A Netflix Bridgerton sorozata jelenleg a legjobb, amit láthatsz a tévében

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A tavalyi év épp elég borzalmat és szomorúságot okozott, így úgy vártuk Shonda Rhimes stúdiójából az új sorozatát a Netflixen, mint a Messiást. Meg is érkezett éppen év végére és fel is szabadított mindenféle érzelmeket bennünk, ahogyan azt az olyan sikerszériák producerétől, mint a Grace klinika vagy a Botrány megszokhattuk.

Az említett sorozatok írójának, Chris Van Dusennek a saját sorozata, A Bridgerton család, ami az amerikai történelmi romantikus regények szerzője, Julia Quinn siker-könyvsorozatából készült pontosan azt a szintet hozza, amit a Shondaland sorozatoktól elvárunk: okos történetvezetés, árnyalt karakterek, erőteljes érzelmi ráhatás és sok-sok izgalom.

Személy szerint abban mérem egy sorozat sikerét, hogy mennyire láncol le és milyen gyorsan akarom újra megnézni. Sok sorozatot végig tudok nézni gyorsan, mert valamiért leköt a sztori, de teljesen más érzés, amikor minden szabad pillanatodban is körülötte forognak a gondolataid, azon tűnődsz mi lesz a következő részben, mikor lesz már végre egy üres órád, hogy mint egy függő megkapd az adagod és legalább egy részt meg tudj belőle nézni. Nos, a Bridgertonnal pontosan így voltam. Ünnepek, szilveszter, síelés ide vagy oda, alig vártam, hogy ledobhassam magam a képernyő elé és megtudjam hová alakul a központi szerelmi dráma Daphne (Phoebe Dynevor) és Simon (Regé-Jean Page) között. Majd pedig utána újra és újra.

Dióhéjban a történet: a befolyásos és tehetős Bridgerton család legidősebb lánya, Daphne kész férjhez menni, de nem könnyen talál olyan férfit, aki a megfelelő anyagi háttér mellett társa, barátja, szerelme is lehetne egyszerre, és érdekből nem szeretne házasodni. A hastingsi herceggel, Simonnal megegyeznek, hogy áludvarlásba kezdenek, aminek köszönhetően Daphne sokkal kecsegtetőbb lesz a férfiak számára, a házasságról pedig hallani sem akaró hercegről meg leszállnak. Arra persze nem számítanak, hogy az átverés annyira jól fog elsülni, hogy tényleg egymásba szeretnek. Azonban képes lesz kapcsolatuk Simon démonjait is legyőzni vagy mindketten belerokkannak a kudarcos házasságukba?

A régensségkori Londonban egy titokzatos író tartja rettegésben a jó hírnevükre bármit feltevő tehetős briteket (helló, Gossip Girl), és írásai még Sarolta királynét is befolyásolják, olyannyira, hogy ráállítja legrátermettebb alattvalóit, hogy kiderítsék ki is lehet valójában a rejtélyes Lady Whistledown, aki csak az érdekesség kedvéért Julie Andrews hangján szólal meg a sorozatban.

A lebilincselő drámai történet, a szerelmi szálak és az izgalmas nyomozás mellett a sorozat egyik legszembetűnőbb különlegessége a változatos szereposztás. Balgaság lenne azt gondolni, hogy a korai 19. századi Nagy-Britanniában ennyire színes lett volna az arisztokrácia, de még csak a középosztály sem, viszont érdekes kis történelmi fricska, hogy az igazi Sarolta királyné, III. György király felesége valóban rendelkezett fekete felmenőkkel, így akár ez a felállás még igaz is lehetett volna.

Shonda Rhimes sorozatai mindig is az eszképizmusról szóltak, ezért miért is tenne kivételt A Bridgerton család? Egy rasszizmustól, előítéletességtől mentes világban így nézne ki a valóság, és bár a sorozatban - igaz, csak a színesbőrű szereplők által - kerül pár utalás a feketék nehezebb sorsára és rátermettségük, tisztességgel elért sikereik folyamatos bizonyításának a szükségére, a hasonló korban játszódó sorozatokkal, filmekkel ellentétben egy sokkal sokszínűbb világ tárul elénk.

Izgatottan várjuk hova halad tovább a történet, és ugyan még hivatalosan nem jelentették be, de hogy mit hoz(nak) majd a következő évad(ok).

Ha pedig te is pillanatok alatt kivégezted a sorozatot, és most égsz a vágytól valami hasonlóan izgalmas, botrányoktól, szenvedélytől és szerelmi drámáktól hangos szériákra, filmekre, akkor ajánljuk a következőket:


Galéria

Bezárás
2021.01.15.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője