Gryllus Dorka: „Akkor is lehet saját utat építeni, ha nem minden adott hozzá”

A közösséghez tartozás mellett Gryllus Dorka továbbra is koncentrálhat a saját projektjeire és filmezhet is, ugyanakkor a családjára is jut ideje. Még ha ez hatalmas kihívást is jelent.

Hosszú évek után ismét társulati tag lettél. Mikor voltál utoljára ilyen helyzetben?

Igazi, hivatalos társulati tag utoljára Kaposváron voltam, ami nem mostanában volt. Sokat dolgoztam ugyan a Trojka Színházi Társulással az elmúlt években, de ott más volt a működési mechanizmus. Most öröm, hogy hivatalosan is egy ilyen jó csapathoz tartozom.

Pár éve még azt mondtad, nincs olyan társulat, amelyhez szívesen csatlakoznál. Mi változott?

Nem egyik napról a másikra született meg ez a döntés. A LOOUPE Társulat két éve keresett meg, hogy játsszak a 4:12 című előadásukban, múlt évben pedig a Túl éles című darabra kért fel Horváth János Antal. Nagyon megszerettem ezt a csapatot ez alatt a két év alatt. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megismerjük egymást. Amikor felkértek, hogy legyek társulati tag, boldogan mondtam igent: már pontosan tudtam, kik ők, és ők is, hogyan működöm. Megbeszéltük, kinek mi a fontos, így jó érzés volt igent mondani.

Mik voltak a kritériumok, mi volt számodra a legfontosabb a döntéskor?

Az, hogy miközben oda tartozom, kicsit a szabadságom is megmaradjon. Hogyha úgy alakul, filmezhessek, és a saját projektjeimet is csinálhassam, de mindemellett a családom se kerüljön háttérbe.

Szandi: „Sokan a mai napig gyerekként kezelnek”

Ez már nagyon más szemlélet, mint amit a klasszikus társulati lét jelentett hosszú ideig.

Teljesen más. A LOUPE Társulást színészek alapították, nekik is van családjuk, van, akinek vannak gyerekei, ezért pontosan tudják, értik, hogy van olyan színész is, akinek a hivatása mellett élete is van. Nekem fontos, hogy legyen elég időm a gyerekeimmel lenni, legyenek civil barátaim, tudjak sportolni, utazni, vagy egyszerűen csak otthon lenni egy este. Ettől még ugyanúgy szeretem a hivatásomat. Ha dolgozni kell, van, hogy dolgozom napi tizennégy órát is, de szeretem látni a végét.

Ezek szerint most nem érzed kompromisszumnak a társulati tagságot?

Egyáltalán nem, ezért tudtam jó szívvel igent mondani. A LOUPE egy nagyon emberközpontú közeg, ahol egyelőre belefér még az is, hogy azt mondom: itt vagy itt szeretnék egy szabad hétvégét a családommal. És erre nem furcsán néznek, hanem azt válaszolják: rendben. Ez nekem nagyon sokat jelent. Jó érzés a sok kalandozás után, hogy van egy ilyen erős, vidám csapat, akik bíznak bennem, és hosszú távon is számolnak velem.

A saját projektjeid továbbra is beleférnek az életedbe?

Úgy néz ki, idén is lesz egy. Bár így talán több is lett erre az évre a vállalható mennyiségnél. Először készül egy Szabó T. Anna – Dragomán György est a Gasztro Színház felkérésére Kornéllal (Simon Kornél – Dorka férje – A szerk.) közösen, aztán jön az új LOUPE bemutató, ami a német kortárs drámairodalom egyik sztárja, Marius von Mayenburg egy darabja Dömötör András rendezésében. A meetoo témában egy nagyon izgalmas, szinte krimiszerű történet lesz. Arról is szól, mennyire nehéz rekonstruálni az igazságot, amikor két ember egymásnak ellentmondó történetét halljuk. Nagyon izgalmas darab, sok kérdést tesz fel. Tavasszal pedig Kornéllal készítünk egy új kétszereplős előadást. Az Üvegfal után, ami már túl van a 120. előadáson, szerettünk volna egy új, saját közös előadást csinálni.

Lehet erről valamit tudni?

Még dolgozunk a részleteken, de most úgy látom, az a darab témája, hogyan is állunk ezzel az egyenjogúsággal az úgynevezett kétkeresős kapcsolatban. Nyilván sok téma van még, amiről alig beszélünk. A Jurányiban mutatjuk majd be, tavasszal.

Mennyire érzed a saját bőrödön, hogy megváltozott körülöttünk a világ?

Nagyon. Azt mondanám, hogy most könnyebb optimistának lenni. Jó érzés úgy tervezni, hogy talán több lehetőség nyílik előttünk. Közben pedig azt is megtanultam az elmúlt években, hogy akkor is lehet saját utat építeni, ha nem minden adott hozzá. Megtanultam, hogy képes vagyok létrehozni előadásokat, rendezni, megszervezni a saját projektjeimet. Ezt a tapasztalatot már senki nem veheti el tőlem. Tavaly rendeztem a Csak jöttem szólni, hogy megyek című előadást, ami továbbra is megy a Dugattyúsban, illetve ősztől újra műsorra kerül a SZX_MCHN avagy vágyaink meghurcoltatása, a Vörös Neonban.

Sztarenki Dóra: „Megtanultam, hogy nem lehet mindent kontrollálni”

Tombol a nyár, pihenni van időd?

Muszáj. Az elmúlt év nagyon intenzív volt: bemutatók, rendezés, forgatás, külföldi fellépések, rengeteg utazás, és még rendszert is váltottunk. Most minden porcikám azt mondja, hogy ideje megállni egy kicsit. Már a szervezetem is jelzett néha, hogy túlterhelem magam, ezért a nyár mindenképpen a kikapcsolódásról, feltöltődésről szól. Sokat vagyok a gyerekekkel a szabadban, a jó levegő, a gondtalanság mindannyiunknak jót tesz.

Van még valami, amire nagyon vágysz?

Szeretnék majd még rendezni. Ebbe az évadba sajnos nem fér bele. És egyszer eljutni egy igazi őserdőbe. Nagyon szeretem a fákat, de őserdőben még soha nem jártam.