebben kapcsolódni.
Havi horoszkóp: Ezekre a csillagjegyekre izgalmas utazás várhat augusztusban
Halak és Bika
A Bika földelt, stabil és érzéki - pont amire a Halak jegynek szüksége van. A Halak romantikája és álomvilága otthonra talál a Bika melegséget adó ölelésében. A Bika megtanulhat érzelmesebben jelen lenni, a Halak pedig megtapasztalhatja, milyen egy valódi, földi támasz.
Halak és Ikrek
Elsőre furcsa párosnak tűnhet, ugyanis az Ikrek pörgős, logikus gondolkodású és kíváncsi, míg a Halak álmodozó és intuitív. Mégis, az Ikrek izgalmasnak találja a Halak mély érzelmi világát, a Halak pedig élvezi az Ikrek intellektuális pezsgését.
Halak és Rák
Ez a páros szinte telepatikus képességgel bír együtt. A Rák és a Halak között olyan mély érzelmi szálak fűződhetnek, amit mások nehezen értenek. Mindketten gondoskodók, érzékenyek és romantikusak. Együtt biztonságos, meleg otthont tudnak teremteni.
Halak és Oroszlán
Az Oroszlán szeret ragyogni, a Halak pedig szívesen csodálja őt, de nem alárendelten, hanem tiszta szívből. A Halak finomsága megérinti az Oroszlán szívét, míg az Oroszlán megtaníthatja a Halakat önbecsülésre és bátorságra. Ha nem sértik meg egymást túl mélyen, ez egy kreatív és inspiráló kapcsolat lehet.
Halak és Szűz
A Szűz és a Halak tengely a két véglet, az egyik elemző és rendszerező, a másik az álmodó és kaotikus. Mégis, együtt képesek egyensúlyt teremteni. A Szűz megtanulhat elengedni, érezni, a Halak pedig jobban tud fókuszálni, rendszerezni. Ez egy igazi lélektükör kapcsolat.
Halak és Mérleg
Mindketten szeretik a harmóniát, a finomságot, a művészetet és az emberi kapcsolatokat. A Halak mélyebbre megy érzelmileg, a Mérleg viszont segíthet neki objektívebb szemmel látni. Ez a páros nagyon jó baráti, szerelmi és kreatív kapcsolatra képes.
Csillagjegyek, akik hajlamosak a gonoszkodásra, pedig sosem mondanád meg róluk
Halak és Skorpió
Ez a kapcsolat intenzív és átalakító. A Skorpió mélysége és szenvedélye találkozik a Halak misztikus, feltétel nélküli szeretetével. Együtt olyan lelki szintekre juthatnak, amiről mások csak álmodnak. De vigyázni kell, a túl sok érzelem is lehet viharos, ha nincs elég tudatosság.
Halak és Nyilas
A Nyilas felfedező, a Halak spirituális utazó. Együtt megismerhetik a világot. Ha a Nyilas nem veszi félvállról a Halak érzékenységét, és a Halak nem akarja megmenteni a Nyilast, akkor kalandos és inspiráló kapcsolat lehet köztük.
Halak és Bak
A Bak szilárd alap, a Halak érzelmi mélység. A Halak álmodik, a Bak megvalósít. Ez a páros sokszor működik hosszú távon, mert kiegészítik egymást. A Halak megtanulhatja a határokat és kitartást, a Bak pedig nyitottabbá válik az érzések és a spiritualitás felé.
Ez a 3 csillagjegy minden főnök álma: komoly jövő áll előttük
Halak és Vízöntő
Mindkét jegy más módon nem e világi. A Vízöntő gondolatilag, a Halak érzelmileg. Két idealista találkozása, ahol a közös cél lehet a világ jobbá tétele. Barátságban és kapcsolatban is működhetnek.
Halak és Halak
Ez a kapcsolat lehet a legmélyebb, legspirituálisabb és egyben a legzavarosabb is. Minden érzés duplán jelenik meg. Ha mindkét fél tudatosan dolgozik magán, csodálatos lélek kapcsolódás születhet. De fontos a földelés, a határok, különben elmosódnak az egyéniségek.