előfizetésem
Hírlevél
Magyar édesanyaként őszintén elmondom, mit gondolok az itthoni halloweenezésről
Kevés olyan megosztó hagyomány létezik, mint az október 31-én tartott halloween. Vannak, akiknek abszolút idegen, és nem értik, hogy Mindenszentek és halottak napja környékén miért kell rémisztő maskarákba öltözni. Más családok viszont már szeptembertől tervezgetik, hogyan dekorálják ki az otthonukat és milyen útvonalon menjenek a gyerekekkel csokit gyűjteni.
Gyorsan leszögezem az elején, hogy én negyvenpluszos, kétgyerekes, kertvárosi anyukaként tíz éve csöppentem a csokit vagy csalunk játékba és több előnyét is látom a halloweenezésnek. Máris elmondom, miért. De kezdjük az elején.
Az elmúlt tíz-tizenöt évben több tradicionális ünnepi szokásunk gyökeresen átalakult Magyarországon - a karácsony és a húsvét is. Én a 80-as években voltam kisgyerek, akkor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Szenteste ne a karácsonyfa alatt gyűljön össze a rokonok apraja-nagyja, és szó sem volt olyanról, ami mára divat lett, hogy például a család az otthonától távol, egy wellness szállodában ünnepeljen, és szaunázás után a svédasztalról fogyassza el a vacsoráját.
Gyerekkoromban a karácsonyfát december 24-én kora este díszítette fel/hozta meg az Angyalka vagy a Jézuska, és nem állt már adventkor a nappaliban a műfenyő, ráhangolódásképp. Mostanra ez is bevett dolog sok helyen. És míg kislányként illően kellett fogadnom a locsolókat, otthon sütöttünk, főztünk a vendégeknek az anyukámmal, ma már sok lány inkább kirándulni megy, hogy otthon se legyen, ha valaki becsöngetne hozzájuk.
Szóval a szokások változtak, és ez nem hiszem, hogy baj lenne.
Hiszen ezek az ünnepi élmények leginkább a szeretteinkről és rólunk szólnak, vagyis miért ne alakíthatnánk ahhoz a kereteket, hogy mi szerez nekünk örömet. Az pedig a hozzáálláson, ízlésen és a lehetőségeinken is múlik, mennyire követjük az egy-két generációval korábbi hagyományokat. Véleménye meg bárkinek lehet róla…
Magyarországon nincs halloween! Vagy mégis?
„Minek megtartani Magyarországon?”
A 80-as években még nem is hallottam a halloweenről. Az amerikai filmekből ismertem meg kiskamaszként, azt hiszem, a Hókusz pókuszban (Sarah Jessica Parker és Bette Middler főszereplésével) láttam először, és csodálkozva néztem a szörnyecskéknek, töklámpásnak vagy csontváznak öltözött gyerekeket, akik házról házra járva gyűjtötték az édességet napnyugta után. Sokáig nem foglalkoztam vele, de mióta ovis korú gyerekeim lettek, mi is faragjuk a tököket, járunk csokit gyűjteni, és kifestem az arcukat, pedig nem Amerikában élek, hanem egy Budapesthez közeli agglomerációban.
És persze minden évben, menetrendszerűen szembejön velem a kérdés a közösségi oldalakon: „minek megtartani a halloweent Magyarországon? Ez csak egy Amerikából átvett, kelta hagyományú importált ünnep, mi közünk van ehhez?”.
A közös alkotás öröme és közösségformálás
Nálunk az óvodában kezdődött minden tizenkét éve. Amikor a nagyfiam óvónénije, Anikó néni körbeírt a Margaréta csoport Facebook-oldalán, hogy szeretettel várja a szülőket, faragjunk együtt a gyerekekkel tököket, kezdő anyukaként azt sem tudtam, hogy azt hogyan kell. De annyira megtetszett az ötlet, és olyan lelkesítő volt, ahogy együtt bénáztunk a szülőkkel a csoportszobában, hogy egyből beszippantott a kreatív alkotás. A gyerekeink kanalazták ki a tökök belsejét, mi meg denevéreket, pókokat, mosolygós és ijesztőbb arcokat formáztunk.
A következő évben már felkészültebbek voltunk, Pinterestről vittük az ötleteket. Nemcsak faragtuk, de festettünk, színeztünk, vittünk fúrószárat, kést és sniccert, és komplett sztorikat jelenítettünk meg zöldség húsában. A gyerekek pedig büszkén mutogatták a csoportszoba előtt, ki mit csinált a szüleivel.
Akkor éreztem rá nagyon, hogy milyen közösségformáló ereje van a közös alkotásnak.
Persze addig is fűztünk gyöngyöt, vagy origamiztunk a gyerekkel, ha volt kedve hozzá, de ez a közös energia más volt. A gyerekek egyik szülőtől a másikig rohangáltak, nézték, hogy hol milyen tök készül, „besegítettek” a szülőknek. Este hazaérve pedig csodálattal nézték, ahogy a fény táncol a ház falán, amikor kiraktuk a töklámpást a kertbe. Alkotás egy kis extra izgalommal.
Azóta már mindkét gyerekem jócskán túl van az ovin, 15 és 10 évesek, de még minden évben faragunk, az az évi ízlésüknek megfelelően. Amikor a Minyonokat nézték a tévében, akkor azt, aztán volt holdat ugató farkas korszakuk, pókhálót szövő pókos és Among us-os is.
Ha tudnád, mit árul el rólad a halloween-jelmezed, kétszer is meggondolnád, mit veszel fel
Az első kóborlásoktól a térképes vezetett sétákig
Nagyjából ezzel párhuzamosan, tíz éve elindultak nálunk a kertvárosban az első csokit vagy csalunk séták. Amikor már nemcsak az ovistársak kifaragott alkotásait, de a környékbeli házak tökös és halloweeni dekorációit is megcsodálhattuk. Az egyik helyi Facebook csoportban találtak egymásra azok a szülők, akik erre nyitottak voltak. Október 31-én, sötétedés után összegyűltünk a környékbeli családokkal és bejártuk a környéket. Néhány háznál tálakba kirakott csokit és cukrot is találtak a gyerekek, mondanom sem kell, mekkora volt az örömük!
A következő években a csapatból két-három anyuka a kezébe vette a szervezést, és még professzionálisabbá tették ezeket a sétákat. Az eseménynek saját esemény-oldala lett, előzetes regisztrációhoz kötötték a jelentkezést, hogy ne legyen káosz, és összegyűjtötték azoknak a családoknak a címeit, akik fogadópontok lettek, és elküldték azon gyerekek szüleinek, akik jelezték, hogy szívesen mennének hozzájuk.
Idén pedig már ott tartunk, hogy október elejére térképes listánk van a fogadópontokról, és minden helyen külön színekkel jelölik azt is, hogy hány éves korosztály számára ajánlott odamenni, azaz milyen lesz a dekoráció és a hangulat. Így aki még csak egy 2-3 éves totyogós gyerekkel indul útnak, az választhatja a kedves töklámpások és cuki szellemecskék díszítette házakat, hogy ne ijedjen meg az inkább kamaszoknak szánt félelmetesebb hangulattól, csontvázakkal, rémalakokkal, és akár ijesztő szellemhangokkal a fákon lógó hangszóróból.
Ez a korosztályonkénti bontás amúgy nagyon okos húzás, mert az első, „tanuló” években mi is jártunk úgy, hogy amikor a házigazdák kinyitották a kaput az utcán várakozó gyerekeknek, a nagy izgalomban a nagyobbak félrelökték a sötétben a bizonytalanabbul lépkedő kicsiket, és mire ők odaértek volna a kínáló tálakhoz, már nem volt bennük semmi.
Az elengedés a gyógyulás kezdete: mit tanít a Samhain, a pogány ünnep a túlhajszolt világnak?
Szomszédünnep McGalagonnyal és Drakulával
A halloweeni séta nem csak az ingyen édességről szól! Aki nálunk egyszer is részt vett ilyen csokit vagy csalunk mókán a gyerekeivel, az többnyire mindig visszatér. Idén is kíváncsian várjuk, hogy ki milyen ötlettel, házfalra vetített fényfestéssel, játékkal készül. Mert az évek alatt egyre bátrabbak lettek a családok a fogadópontokon: tavaly volt, aki az egész kertet beszőtte fonalakból készített pókhálóval, voltak UV fényben fluoreszkáló ruhák, más célbadobós játékkal és bátorságpróbával is készült, hogy még emlékezetesebbé tegye a látogatást. És pont ezeknek a közös élményeknek és mókáknak köszönhető, hogy idén már az ötéves unokaöcsém szeptemberben megkérdezte: ugye idén is elviszem halloweenezni.
Igazából mostanra egy igazi szomszédok ünnepévé vált nálunk az október 31-e. Egyre jobban megismerjük egymást a környékbeliekkel, olyanokkal is váltunk néhány szót, akit egyébként csak látásból ismerünk, vagy még úgy sem. És jókat mosolygunk egymás jelmezein, mert naná, hogy szülőként is beszállunk a játékba – így aztán koccinthatunk egy pohár forralt borral McGalagonnyal, vagy ehetünk egy forró meggyes pitét Drakulával és majszoltam már lilahagymás zsíroskenyeret egy vendégszerető zombival.
A hozzáadott érték: szembenézni a félelmekkel
Hallom én is a kritikus hangokat, hogy mire jó, ha egy csontváz vagy egy szörny riogatja a gyerekeket, és mégis mit tanítunk ezzel nekik szülőként? Én viszont úgy látom, hogy egyrészt bármikor láthatnak a tévében vagy a Reels videókban ettől rémisztőbb alakokat is (a Skibidi Toilet őrület szerintem sokkal durvább volt pár éve), de még egy átlagos szupermarket polcain is ott tornyosulnak októberben a véres szemet formázó csokik, vagy a horror cukrok – és ott sem takarom el a szemüket.
Másrészt – és ez a fontosabb – egy ilyen halloweeni séta akár abban is segíthet, hogy szülői támogatással szembenézhessenek az óvodás, kisiskolás gyerekek a rémületük tárgyával. Megtanulhatják elfogadni, kevésbé riasztónak látni például a sötétséget, a pókot, a denevért, vagy a halált. Miközben sétáltam a gyerekeimmel, mindig beszélgettünk a látottakról is, és szóba került például, hogy léteznek-e a valóságban szörnyek, vámpírok – és itt jött egy jó kis eszmecsere az energiavámpírokról. Vagy máskor egy csontvázjelmez láttán rákérdezett a kicsi, hogy
anya, mi történik velünk a halál után?
Először váratlanul ért a kérdés, mert nem számítottam erre a témára egy ártatlan csokigyűjtés közben, de rájöttem, hogy sokkal jobb és oldottabb egy semleges helyzetben, általánosságban beszélgetni erről, mintha egyszer majd egy hozzátartozónk gyásza kapcsán, erős érzelmi bevonódással tennénk ugyanezt. Ráadásul a komorabb témákat is mindig fel lehet oldani, amikor rácsodálkoznak a következő kidekorált házra, vagy legkésőbb otthon egy pohár forró kakaóval – persze szellem pillecukorral a tetején.
Országszerte több vidéki városban és jellemzően a kertvárosi részeken található halloweeni Csokit vagy csalunk, más néven Csokit vagy csínyt-esemény, amiket közösségi oldalakon szerveznek meg, és előzetes regisztrációhoz kötött. Érdemes róla időben tájékozódni.
