Már hivatalos: érkezik a Szólíts a neveden folytatása!

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. március 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Szólíts a neveden az év egyik legnagyobb filmsikere, így nem csoda, hogy a rendező már most buzgón dolgozik a második rész elkészítésén. Ez egészen eddig csak pletyka volt, azonban Luca Guadagnino nemrégiben megerősítette a hírt, és elárulta, hogy a forgatókönyv még nem kész teljesen, de a sztori alapja már megvan. Az is kiderült, hogy a második részben ismét Timothée Chalamet és Armie Hammer játsza majd a főszerepet (éljen!), akik 5 év elteltével ismét egymásra találnak és világkörüli útra indulnak.

A film `87 környékén játszódik, éppen abban az időszakban, amikor felfedezték a HIV vírust, és az egész világot rettegésben tartotta az AIDS. A betegség fontos részét képezi a filmnek, ugyanis a kezdő snitten kapásból Eliot láthatjuk, aki a Once More című alkotást nézi egy moziban - a filmet, ami egy meleg pár szerelmét rögzíti, és egyben felhívja a figyelmet a halálos vírusra.

A rendező azt is elárulta, hogy nagyon szeret a srácokkal dolgozni, és úgy érzi, a Szólítsd a nevedennek köszönhetően létrehoztak egy olyan sajátos világot, amelyhez bármelyikünk tud kapcsolni. Elio és Oliver ekkor még fiatalok, azonban időközben ők is felnőnek, és újradefiniálják a szerelemről alkotott képüket.

A film valószínűleg 2020-ban debütál majd, mi pedig már most tűkön ülünk.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)