Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: Elindult az 21. ARC közérzeti pályázat

2021. június 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk... Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat.

Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál.

És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből. Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk. Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el.

Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk. Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon. Alkoss, nevezz, adj életjelet!

A pályázatok leadási határideje: 2021. július 27. 12:00

Szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon! Magyarország legnagyobb köztéri kiállítása várja szabad gondolataidat és zseniális vizuális ötleteidet! Alkoss képet, és pályázz!

Idén már most, a pályázat kiírásának idején eldőlt, hogy ÚJBUDA önkormányzatával együttműködve újból a Bikás parkban mutatják be a kiállítást szeptember közepétől.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)