Azt hazudták róla, hogy lopott, kiközösítették és pokollá tették olvasónk iskolai éveit

NEM OKÉ - Rebeka története - glamour
A GLAMOUR és a NEM OKÉ kampány új cikksorozatában az iskolai bántalmazással kapcsolatos olvasói történeteket olvashatjátok
Fotó: Shutterstock/GLAMOUR

Ez is érdekelhet

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb kuponok a GLAMOUR-napokon

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb kuponok a GLAMOUR-napokon

ma 13:01
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR-nál a kezdetek óta fontosnak tartjuk a társadalmi ügyek támogatását. Most induló cikksorozatunkkal a Delta Produkció NEM OKÉ kampányát szeretnénk kihangosítani, amely komplex intézményi és szakmai együttműködéssel küzd az iskolai bántalmazás, vagyis a bullying ellen. Felhívásunkban rengetegen meséltek nekünk azokról a nehéz élményekről, amelyek általános vagy középiskolában érték őket. Olvasónkat, Rebekát lopással gyanúsították az osztálytársai.

Az én bullying történetem a szüleim válásával, és ezáltal egy költözéssel kezdődött. Az általános iskola harmadik osztályát Pesten kezdtem, egy új intézményben. Nem különösebben zavart, hogy egy új osztály tagja leszek, alapvetően barátságos és társaságkedvelő lány voltam, azt gondoltam, majd hamar sikerül beilleszkednem. Tévedtem. Már az első héten világossá vált, hogy az osztálytársaim már pelenkás korukban is egymás kezét fogták, borzasztóan összeszokottak, és egyáltalán nem nyitottak felém, hiába próbáltam közeledni.

Kivételt képezett ez alól egy lány, nevezzük Krisztinek, aki kedves volt velem, az ebédlőben mellém ült, és még tesiórán is a párjának választott. Tényleg kezdtünk jóban lenni, és nagyon örültem neki. Azonban amikor lebetegedett vagy elutazott, és akár hetekig is hiányzott, az maga volt a pokol. Az osztály lány tagjai folyton kritizáltak, keresztbetettek, egyfolytában megjegyzéseket tettek rám. Ha órán rosszul válaszoltam, vagy rossz jegyet kaptam dolgozatra, azon viháncoltak, milyen ostoba vagyok.

Nem voltunk éppen vagyonos család, ezért csúfolták a ruháimat, a hátizsákomat, a felszerelésemet, mert azok nem dizájner cuccok voltak, hanem megörökölt vagy olcsó darabok. Illetve csúfolták azt is, ahogy beszéltem, mert dadogós voltam. Amikor órán valakinek hangosan kellett felolvasni egy részt a könyvből, mindenki amellett kampányolt, hogy én legyek az, hogy aztán jól kiröhöghessenek. Rengeteget sírtam miattuk. Magamban őrlődtem és szomorkodtam, senkinek nem mertem róla beszélni, mert féltem a további utálattól, és valahol azt gondoltam, hogy biztosan megérdemlem. Az önbecsülésem nulla lett.

Aztán negyedik osztályban két lány elkezdte ellenem hangolni Krisztit, mert zavarta őket, hogy ő a barátom volt. Történeteket gyártottak, mindenfélét hazudtak. A legdurvább tettük az volt, hogy átcsempészték a tornazsákomba Kriszti kedvenc kulcstartóját, amit a táskáján tartott, és lopással vádoltak. Megvédeni sem tudtam magam, mert azon a héten otthon betegeskedtem, a zsákom a fogason lógott bent, úgy nézették meg Krisztivel.

Egy tanár sem tette fel a kérdést, miért töltöm a vécében bujkálva az iskolai szüneteket

Egy tanár sem tette fel a kérdést, miért töltöm a vécében bujkálva az iskolai szüneteket

Azt állították, hogy látták, amint elveszem a fityegőt, és alig várták, hogy szembesíthessék Krisztit azzal, hogy igazából „mennyire nem is vagyok jófej”. Őt persze ezek után nem érdekelte a magyarázatom, nem hitt nekem, azt mondta, hogy csalódott bennem, és ugyanúgy kezdett viselkedni, mint a többiek.

Szerencsére a játszótéren megismerkedtem egy lánnyal, nevezzük Violának, aki egy másik iskolába járt. Legjobb barátnők lettünk, és annyira jóban voltunk, hogy elfeledtette velem, mennyire borzalmas társaságba keveredtem. Hatodik osztály után újra költöznünk kellett, ezúttal egy újonnan megalakult osztályba kerültem. Violával itt távolodtunk el, mert az új iskola vidéken volt. Itt annyira elveszettnek éreztem magam, rettegtem, hogy megismétlődik majd ugyan az, ami a budapesti iskolában, ezért elkezdtem megjátszani magam.

Felvettem az osztálytársaim szokásait és viselkedéseit, ugyanazokat a szlengeket mondtam, annyira akartam, hogy kedveljenek. Valakinek amolyan voltam, valakinek meg emilyen. Megjátszottam, hogy tetszenek azok a zenék vagy filmek, amik nekik is.

Aztán kilencedikre a személyiségeim utolérték egymást. Elfáradtam, és már nem mutattam mást, a saját véleményem mellett álltam ki, hangot adtam a gondolataimnak. A társaságom elfordult tőlem, képmutatónak és kétszínűnek neveztek. Én pedig rájöttem, hogy valóban az voltam. Egy nyarat mély depresszióban töltöttem, azt gondoltam, hogy sosem felelhetek meg senkinek, hogy az igazi énem nem szerethető, hogy engem nem lehet kedvelni.

Újra iskolát váltottam, ahol úgy döntöttem, nem leszek más, mint aki vagyok, és aki kíváncsi lesz rám, az majd közeledik felém. Elhatároztam, hogy senkinek nem fogok könyörögni a barátságáért. Végül egyetlen baráttal zártam a gimnáziumot, akivel mostanra már nem is tartjuk a kapcsolatot.

Azóta férjhez mentem, gyermekem született, és a munkahelyem által szert tettem két csodálatos barátra, de néha-néha eszembe jut, hogyan is alakult volna az életem, ha akkor, harmadik osztályban kedves és befogadó közegbe kerülök.

„Mentálisan beteg lettem, édesanyám könnyes szemmel kérte az osztálytársaimat, hogy legyenek rám tekintettel”

„Mentálisan beteg lettem, édesanyám könnyes szemmel kérte az osztálytársaimat, hogy legyenek rám tekintettel”

Hiányzik egy baráti társaság, de a nap végén mindig rájövök, hogy semmiért nem cserélném el a mostani életem.

Nagyon hálásak vagyunk minden olvasónk bátorságáért és őszinteségéért, aki megosztotta velünk a történetét! Ha elmúltál 18 éves és te is elmesélnéd a történeted, itt megteheted. Gyógyuljunk közösen, és jusson el minél több emberhez, hogy a bántalmazás semmilyen körülmények között nem oké!

Ha iskolai bántalmazás ér, vagy bullyingnak vagy tanúja, az alábbi szervezetekhez fordulhatsz segítségért:

112-es segélyszám: súlyos vagy azonnali veszélyhelyzetben hívható

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116 111 (0–24 órában, ingyenes, anonim).

NMHH Internet Hotline: Jogellenes vagy gyermekekre káros online tartalmak bejelentése.

Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat: 116 123 (ingyenes, anonim lelki támogatás)

Gyermekvédő hívószám: +36 80 21 20 21

Áldozatsegítés: +36 80 225 225

OKIT krízisvonal: +36 80 20 55 20

Safer Internet Hotline: online bejelentés

NANE segélyvonal: 06 80 505 101 (időszakos)

Fentieken túl a lakóhely szerinti család- és gyermekjóléti szolgálat is megkereshető bántalmazás esetén,

Az érintett gyermek vagy szemlélő több, egymással párhuzamos segítségforrást is igénybe vehet. Ezenfelül azt javasoljuk, hogy az érintettek kérjenek segítséget egy bizalmi személytől, lehetőleg egy felnőttől, valamint az iskolai keretek között még meg lehet keresni az iskolai szociális segítőt és/vagy az iskolapszichológust, osztályfőnököt és igazgatót.

További javasolt segítségnyújtó elérhetőségek az eligazodáshoz.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Támogatott Tartalom

Sárgás lett a párnád? Ne dobd ki rögtön, előbb ezt a tippet próbáld meg

Sárgás lett a párnád? Ne dobd ki rögtön, előbb ezt a tippet próbáld meg

Támogatott Tartalom

Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Támogatott Tartalom

A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

Támogatott Tartalom