A Parkban zárja 25 éves turnéját a Quimby

Promóció

2017. augusztus 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Quimby 25 éves turnéjára teszi fel a koronát szeptember 2-án a Budapest Parkban, ahol ismét megidézik a Micsodaország univerzumát és egy szédítő koncerttel babonázzák meg ezúttal is a közönséget. Megadod magad?

A Quimby az elmúlt negyedszázad alatt megkerülhetetlen szereplője lett a hazai zenei életnek, folyton változó és színes életművükkel mára az egyik elsőszámú koncertzenekar lettek.

A zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját, a nosztalgiázás helyett azonban a tavalyi év az alkotás éve is volt: egy sereg új klippel körítve megszületett legújabb albumuk, a Jónás Jelenései és megalkották a Micsodaországot is, a zenekar grandiózus összművészeti születésnapi koncertjét az Arénában. A két és fél órás varázslatot végül bedobozolták és DVD-n elérhetővé tették, de mégsem zárták örökre rá a lakatot: idén minden koncert egy kicsit Micsodaországgá változott, csodás látványvilággal és vendégzenészekkel.

Most erre a turnéra teszik fel a koronát és intenek búcsút a nyárnak a főváros állandó fesztiválhelyszínén a Budapest Parkban. És hogy mi lesz itt szeptember 2-án? Régóta követelt kedvenc dalok, kócos kis romantika, zsinóron húzott szívek, forradalom és ördöngös rock and roll varázslatos látványvilággal és vendégzenészekkel. Előttük az Óriás és a Muzsik és Volkova teszi bele a lábakba a táncot.

További információ a Facebook eventben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Így vezesd be gyermeked a pénzügyekbe! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)