Szex nélkül is lehet boldogan élni?
Hevesi Kriszta szexuálpszichológus válaszol
Ma a népesség körülbelül egy százaléka vallja magát aszexuálisnak, azaz úgy éli az életet, és adott esetben úgy tart fent működő párkapcsolatot, hogy nincs szüksége a testi szerelemre. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal járjuk körbe a kérdést.
Ezeket láttad már?
Ma már a nagy többség számára érthető és elfogadható, hogy szexuális irányultság tekintetében az emberek igen színesek. Vannak, akik saját nemükhöz vonzódnak, vannak, akik mindkét nemhez, vannak, akik alapvetően hetero- vagy homoszexuálisok, mégis olykor ettől eltérő a szexuális viselkedésük. Teljesen normális, ha a szexben is különbözőek vagyunk!
Emellett ne feledkezzünk meg a Kinsey-skáláról sem, amely szerint igazából nagyon kevés a tisztán hetero- vagy homoszexuális nemi orientációjú egyén, és a legtöbb ember valahol a kontinuum két végpontja között helyezkedik el. Megint más dolog a nemi identitás, amely egyes embereknek eltérhet a biológiai nemüktől – ők a transzneműek, illetve a transzszexuálisok, akik ugyancsak változatos szexuális irányultsággal rendelkeznek. Fontos tehát megértenünk a különbséget a nemi identitás – azaz, hogy én milyen neműnek érzem magam -, a szexuális orientáció – kihez vonzódom szexuálisan – és a szexuális viselkedés – kivel létesítek szexuális kapcsolatot – között. Lehetek például heteroszexuális irányultságú transznemű, aki egy adott helyzetben – mondjuk, börtönben – időlegesen homoszexuális szexuális viselkedést gyakorol. Az aszexualitás ebben az értelemben a szexuális irányultsághoz tartozik, ám némileg zavart keltő a tény, hogy itt éppen hogy az irányultság hiányáról van szó.
A szex vajon mi?
Az aszexuálisokra általánosan jellemző a szexuális vágy hiánya, a szex iránti érdektelenség, az esetlegesen megtörtént szexuális aktushoz kötődő semleges érzések. Talán a legnehezebben érthető szexuális orientációról van szó, hiszen a nemi vágy mint egyik elsődleges ösztönkésztetésünk, nagyon fontos szerepet tölt be a legtöbb ember életében. Éppen ezért kívülállóként nehéz megérteni, hogy valaki senkihez sem vonzódik testileg. Sőt, emiatt maguk az aszexuálisok is nehezen ismerik föl saját orientációjukat, annyira az az általánosan elfogadott álláspont, hogy mindenkinek erotikus vonzalmat kell éreznie valaki iránt a pubertáskort követően. Különösen, mivel ők is ugyanúgy érezhetnek romantikus vonzalmat valaki iránt, így sokszor csak akkor derül fény orientációjukra, amikor egy kapcsolat eljut a testiségig. Számukra nehezen érthető, miért ennyire túlszexualizált a világ, ugyanakkor elszomoríthatja őket, hogy éppen ezért állapotuk tényleges mibenlétét nagyon nehezen érti meg a többi ember. A www.asexuality.org oldalon így beszél erről egy aszexuális: "A szexualitás egyszerűen nem létező dolog az életemben. Találkozom emberekkel, van szociális életem, vannak kapcsolataim, amelyek olykor nagyon intenzívek és elkötelezettek – ám mindezekben nincs jelen a szexualitás. Számomra értelmezhetetlen, miért éreznek mások testi vágyat. Ez az, amit a legtöbben nem értenek bennem, és azt gondolják például, hogy mivel nem randizom, biztosan magányos vagyok, ami egyáltalán nem igaz." A biológiai faktorok által meghatározott aszexualitás tehát nem félelem a testiségtől, nem önként vállalt cölibátus, nem a másokkal való kapcsolat kialakításának nehézsége. Ők - akárcsak a homoszexuálisok – nem választják orientációjukat, és ami a legfontosabb, és legkevésbé értett velük kapcsolatban: nekik nem hiányzik a szex, nem érzik úgy, hogy nélküle ne élnének teljes életet. Ami azonban az egyik legfontosabb: közülük is sokan élnek tartós és boldog párkapcsolatban. Ezt talán azért lehet nehéz megérteni, mert pszichológiai értelemben a szexmentes kapcsolatot általában nem nevezhetjük kielégítőnek.
"Több ma az aszexuális személy, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy vajon ez egy korunk túlszexualizált világára adott reakció, vagy pedig korábban is ilyen mértékben létezett, azonban nem definiáltuk, nem azonosítottuk be ezt a fajta irányultságot? Szakmai körökben valószínűbbnek tartjuk, hogy az aszexualitás jellemzően a társas környezetre adott válasz: az elvárásokkal, a szexualitás túlhangsúlyozásával szemben egyfajta visszavonulás. Ebben az esetben gyakran félelem, szorongás, szexuális funkciózavar, trauma, illetve szexuális abúzus áll a háttérben. Ez a jelenség egyik oka – s teszi ki a nagyobb részét a csoportnak -, míg a kisebbik részében valóban biológiai faktorok állnak a háttérben, tehát veleszületett dolog" – mondja Hevesi Kriszta szexuálpszichológus.
Ha kipróbálom, jó lesz?
Hevesi szerint az aktív szexuális életet élő, illetve önkielégítést végző aszexuálisok esetében szokták feltételezni, hogy valójában nem a nemi vágy hiányáról van szó, hanem egyfajta intimitástól és kudarctól való félelem van a jelenség hátterében. Ezt a szorongást fájdalmas volta miatt gyakran már olyan mélyen eltemette, elfojtotta a személy, hogy nincs is tudatában, nem tudja megfogalmazni. Az aszexualitás ezen válfajáról feltételezzük azt, hogy pszichoterápiával orvosolható – szemben a biológiai eredetűvel.
Természetesen ennek felderítését csak szakember vállalhatja, ha pedig valaki teljes életet él a szexualitás nélkül is, annak nincs szüksége arra, hogy őt "megjavítsák". Szükség lehet azonban arra, hogy segítsenek neki elfogadtatni orientációját a külvilággal. Míg ugyanis a legtöbb ember számára érhető, hogy nem kérdezgetünk ismerősöket csak úgy a szexuális szokásaikról, arról, hogy hány partnerük volt és azokkal milyen módon szeretkeztek, addig a szokatlan nemi identitású és szexuális orientációjú embereknek saját elmondásuk szerint sokkal többször tesznek fel intim kérdéseket – pusztán azért, mert nehezen tudják földolgozni, hogy ők másképp állnak a nemiséghez, mint a többség.
"Az ember szexuális élete jellemzően őrá tartozik, így – kiváltképp a társadalmi értetlenség miatt – az aszexuálisok ritkán szokták feltárni magukról ezt, legfeljebb bizalmas körben. Természetesen nehéz megnyílni egy elutasító környezetben, amely egyben unszolja is a személyt ("Próbáld ki, jó lesz!", "Nem igaz, hogy semmit nem érzel!", "Csináld, aztán majd lesz hozzá kedved!"). Ez mindkét válfaja esetében nehéz: amennyiben diszfunkció, trauma, illetve szorongás áll a háttérben, ekkor az erőltetés még fájdalmasabb, ha pedig biológiai eredetű az ok, akkor maga a személy sem érti, hogy pontosan mit is várnának tőle." - vázolja fel Hevesi, milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak az aszexuálisnak, aki nyíltan fölvállalja nemi irányultságát.
Szexuális zsebszótár
Demiszexuális: az irányultságot az aszexualiáshoz szokták sorolni, de úgy is emlegetik, mint egy átmeneti vagy szürkezónát a szexuális (azaz a más iránt erotikus vágyat érző) és az aszexuális egyének között. A demiszexuálisok ugyanis bizonyos esetekben érezhetnek erotikus vonzalmat más iránt, ez azonban meglehetősen ritka és erőteljes érzelmi közelség kell hozzá.
Pánszexuális: az ilyen irányultságú emberek bármilyen nemű és szexuális orientációjú és nemi identitású egyénhez vonzódhatnak. Azért nem biszexuálisnak vallják magukat, mert magát a nemi kategorizálást is elutasítják.
Sapioszexuális: ez inkább egy szleng kifejezés, mint valódi szexuális irányultság, és azokat az embereket jelölik vele, akik az intelligenciát legalább olyan vonzónak tartják erotikus értelemben, mint a külsőt.
