előfizetésem
Hírlevél
Magyarország leghírhedtebb boszorkánypere miatt tiltották be a Habsburgok a máglyahalált
Amikor boszorkányokról beszélünk, általában két dolog jut eszünkbe: egy természetfeletti képességekkel rendelkező személy fekete kalappal és a társadalmi igazságtalanság, hiszen a mainstream kultúra nem egyszer emlékezik meg olyan esetről, amelyben egy nőt egy félresikerült gyógyítási kísérlet miatt is máglyára vittek. Az ismert elbeszélésekből szőtt történetek pedig önálló életre keltek és egyszerre alkották meg a fejünkben a kedves, ártatlan varázslót a kísérteni járó gonosz lélekkel együtt. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb, főleg ha kis hazánk határain belül szeretnénk keresgélni. A magyar boszorkányüldözésekről Tóth G. Péter történésszel beszélgettünk.
Egy nap a legtöbb csodásnak hitt természeti jelenség tudományos ténnyé szelídül, amikor az emberiség eljut arra a pontra, hogy megtalálja rá a magyarázatot. Így jártak a fluoreszkáló spórákat szóró gombák és így járt az elektromosság is. Az előbbit nem a lidérc okozza, az utóbbihoz pedig legjobb tudomásunk szerint sem kell varázspálca. Manapság már széleskörű tudással rendelkezünk, de a 13. században nagyon nehéz volt megállapítani, hogy valaki egy banálisnak tartott betegség miatt hunyt el, vagy a javasasszony rossz akarata volt a felelős. A veszteséget viszont fel kellett dolgozni, ezért a falvak és a városok lakói a maguk idejében, a maguk szintjén igyekeztek megfogalmazni az okokat, amikre szükségük volt, hogy tovább tudjanak lépni.
Az ember egészen egyszerűen hajlamos különböző szimbolikus elemeket társítani azokhoz a jelenségekhez, folyamatokhoz, amiket nem ért és nem volt ez másképpen akkor sem, amikor a közösséget fenyegető gonosz megtestesítésével kívánta feloldani a benne rejlő szorongást. A boszorkány így lett egy ártó szándékú, rontást hozó személy, aki valamilyen természetfeletti erővel rendelkezik, vagy pedig egyenesen az ördöggel cimborál. Boszorkánysággal, főként nőket, gyógyítással foglalkozó bábákat, vagy olyanokat vádoltak meg akik a társadalom peremére sodródtak, de akadtak köztük férfiak is - noha lényegesen kisebb számmal.
A boszorkányok üldözése elsősorban a kontinens nyugati felén volt bevett gyakorlat, amit az uralkodók vagy elindítottak, vagy korlátoztak az egyházzal karöltve. A Kárpát-medence területén azonban ez nagyon sokáig teljesen máshogyan működött. Megtörtént az is, hogy kibúvót jelentett, ha a boszorkánysággal vádolt ember táltosnak vallotta magát, de a mágikus erővel rendelkező, repülő alakokról a korszak elején Könyves Kálmán is úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen nem léteznek, ami meghatározta a hazai viszonyulást is.
„A boszorkányság tulajdonképpen a bűn elbeszéléseinek egyike volt a sok közül. Főként családon belüli férfi-női viszonyokra (érzelmi konfliktusok, szexualitás) és a gyermekekkel kapcsolatos relációra fókuszált” - avatott be Tóth G. Péter néprajzkutató és történész.
Démon helyett feminista erő: a boszorkánykultusz újjászületett és bátrabb, mint valaha
Magyarországon a 13. századig arról, hogy valaki bűnös-e, istenítélettel döntöttek, aminek során a tanú maga a test volt. A középkori ember hite szerint ugyanis Isten a csoda útján nyilvánítja ki az igazságot, így a próbák logikája a közhiedelemmel ellentétben nem a szenvedésen, hanem az isteni védelmen alapult. A tüzes vas okozta sebek fertőzésmentes, szabályos gyógyulása ugyanúgy az ártatlanságot jelentette, mint a hideg víz-próbánál az elmerülés, melynek során a szentelt víz magába fogadja az ártatlant, míg a gonoszt kiveti magából.
„Az eljárás célja a bűn kiszűrése volt a közösségből, hogy az ártatlanok védelmet nyerjenek, a bűn pedig kiiktatódjon, helyreállítva a társadalmi egyensúlyt.” Tömeges üldöztetés azonban nem volt: ezeket az eseteket a károsultak jelentették és helyi szinten kezelte a korabeli igazságszolgáltatás is. Ennek oka az általános viszonyulás mellett a kor adminisztrációjával is magyarázható. Egy később feldarabolt országban lehetetlen lett volna központosítani és végrehajtani ezeket az ítéleteket. A vádlottak vélhetően előbb meghaltak volna természetes halállal, mielőtt egy bíróság határozni tudott volna felettük.
A szegedi nagy boszorkányper
Az államalapítás után eltelt évszázadok során összesen pár tucat volt azoknak az eseteknek a mennyisége, amelyek során valakit boszorkányság vádjával marasztaltak el, míg a mohácsi vész utáni rendeződések és a kora újkor alatt ez a szám lényegesen rövidebb idő alatt ugrott fel kétezer körüli ítéletre, köztük olyanokra is, amelyek halállal végződtek és olyanokra is, ahol a testi fenyítés, vagy száműzetés volt a verdikt. Ennek oka a török kiűzése után újraszerveződő kereszténység folyamataiban keresendő.
A törökök egy alapvetően teljesen más vallást gyakorló nép voltak, akik hosszú időn keresztül tartották elnyomás alatt az egyházi közösségeket. A felszabadulás pedig természetes módon hozott magával egy olyan folyamatot, amiben minden szinten le akarták magukról vetni az eltipró hatalom jeleit - köztük a babonákat is, amik addigra beivódtak.
A hazai boszorkányperek kicsúcsosodása a közismert, 1728-as tömeges perben testesült meg.
Szeged szabad királyi város volt, így bíráskodási autonómiával rendelkezett, a korabeli bürokrácia jogrend szerint pedig a kínzást törvényes vallatási módszerként alkalmazhatta. A bajt tetézte, hogy ebben az időben a város környékét éhínség és aszály sújtotta, a társadalom pedig egy felelőst akart látni, aki megbűnhődik azokért a dolgokért, amiért a közösség tagjai szenvednek.
A máglyától a popfeminizmusig: a rebellis nő és a boszorkány
Az ügy kulcsfigurája egy Kökényné Nagy Anna nevű bába lett, aki a periratok tanúsága szerint egy egész kiterjedt hálózatot vallott be és nagyjából mindenkit magával rántott, akivel problémája volt a tizenhat éves lánytól kezdve a város volt főbírójáig. Az ő vallomása alapján pedig összesen tizenkét embert égettek meg máglyán a város szeme láttára a Tisza parti Boszorkányszigeten.
Az eset híre természetesen eljutott a császári udvarig is, ahol a szigorúbb ellenőrzés lehetősége mellett több nagyon fontos ideológiai kérdést is előtérbe helyezett. III. Károly császár igyekezett egyre jobban korlátozni a helyi bíróságok tevékenységeit, de a végső vonalat a lánya, Mária Terézia húzta meg, aki a boszorkányságot a téveszmék és a babonák közé sorolta át, a kivégzésüket pedig egyenesen megtiltotta.
„A felvilágosodás felismerte, hogy az emberi test szabályozott, vagy szabályozatlan kínzása emberi jogi katasztrófa” - magyarázta a történész. A boszorkányok megítélése sokat változott azóta, míg a bűnösök, vagy bűnbakok keresése ma is velünk élő jelenség. Elég csak felmenni a Facebook kommentszekciójába, hogy az ember szembesüljön a belső feszültség kezelésének hasonló formájával, ami mind a mai napig komoly kérdéseket vet fel arról, hogy mennyire van jogunk részeseinek lenni a bűnösök elszámoltatásának. Mennyire vagyunk megértőek és egyáltalán: fejlődünk, vagy ugyanazt a játékot játsszuk, csak modernebb eszközökkel?
