5 könyv Vekerdy Tamástól, amit el kell olvasnod

Vekerdy Tamás
Fotó: Wikipedia

Ez is érdekelhet

Az allergiát nem csak a pollenek okozzák, szakértő árulja el, hogy küzdhetsz a tünetek ellen

glamour plusz ikon Az allergiát nem csak a pollenek okozzák, szakértő árulja el, hogy küzdhetsz a tünetek ellen

2019. október 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szomorú hír, hogy 84 éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus író, aki évtizedek óta tanácsaival, meglátásaival segítette a szülők több generációját a gyerekek nevelésében. Kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a Waldorf-pedagógia a harmincas évek eleji kísérletek után gyökeret verjen a hazai oktatási rendszerben.

Vekerdy régen farmeres, bőrkabátos vagány szakembernek látszott, ahogy idősödött úgy vált az egész társadalmunk bölcs nagypapájával, akinek a meglátásait mindig érdemes volt komolyan venni. Ezután nélkülöznünk kell a lényeglátását, és hogy felhívja a figyelmet arra, ha rossz irányba tartunk, márpedig az élete utolsó pillanatáig felszólalt például az oktatásunk rossz, kétségbe ejtő állapota miatt. Tudását és bölcsességét azonban őrzi a ránk maradt életműve, amiről érdemes lesz újra és újra olvasnunk, megbeszélnünk. Sok-sok igazán fontos könyvet hagyott ránk, amiből most 5 általunk különösen fontosnak tartott kötetet emelünk ki, de szerencsére akár háromszor ennyit is választhattunk volna Vekerdy Tamás gazdag életművéből.

Jól szeretni, Kulcslyuk Kiadó, legutóbbi kiadás 2018

A Jól szeretni természetesen Vekerdy legfontosabb témájáról a gyereknevelésről, és egy olyan témát jár körül, ami első hallásra nagyon egyszerűnek tűnik, hiszen jó esetben mindenki szereti a saját gyermekét. Azonban természetesen nagyon sok kérdést vet fel ez a szeretet, vagy az, hogy miről gondoljuk azt, hogy az valójában szeretet. Vekerdy ebben a könyvben is elmondja, hogy a gyermek számára az érzelmi biztonság a legfontosabb, hogy mennyira fontos a példamutatás és a szülői hitelesség. Az egész gyerekkor, tinédzserkor időszakában kalandozó könyv nem csupán arra buzdít, hogy átgondoljuk a szülői magatartásunkat, hanem ennél sokkal többet ad, lehetőséget arra, hogy elgondolkodjunk a saját történetünkön. Sok érdekes szempontot felvető kötet, ami nagyon könnyed stílusú, és sok-sok apró híres művésszel, íróval kapcsolatos sztorival teszi még érthetőbbé a témáját.

Honnan? Hová?, Holnap Kiadó, legutóbbi kiadás 2010

Nagyon érdekes könyv ez, amelynek az alcíme Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről, és valóban ez a beszélgetős könyv az élet nagy dolgairól, de nem teljesen követhető és szórakoztató nyelven. Nem szakkönyv, hanem afféle barangolás, eszmecsere nagyon fontos kérdésekről. A regényesen megírt társalgások nem adnak konkrét tanácsot, de nem is ez a céljuk, sokkal inkább az, hogy olyan szempontokat kínáljon fel, ahonnan másként tekinthetünk a saját életünkre. Mindenképpen izgalmas kalandozásra bátorít!

Kamaszkor körül, Holnap Kiadó, legutóbbi kiadás 2013

A kamaszkor kibírhatatlan, és a kamaszok szintén kibírhatatlanok. Nagyon érdekes, hogy a könyv voltaképpen egy a nyolcvanas évek elején futó televíziós műsor alapján készült, és azóta gyakorlatilag teljesen felborult az életünk. Arra számíthatnánk, hogy a 35 évvel ezelőtti fiatalok problémái, viselkedése köszönő viszonyban sem lesz a mai korral. Holott dehogynem! A kamaszkor korszaktól függetlenül ugyanazokat a problémákat hozza elő, így aztán ma sem érdektelen elővenni ezt a kötetet, amelyben a nyolcvanas évek kamaszai szólalnak meg. Persze, a könyv adós marad azzal, hogy mihez kezdjünk a közösségi média korában, de a motívumok, helyzetek hasonlósága termékeny gondolkodás elindítója lehet. Vicces, de emellett hasznos görbetükör ez a kamaszokról, nem csupán kamaszoknak.

Belső szabadság, Kulcslyuk Kiadó, 2017

Sokan úgy tartják, hogy talán ez az egyik legjobb Vekerdy Tamás kötet, amelyben természetesen megint azok a témák kerülnek terítékre, amelyek egész pályafutása során érdekelték a pszichológus-pedagógust. Hogyan válhatunk kiegyensúlyozott, boldog és lehetőség szerint szabad emberré. A Belső szabadság nagyon szépen foglalja össze Vekerdy inspiráló gondolkodásának, nézeteinek legfőbb pontjait, miközben nagyon személyesen is mesél a tapasztalatairól. Ebben a könyvben már sok olyan témát is érint a szerző, amelyek kifejezetten a jelenkorunk nehéz problémái, például a kütyük és a gyerekek kapcsolatát.

8 könyv, amit mindenképpen olvass el, mielőtt film készül belőle

8 könyv, amit mindenképpen olvass el, mielőtt film készül belőle

Válás, és ami körülötte van, Central, 2019

Vekerdy egyik utolsó könyve egy manapság nagyon is fontos, és egyre gyakrabban jelentkező problémával foglalkozik. A válások aránya nagyon magas, és sajnos a statisztikák ebben az esetben egyáltalán nem alakulnak biztatóan. Nagyon sok gyermek nő fel elvált szülők gyermekeként, ami egy csomó kérdés vet fel, a pszichológus ebben a könyvében a hozzá érkezett kérdésekre próbál válaszolni, és teszi ezt a szokásos problémaérzékenységével. Nagyon változatos eseteket, kérdéseket jár körül. A válás mindenképpen olyan probléma, ami sajnos nagyon is időszerű, így aztán nagy szükség van hasonló tanácsadó kötetre, amelynek vannak válaszai a nehéz kérdésekre.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)