9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2021. május 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hagyományosan a májusi hónap az egyik legerősebb időszak a friss megjelenések szempontjából a könyvpiacon, hiszen ilyenkor már nagyobb számban elkezdenek szállingózni az Ünnepi Könyvhétre időzített kiadványok.

Ugyan a legnagyobb magyar könyves ünnep a járványhelyzet miatt most szeptemberre tolódik, a jó hír az, hogy a hazai könyvkiadók azért nem tétlenkedtek, és igazán szuper új megjelenésekkel örvendeztettek meg minket ebben a hónapban is.

A bőség zavarával küszködtünk, amikor a legérdekesebb új könyveket kezdtük el összegyűjteni, de ennél nagyobb problémánk soha ne legyen! Igyekeztünk a legváltozatosabb válogatást létrehozni, amiben újra megjelenő régi klasszikus éppúgy van, mint meglepő kortárs filozófia, vagy éppen imádnivalóan szórakoztató krimi. Annyi szuper új könyv van, hogy nem az a kérdés, hogy mit olvassunk, hanem az, hogy mikor lesz időnk mindezt elolvasni!?

true
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)