Interjú Gerenda Ingrid bloggerrel

2014.január.31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 21 éves Gerenda Ingrid a körömlakkok szerelmese. Nagyon fiatalon elkezdte őket gyűjteni, és ma már igazán impozáns kollekcióval rendelkezik. Ezért úgy döntött, hogy szenvedélyét blogformában osztja meg a hozzá hasonlókkal, illetve bárkivel, akit érdekel a körömdíszítés és festés. A F*ck Yeah Pretty Nails blog azóta egyre csak növekszik, és idén A legjobb blogger kategóriában is indul a Women of the Yearen. Olvasd el interjúnkat vele.

13 évesen kaptad az első lakkod. Azóta hány darab van?
Jó pár év telt el azóta, és folyamatosan gyarapodott a készlet, de azt kell mondanom, hogy a blog kezdete óta rohamos ütemben nőtt a számuk, szerintem már jóval meghaladtuk a 300 darabot.

Melyek a legértékesebb lakkok számodra?
Vannak olyan körömlakkjaim, amelyeknek megvan a maga történetük, ezeket mindig szívesebben is használom, hiszen automatikusan valami jó érzés lesz úrrá rajtam, ha a kezembe veszem őket. Így vagyok azokkal is, amelyeket ajándékba kaptam, vagy esetleg egy utazáson szereztem be. Mindegyik üvegcséhez tartozik valamilyen emlék.

Természetes vagy műkörmöd van?
Volt egy időszak, amikor műkörmöt viseltem, de akkoriban még úgy gondoltam, hogy sokkal macerásabb, ráadásul jobban szeretem én magam díszíteni a körmeimet, ezért végül maradtam a természetes verziónál. Mostanában viszont játszom a gondolattal, hogy bevállalok egy Lana Del Rey-féle mandula-formát, annyira szép! Az sem hátrány persze, hogy a hosszabb körmöket sokkal könnyebb dekorálni, mint a rövidebb, természetes körmöket.

Milyen körömformák tetszenek?
A saját körmeimet mindig kockára reszelem, általában nem is nagyon növesztem meg őket, viszont a már fent említett mandula-formába teljesen beleszerettem. Ezen kívül persze még rengeteg lehetőség létezik, de ezeket én hétköznapokra el sem tudom képzelni, díszíteni őket viszont nagyon izgalmas.

Vannak olyan manikűrösök, nail artistok akikre felnézel?
Nancy Mc \ (http://nancymcnails.co.uk/ ), Sammy \ (http://www.thenailasaurus.com/ ) és Sophie Harris-Greenslade \ (http://theillustratednail.tumblr.com/ ) a három hölgyemény, akiket nagyon szeretek és hihetetlen inspiráló a munkájuk, de rajtuk kívül is rengetegen vannak - nagy örömömre magyarok közül is - akikre érdemes odafigyelni.

Mik a szerinted most trendi körömformák és körömszínek?
Van egy óriási szerencsénk, a mostani években a reneszánszát éli a körömfestés, majdhogynem havonta találkozhatunk új technikákkal, nehéz is őket fejben tartani, de a lényeg, hogy igazából bármi megengedett! Azt vettem észre, hogy hódítanak a rövidebb, természetesebb körmök, színek terén azonban nehéz általánosítani, bármilyen árnyalatot is választunk, szinte lehetetlen mellélőni! A különböző finisekkel érdemes mostanában kísérletezgetni, az én személyes kedvenceim a homokhatású lakkok.

Melyik tavaszi/nyári kifutós körömtrend áll hozzád a legközelebb?
A természetes árnyalatok voltak többségben a kifutókon, emellett persze a jól bevált tavaszi pasztellszínek, de az élénksárgák, narancsok és a sötétkék árnyalatok is visszaköszöntek. Nagyon népszerű volt a matt és a metálos finis is, díszítésben pedig a geometrikus formák és a virágok. Ezek közül az én szívemhez főleg a világos, pasztell árnyalatok állnak a legközelebb.

Mit szeretnél elérni a blogoddal?

Szeretném, ha a magyar nők is egy kicsit kilépnének a komfortzónájukból körömfestés terén, hiszen ez nagyszerű módja az önkifejezésnek, szerintem sokkal több lehetőséget kínál a hétköznapokra is, mint például egy smink elkészítése. Egy jó manikűr megkoronázhatja az öltözékünket és nem utolsó sorban a hangulatunkat is befolyásolja – nálam legalábbis ez így szokott történni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője