Jim Carrey új filmjének előzetese olyan félelmetes, hogy levegőt sem mertünk venni!

2018. április 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jim Carrey nevéről akarva akaratlanul is legtöbbünknek fenomenális vígjátékok jutnak az eszébe, közülük is a Dumb és Dumberben nyújtott alakítása, valamint Ace Ventura felejthetetlen grimaszai és poénjai.

Ennek ellenére a színésztől a komoly szerepek sem állnak távol és ugyanolyan profizmussal játssza el ezeket is. Legújabb filmje, a True Crimes című thriller részben valós eseményeken alapszik, hiszen a történet alapját egy, a The New Yorker magazinban megjelent cikk adja.

Ezt olvastad már? Jim Carrey embert faragott magából és megjelent a Velencei Filmfesztiválon!

A történet szerint Carrey egy nyomozót alakít, aki egy brutális módszerrel dolgozó sorozatgyilkos után kutat. Közben megtalál egy krimiírót, akinek történetei kísértetiesen a legapróbb részletekig hasonlítanak a gyilkosságokra. A krimi pedig még a szörnyűségek elkövetése előtt született, így minden gyanú az íróra terelődik, a kiégett nyomozó pedig a végsőkig harcol, hogy rá tudja bizonyítani a gyilkosságokat.

Az előzetest itt nézheted meg!

Az író szerepében a magyar származású Csókás Mártont láthatjuk. A női főszereplő, Charlotte Gainsbourg pedig bizonyára minden Lars von Trier rajongó számára ismerős, hiszen A nimfomániás, a Melankólia és az Antikrisztus című filmekben is láthattuk már.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom