Mit csinál velünk a mesterséges intelligencia ott, ahol talán a legkevésbé gondolnánk technológiára: az emberi kapcsolatainkban? Közelebb visz egymáshoz, vagy éppen távolabb? Jobban értjük általa önmagunkat, vagy lassan kiszervezzük neki az önreflexiónkat is? És mi történik a párkapcsolatainkkal, a szexualitásunkkal és az intimitásunkkal, amikor az AI már nem egyszerűen egy eszköz, hanem valami, aminek este az ágyban elmondjuk a legféltettebb titkainkat, párkapcsolati tanácsot kérünk tőle, és akár olyan fantáziáinkat is megosztjuk vele, amelyeket a partnerünknek soha nem mondtunk el?
Ezeket láttad már?
Elsősorban ezekkel a kérdések cikáztak a fejemben, miközben taxiztam az AI Summit 2026-ra, és különösen ezért vártam Bryony Cole előadását. Cole több mint egy évtizede foglalkozik azzal, hogyan alakítja át a technológia a szexualitást, az intimitást és az emberi kapcsolatokat, én pedig az elmúlt időszakban rengeteg előadását és interjúját meghallgattam. Szexológusként és párkapcsolati szakemberként egyre inkább azt érzem, hogy azok a kérdések, amelyekről ő beszél, már nem a távoli jövőről szólnak. Itt vannak velünk a rendelőben, a párkapcsolatainkban – és este az ágyunkban is.
Nem az a kérdés, hogy jó vagy rossz, hanem hogy mit kezdünk vele
Amikor Cole színpadra lépett, a megjelenése rögtön érdekes kontrasztot adott ahhoz, amiről beszélni készült. Magas, sportos, szép szőke nő, fekete öltönyben, szatén blúzban; határozott, letisztult, klasszikus megjelenés, miközben a témái a technológia, a mesterséges intimitás és a kapcsolataink egészen új határterületei. Nem az az érzés volt, hogy a nőiességével akar hatni. Inkább egy természetes, de mégis erős női energia volt benne, amely mellett a szakmai jelenlét is működni tudott. Talán éppen ez a kettősség ragadott meg benne: mennyire radikálisan modern dolgokról gondolkodik, miközben a megjelenésében van valami szinte klasszikus egyszerűség.
Később, amikor személyesen is odamentem hozzá, ugyanez a kettősség maradt meg bennem, csak sokkal emberibb formában. Nagyon kedvesen, mosolyogva fogadott, azonnal nyitott volt a beszélgetésre, és az egész találkozásnak volt egy könnyed közvetlensége, amit ritkán tapasztal az ember olyan valakinél, akinek nemzetközi ismertsége van. A beszélgetés végén megöleltük egymást, és bennem akkor már nemcsak az maradt meg, mennyire izgalmasak a gondolatai, hanem az is, hogy milyen jó vele emberileg kapcsolódni. Valahogy az volt az érzésem, hogy a szakmai minősége és az emberi jelenléte ugyanabból a helyből jön: kíváncsiságból, nyitottságból és abból, hogy valóban figyel arra, aki vele szemben ül vagy hogy éppen mi történik körülötte a világban.
Ezért is volt annyira érdekes később arról kérdezni, ő maga hogyan gondolkodik a maszkulinitásról és a femininitásról. Mert már az első benyomásban is ott volt ez a kettősség: erő és lágyság, határozottság és nőiesség, klasszikus megjelenés és nagyon is jövőbe mutató gondolkodás. A nap során több előadást is meghallgattam, főleg üzletről, gazdaságról, technológiai fejlődésről és arról, hogyan dolgozunk majd együtt a mesterséges intelligenciával. Az egyik számomra fontos üzenet az volt, hogy miközben egyre több feladatot adunk át az AI-nak, vigyáznunk kell arra, hogy az agyunk ne lustuljon el:
meg kell őriznünk a kritikai gondolkodásunkat, a tanulási képességünket és mindenekelőtt az intuíciónkat.
Lehet, hogy az algoritmus jobban ismer téged, mint a legjobb barátnőd?
Ahogy egymást követték az előadások, egyre erősebben rajzolódott ki bennem ugyanaz a kettősség, amely szinte minden AI-ról szóló beszélgetést áthat. Jó vagy rossz? Felszabadít vagy veszélyeztet? Közelebb hoz vagy elszigetel? Megmenti az életünket vagy tönkreteszi? Csakhogy talán már nem ez a legérdekesebb kérdés. Mert az AI itt van – szóval már nem az a kérdés, hogy szeretnénk-e, hogy megérkezzen, hanem az, hogy mit kezdünk vele most, hogy már megérkezett.
Amikor ketten vagyunk egy kapcsolatban, de már négy hang beszél
Cole a szintetikus intimitásról és az AI által generált érzelmekről beszélt. Arról a különös folyamatról, amelyben már nem egyszerűen információt kérünk egy algoritmustól. Megkérdezzük tőle, mit érzünk. Segítséget kérünk ahhoz, hogyan mondjuk el, amit érzünk. Majd visszaolvassuk, hogyan értelmezi azt, amit elmondtunk neki.
Vagyis az AI egyre mélyebbre kerül abba a belső térbe, amelyet korábban saját magunkkal vagy egy másik emberrel osztottunk meg. És itt hangzott el az előadás egyik számomra legerősebb gondolata: lehet, hogy egy párkapcsolatban továbbra is két ember van, de már négy hang beszél. Ott vagyok én és a partnerem. De ott lehet az én AI-om és az övé is. Mindketten elmeséljük neki a konfliktusainkat, megkérdezzük, kinek van igaza, elemeztetjük vele a másik üzenetét, megkérdezzük, vajon elkerülő vagy szorongó-e a partnerünk, toxikus-e a kapcsolatunk, és mit kellene válaszolnunk a tegnap este kapott üzenetre.
Párkapcsolati és szexuális tanácsadásban már én is ezt látom. A kliensek sokszor nem egyedül érkeznek a rendelőbe a saját történetükkel: hozzák magukkal azt is, amit az AI már elmondott nekik róla. Innen már csak egy lépés volt az a gondolat, amin később Bryonyval kettesben is nevettünk: egy párterápiás ülésen lassan nem hárman vagyunk, hanem akár hatan. A két kliens, én – és mindannyiunk mesterséges intelligenciája.
Cole előadásának mégsem az volt az üzenete, hogy akkor gyorsan kapcsoljuk ki a gépeket. Éppen ellenkezőleg. A technológia fejlődése mellett szerinte egyre fontosabb lesz megőriznünk azt, amit relational intelligence-nek, kapcsolati intelligenciának nevez:
jelen lenni, megmutatni magunkat, ismerni a másikat, javítani, amikor valami megsérül közöttünk, és együtt létrehozni valamit.
Vagyis pontosan azokat az emberi készségeket, amelyeket olyan könnyű lenne átadni egy algoritmusnak. Az előadása után a backstage-ben gratuláltam neki, majd leültünk beszélgetni. AI-ról, terápiáról, szexuális fantáziákról, magányról, hűségről – és arról, vajon lesz-e még értéke annak, hogy két ember egyszerűen ott van egymással.
Ez az oka, hogy egyre több férfi beszéli meg a problémáit a mesterséges intelligenciával a párjuk helyett
„Egész életemben azt tanultam, hogy nőként ne foglaljak túl sok helyet”
Először arra voltam kíváncsi, hogyan került egyáltalán Bryony Cole a sextech világába. A válasza jóval személyesebb volt annál, mint amire számítottam. „Két szála van a történetnek” – mondta. Az egyik szakmai. Egy techcégnél dolgozott, ahol mindenki a technológia és a munka jövőjéről beszélt. Ő pedig folyamatosan azt kérdezte magától: hogyan lehet, hogy senki nem beszél arról a területről, ahol a technológia talán a legmélyebben érint bennünket – az otthonainkban, a hálószobáinkban, az intimitásunkban?
A másik szál azonban személyes volt. „Amióta elértem a pubertást, folyamatosan azt az üzenetet kaptam, hogy nőként ne foglaljak túl sok helyet. Legyek kisebb. A testemben, a szexualitásomban, a hangomban.” Mesélt arról, hogy az iskolában egyszer azért kapott büntetést, mert az utcán fagylaltot evett – egy „hölgy” nem viselkedik így. Az egyetemen szexuális zaklatást élt át egy professzor részéről, később pedig a munkahelyén „office Barbie”-nak nevezték.
„Tárgyiasítanak és szexualizálnak, miközben nem kapsz teret arra, hogy elmondd, te mit gondolsz minderről. Egy ponton azt mondtam: helyet akarok foglalni. A testemmel és a hangommal is.” A két történet végül összeért. A technológia és a szexualitás határterülete lett az a hely, ahol Cole elkezdett beszélni azokról a kérdésekről, amelyekről akkor még alig akart valaki nyilvánosan beszélni.
Tudsz valamit, amire a mesterséges intelligencia sosem lesz képes
Az AI nem élte át a szívfájdalmat
Különösen érdekelt, mit gondol terapeutaképzés és AI kapcsolatáról. Elmeséltem neki, hogy én magam is használom a mesterséges intelligenciát a szakmai munkám kiegészítésére, például mintázatok felismerésére. Közben viszont azt látom, hogy a klienseim is használják. Mire hozzám érnek, gyakran már „tudják”, milyen a kötődési stílusuk, mi lehet a párkapcsolati problémájuk hátterében, vagy milyen szexuális zavarról olvastak. Lehetetlen információmennyiségben versenyezni egy algoritmussal. De talán nem is kell, mert én viszont bele tudok nézni a kliens szemébe. Ott tudok ülni vele, és adott esetben azt tudom mondani: rendben lesz.
Erre ő egy pillanat alatt rávágta, hogy éppen ez lehet a lényeg. Szerinte eljön majd az a pont, amikor az AI-tól kapott válaszokkal telített emberek azt mondják a terapeutájuknak: „Jó, de te mit gondolsz? Az AI már megvan. Én most hozzád jöttem.” Mert van valami, amit egy mesterséges intelligencia nem tud megszerezni: emberi élettapasztalatot. „A szívfájdalmakat. A gyászt. Azt, amikor benne ülsz az élet zűrzavarában. Amikor te magad is szét vagy esve.” Talán éppen az válik majd értékesebbé, amit most hajlamosak vagyunk a technológiához képest tökéletlenségnek látni: hogy az ember fárad, hibázik, bizonytalan, érez – és maga is élt már át veszteséget.
Megcsalás-e, ha az AI-val vagyok intim?
Innen már szinte magától adódott a kérdés, amely szerintem a következő évek egyik legérdekesebb párkapcsolati témája lesz. Vajon mi történik, ha az AI többet tud rólam, mint a partnerem? Ha neki mondom el a fantáziáimat? Ha vele beszélem meg a kapcsolatunk konfliktusait? Ha hozzá fordulok először vigaszért? Ha olyan érzelmi vagy erotikus kapcsolat alakul ki közöttünk, amelyről a társam nem tud?
Az érzelmi intelligencia lesz az új státuszszimbólum, az oka meglepő
Cole szerint hamarosan minden párnak szüksége lesz egy AI-határbeszélgetésre. Ahogy beszélünk arról, mit tekintünk megcsalásnak, hogyan viszonyulunk a pornóhoz, mi fér bele más emberekkel, úgy az AI használatának szabályait is közösen kell kialakítanunk. És van ennek egy még fontosabb oldala: mi történik, amikor nem a saját titkaimat mondom el az AI-nak, hanem a partneredét? „Lehet, hogy elmondom az AI-nak a szexuális történetedet. Egy STI-diagnózisodat. A kapcsolatunk legintimebb részleteit. Ezek az információk valahol tárolódnak, miközben neked nincs kontrollod afelett, hogy én mit osztok meg rólad.” A beleegyezés fogalma ezzel egészen új területre kerül. Már nemcsak azt kell megkérdeznünk egymástól, mit tehetek a testeddel, hanem azt is: mit tehetek a rólad szóló történettel?
Amikor a fantázia kilép a fejünkből
Beszélgettünk arról is, mi történik a szexuális fantáziáinkkal, amikor a generatív AI segítségével szinte bármit képpé vagy videóvá alakíthatunk. Egy fantázia korábban létezhetett kizárólag a fejünkben, nem kellett megvalósítani, és talán még kimondani sem. Most viszont néhány promttal láthatóvá tehetjük. Pszichológiailag is egészen új helyzet, hiszen más elképzelni valamit, és más kívülről végignézni a saját fantáziánkat.
Cole szerint ez az online pornográfia személyre szabásának következő szintje. És az egyik legsúlyosabb kérdés az agency, vagyis a saját képmásunk és történetünk feletti rendelkezés: mi történik például akkor, ha egy valós embert helyezünk bele a fantáziánkba az ő tudta nélkül? Szabályozásra természetesen szükség lesz, de Cole nem hisz abban, hogy a problémát pusztán szabályokkal meg lehet oldani. Az első védelmi vonal szerinte az AI-literacy: értenünk kell, mit használunk, mire képes, és milyen következményei lehetnek. „Most még egy kicsit olyan, mint a vadnyugat” – magyarázza. „És amikor a sérülékeny csoportokról beszélünk, lassan felmerül a kérdés: ki nem sérülékeny? Bizonyos értelemben mindannyian azok vagyunk.”
Pszichológusok vallották be, mint gondolnak a ChatGPT-ről, mint pszichológusról
A technológia végén talán újra ott lesz egy másik ember
A beszélgetés végén feltettem neki az egyik kedvenc kérdésemet: ha öt vagy tíz év múlva újra leülnénk egymással, miről beszélgetnénk? Bryony elmosolyodott. Régebben gyakran kérdezték tőle, mi a szex jövője. A válasza pedig mindig ugyanaz volt: „Semmi köze a technológiához. Minden köze ahhoz, hogy emberek vagyunk.” És talán ez volt számomra az egész nap legfontosabb mondata. Mert miközben AI-társakról, erotikus chatbotokról, virtuális fantáziákról, szexrobotokról és mesterséges intimitásról beszélünk, Cole szerint már most látható egy ellenirányú mozgás is.
Az internet lassan annyira telítődik mesterségesen generált tartalommal, hogy a valódi jelenlét újra különlegessé válhat. Futóklubok, személyes közösségek, régi típusú klubok jelennek meg újra. A fiatalok fizikailag egy térben akarnak lenni. Látni akarják egymást. Mintha lassan újra romantikussá válna az, ami néhány évtizeddel ezelőtt még magától értetődő volt: találkozni egy másik emberrel. Nevetve mondtam Bryonynak, hogy lassan már egzotikusan hangzik a való élet. „Remélem, visszatérünk hozzá” – válaszolta. „Különben kénytelenek leszünk kiköltözni valami szigetre.”
Szóval elkanyarodtunk az egyik legfontosabb kérdéstől, vagyis hogy az AI közelebb hoz-e vagy eltávolít bennünket egymástól, inkább az lett hangos, hogy miközben egyre többet tud rólunk, mi megmaradunk-e kíváncsinak egymásra. Mert lehet, hogy az AI bármikor válaszol. Ismeri a történetünket. Elemzi a mintázatainkat. Nem fárad el, nem sértődik meg, és talán még a legrejtettebb fantáziáinkat sem ítéli meg. Lehet 0-24 órában a terapeutánk, barátunk és szerelmünk is akár.
De egyelőre van valami, amit nem tud megtenni — nem tud úgy belenézni a szemünkbe, ahogyan egy másik ember, az AI korában pedig éppen ennek az emberi gesztusnak lesz egyre nagyobb értéke.
