Hermányi Mariann: „Szívesen eltüntetném a világból a rosszindulatot, az igénytelenséget és a szorongást”

Hermányi Mariann szerint muszáj, hogy rendeződjön valahogy a kultúra sorsa, mert nem lehet bizonytalanságban egy ekkora szektor
Fotó: GLAMOUR archívum
2026. november 14.
Szöveg:
Steindl Gabriella
szerző
MegosztásKüldés Messengeren

Dobó Kata új filmje, a Még egy kívánság főszereplőjeként láthatjuk Hermányi Mariann színésznőt, akit a díszbemutató után kérdeztünk.

Hermányi Mariann a forgatás mellett mesélt a harmincas évekről, a színházi szakma változásairól és arról is, mit kívánna magának.

Mit lehet tudni a filmről?

Ez egy „mi lenne, ha?” film, ami kicsit hasonlít mondjuk a Távkapcs, a Hirtelen 30 vagy az Igenember történetéhez. Olyan film, amelyben a főhőst felruházzuk egy varázserővel, amellyel szeretné megoldani a problémáit. Emiatt viszont mindenféle bonyodalmakba keveredik, és aztán rájön, hogy valójában akkor jár jobban, ha nem használja ezt a varázserőt, hanem megpróbál a saját lábára állni, és önállóan, önerőből megoldani a problémáit.

Mennyiben hasonlít hozzád a főhősnő, Juli?

Szerintem annyiban igen, hogy a harmincas évei elején járó, sikeres lány, aki azzal foglalkozik, ami az álma. De nemcsak rám, hanem sok más emberre is hasonlít abban, hogy küszködik a kiégéssel, azzal, hogy egy helyben toporog, megreked egy kicsit az élete, és ahelyett, hogy valahogy kimozdítaná magát, inkább másokban keresi a hibát. Kicsit keménnyé válik, valahogy nem veszi komolyan se magát, se a környezetében élőket. És persze bizonyos mértékben mindig mást tesz felelőssé a saját problémáiért.

Nemrég hallottam, hogy már létezik olyan kifejezés, hogy kapunyitási pánik. Ebben van a film főszereplője, Juli is?

Én nem hallottam még ezt a kifejezést, de talán tényleg van benne valami. Mert harminc körül már nyilván felnőtt vagy, de már nincs meg a felnőtté válásnak az eufóriája vagy izgalma, hogy „úh, most már saját albérletem van, most már magamnak veszem például a mosógépet, a porszívót”. Tehát már van az emberen egyfajta felelősség, nem hibáztathatok mást, ha holnap dolgom van, de ma este még beülök egy kocsmába a barátaimmal.

Eljön az, amikor ezek a dolgok szervesen beépülnek a mindennapokba, és tud „normálisan” viselkedni egy harmincéves. Mert ebben a korban már túl van az első komolyabb kapcsolatán, az első munkahelyén, és jó irányba halad, de mégis előjöhetnek a kétségek. Ez abszolút létezik, és milyen érdekes, hogy nevet is adtak neki.

Für Anikó: „Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint hogy most éppen hány nevetőráncom van”

Für Anikó: „Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint hogy most éppen hány nevetőráncom van”

A film rendezője Dobó Kata, dolgoztál vele már korábban?

Soha nem dolgoztam vele, a castingfolyamat indulásakor találkoztunk először. Kevés női rendezővel dolgoztam, és Kata mellett fontos megemlíteni Szilágyi Fannit is. Ketten szimbiózisban rendezték a filmet. Az egész folyamat alatt érezni lehetett a női energiákat: támogató, gondoskodó légkör jellemezte a forgatást. Fanni filmrendező, ezért ő egy filmesebb, külsőbb, technikaibb szem volt, míg Kata abszolút a színésznői énjéből dolgozik és fogalmaz. Valahogy kicsit más az ízlésük, más a nézőpontjuk, más életkorúak is, és ezáltal sikerült egy nagyon jó egységet teremteni.

Kádár L. Gellérttel a Hunyadiban már találkoztatok, most pedig szerelmespárt játszotok. Milyen volt vele úgy dolgozni, hogy közben egy egészen másfajta kapcsolatot kellett megjelenítenetek?

Érdekes, mert mi a Hunyadiban nem dolgoztunk együtt, mivel nem volt közös jelenetünk, csak egy, amiben körülbelül három másodpercet találkoztunk. Mi főleg a Hunyadi kapcsán a külföldi bemutatókra utaztunk együtt, és akkor lettünk igazán jóban, nem a sorozat forgatásakor. Jó volt vele együtt dolgozni, és fejlődni más irányba is. Mivel néha már úgy érzem, mintha a legközelebbi barátom vagy testvérem lenne, furcsa volt vele váltani, és a szerelmi szálat megjeleníteni. Ez színházi társulaton belül gyakran előfordul, de érdekes volt, hogy Gellértnek most itt egy teljesen másik oldalát ismertem meg.

Amikor a 30. születésnapod körül találkoztunk, akkor azt mondtad, úgy érzed, hogy lejárt az addig érvényes „isteni diszkontod”. Szerintem pedig azóta ível felfelé a pályád. Te hogy éled meg ezt?

Belülről én nehezen látok rá ezekre a nagy távlatú dolgokra. Talán mindig inkább retrospektíve tudom jobban értékelni, hogy mi történt velem, mint abban a pillanatban, amikor éppen történik. Örülök, hogy van munkám, örülök, hogy vannak lehetőségeim. Ugyanakkor nagyon várom, hogy milyen változások jönnek a kultúra területén. Egyelőre nem nagyon látunk változást. Nagyon kevés film forog, nem tudjuk, hogyan alakulnak át a támogatások, hogy mi fog történni a KATÁ-val. Nagyon remélem, hogy a fontosabb szegmenseken túl, mint az oktatás vagy az egészségügy – mert ezek egyértelműen előrébb valók –, minél hamarabb ránk is jut idő és figyelem.

Muszáj, hogy rendeződjön valahogy a kultúra sorsa, nem lehet bizonytalanságban egy ekkora szektor.

A Centrál Színházban társulati tag vagy, amely magánszínházként működik. Mennyire biztos burok ez számodra?

Hatalmas biztonságot jelent az, hogy az ember egy társulathoz tartozik és folyamatosan játszik, folyamatosan új projektekben vesz részt. Megnyugtató az érzés, hogy számítanak rám, hogy van egy épület, ahová be lehet jönni, vannak kollégák, szóval ez mind nagyon fontos. És azt is nagyon szeretem, hogy a színház mellett van lehetőségem külsős projektekben is dolgozni, ennek köszönhetően a változatosság is jelen van az életemben. Van is bennem arra igény, hogy minél több alkotóval találkozzak, és szerencsére ez a burok ezt megengedi.

De ettől függetlenül sem tudom nyugodtan, hátradőlve követni az eseményeket, sőt izgulok, hogy ne az történjen, ami eddig, hanem az új vezetésnek legyen önkritikája felismerni, hogy mikor esnek ugyanabba a hibába, mint az elődeik.

Izgalmas időszak vár a szakmára annak kapcsán is, hogy bizonyos színházak új igazgatót választanak. Kik lesznek ők, és milyen irányba mennek majd tovább, hol alakulnak ki újabb színházi műhelyek, és azoknak milyen hatása lesz a meglévő társulatokra? Ezek ugyanis mind változásokat hozhatnak a szakmában, ahogy például tavaly az Erkel Színház is, hiszen amikor megalakult társulatként, akkor lett egy mozgás. És ez nem csak a színészeket, rendezőket érinti, hanem a komplett háttérdolgozókat is. De nem csak a kőszínházak tekintetében érdekes, mit hoz a jövő, hanem az is, hogy miképp tud lábra állni az alternatív szféra.

Alföldi Róbert és Stohl András: „Mi tényleg furcsa pár vagyunk”

Alföldi Róbert és Stohl András: „Mi tényleg furcsa pár vagyunk”

Milyen munkák várnak rád most a színházban és azon kívül?

Négy előadásom van a Centrálban. Nemrég mutattuk be a Furcsa párt, és a napokban kezdtük a Dupla vagy semmi próbáit. Ez két egyfelvonásos Woody Allen-dráma összehúzásából készül, Puskás Dávid rendezésében. Hajdú Steve, Hevér Gábor, Parti Nóra, Magyar Attila, Szécsi Bence és Pálfi Kata lesznek a partnereim.

A Jurányiban a Moonlight Pictures-ben játszom, amit a most Junior Prima-díjat kapott Podlovics Laura írt és rendezett. A Dantéban pedig egy előadássorozatunk lesz Jászberényi Gáborral és Zsurzs Katival, A színészet képes nagykönyve címmel, amit Göttinger Pál rendez. Ez egy formabontó produkció lesz, ahol maguk a próbák lesznek az előadások. A nézők tíz alkalmon keresztül követhetik, hogyan épül fel a nulláról egy előadás. Valamint Csiby Gergővel van egy nárcisztikus párkapcsolatról szóló kétszemélyes darabunk, amit Dicső Dániel rendezett, és amivel járni fogjuk az országot.

Ennyi munka mellett hol van az életedben a helye annak, hogy egyszerűen „csak” Hermányi Mariann legyél, és ne a színésznő?

Igyekszem rendben tartani a mentális állapotomat, amiben nagyon sokat segített a nyár. Sokat utaztam, ki tudtam kapcsolni az agyam, és sikerült feltöltődnöm is. Nagyon fontos nekem a kikapcsolódás, mert a folyamatos színházi pörgés nem áll ott meg, hogy elhagyom a színházat. Folyamatosan kell tanulni az új szöveget, azt gyakorolni, felújítani a korábbiakat, szóval ezzel az ember otthon is sokat foglalkozik.

Nyáron hét országban jártam, hol egyedül, hol barátokkal, és a Hunyadival is utaztunk. Például Sanghajban is voltunk, ezek nagyon izgalmas lehetőségek voltak, és mind kellettek ahhoz, hogy tiszta fejjel tudjam elkezdeni az idei évadot.

Lengyel Johanna: „Szeretek hibázni, mert abból is tudnak jó dolgok születni”

Lengyel Johanna: „Szeretek hibázni, mert abból is tudnak jó dolgok születni”

A Még egy kívánság főhőse mindig eltüntet valamit, amivel problémája van. Te mit tüntetnél el?

A rosszindulatot, az igénytelenséget, a szorongást szívesen eltüntetném. És a reggeleket is.

És mi lenne a te kívánságod?

Az emberek legyenek kíváncsiak, vagy valahogy próbálják megőrizni a gyermeki kíváncsiságukat.

Te kíváncsi vagy?

Igyekszem, de néha én is azon kapom magam, hogy fáradt vagyok, vagy türelmetlen, vagy csak nem figyelek eléggé, és emiatt elsikkadok részletek felett. Érdekes, hogy néha elém sodor az élet egy-egy olyan találkozást vagy helyzetet, ami ad egy figyelmeztetést, hogy igenis megéri kíváncsian figyelni az életet, és megelőlegezni a bizalmat embereknek, helyzeteknek, mert lehet, hogy érdekes dolgok születnek belőle.

Rujder Vivien: „A zsebpénzemet arra költöttem, hogy a lányok az osztályban szóba álljanak velem”

Rujder Vivien: „A zsebpénzemet arra költöttem, hogy a lányok az osztályban szóba álljanak velem”

Mikor tudsz megállni egy pillanatra, és nem azt nézni, mi a következő feladat, hanem azt, hogy mi mindent értél már el?

Most egy kicsit fáradt vagyok, sokat dolgozom, és a bemutató kapcsán is sok pluszfeladat van. Nem mindig egyszerű beépíteni egy színházi próbaidőszakba egy tévés szereplést vagy egy interjút. Kicsit sűrű most az élet, de jól vagyok. Kitűztem magam elé célként, hogy az időmenedzsmentet sokkal tudatosabban tudjam alakítani, és a munka mellett a hatékony pihenés is nagyobb hangsúlyt kapjon.

A film díszbemutatója kapcsán hatalmas kör volt a ruha, a cipő, a smink, a frizura intézése is, amit mind magamnak szerveztem. A bemutatón ott volt a családom, remélem, eleget tudtam velük foglalkozni, mert a sajtóval is kellett, szóval nem feltétlenül tudtam megélni, hogy ez nem „csak” egy film, hanem az „én” filmem, mert erre maradt a legkevesebb időm, energiám.

Hogy tetszett a film?

Érdekes, mert most láttam harmadszor, és minden alkalom után más érzéseim voltak. De ez egy szerethető romantikus vígjáték, amit felhőtlen időtöltés gyanánt mindenkinek jó szívvel ajánlok.

Glamour Napok Banner
MegosztásKüldés Messengeren
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben könnyebben megtalálja az glamour.hu cikkeit
Dobó KataHermányi MariannExkluzív interjúmagyar sztárinterjú
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!