A szerethető öregedésről – A hét könyve: Egyedül

Nyilván mindenki egészséges, kiteljesedett időskort kíván magának, erőteljesen elhatárolódva a gurulós bevásárlótáskás, „kalácssütő” nagymama képétől. Tisza Kata több évtizedes kutatásából kiderül, hogy a magukat boldognak tartó idős emberek túlnyomó többsége a boldogságát arra vezeti vissza, hogy „nem olyan öregember, mint a többiek”. Talán az önazonosságot keresik ezek az emberek, úgy érzik, hogy az „öreg” skatulya csak egydimenziós, nem ad teret a boldogságnak, vagy az önkifejezés bármely formájának – mint például a szexualitás megélésének. Pedig az empirikus kutatásai újra és újra bebizonyítják, hogy az időskor egy sokszínű állapot, amiben fokozottan megjelennek a veszteségek, de ugyanúgy az öröm és a boldogság is. A kérdés már csak az, hogy hogyan navigáljunk a társadalomban idősként, ha az ageizmus, azaz a koralapú előítélet, miatt folyton falakba, sztereotip skatulyákba ütközünk? És mi történik, amikor ezeket a skatulyákat el akarjuk hagyni?

Tisza külön fejezetet szentelt az időskori szexualitásnak. Bár társadalmi szinten egyáltalán nincs erről nyílt párbeszéd, az idős emberek párkeresését vagy kinevetik vagy gusztustalannak tartják. Pedig az interjúk során kiderült, hogy a férfiak és nők 60-70, de akár 80 év felett is gondolnak a szexuális együttlétre, vágynak rá, sokan még jobban élvezik, mint fiatalkorukban, mert mostanra mélyebben élik meg az élményt. Természetesen vannak, akikben már nem élnek ilyen vágyak, de hatalmas túlzás lenne azt mondani, hogy 60 év felett minden idős ember hirtelen aszexuálissá válik.

Azon kívül, hogy az Egyedül az öregség különböző kérdéseivel és aspektusaival foglalkozik, tökéletesen megfér a feminista irodalomban is. Az ageizmus a szexizmussal keresztezve különösen veszélyes a nőkre. A patriarchális berendezkedésben a nők legfőbb értéke a szépsége, a fiatalsága és a reprodukciós képessége. Ezeknek az attribútumoknak a megszűnésével a nő „társadalmi értelemben ’értéktelenné’ válik” – állítja Tisza a könyv egyik fejezétben. Ugyanitt megemlíti, hogy azok, akik a társadalmi normákon kívül élnek, például nem vállalnak gyereket, vagy inkább karriert építenek, folyamatosan megbélyegeznek, míg a normakövető nőket pedig lesajnálják. Ezen a ponton szóba kerülnek a problémás tradicionális női szerepek, amelyek megnehezítik a nőknek az önazonos és kiteljesedett időskor megélését – hiszen, ha egy nő egész életében csak a háztartást vezette és a férjét támogatta, egy válás vagy a férj halála után ez a funkció megszűnik; ha pedig nincsenek unokák, vagy csak ritkán jönnek, tehetetlennek érezheti magát.

Az Egyedül rávilágított, hogy hogy az öregkor állapotát mennyire stagnálónak és üresnek tartjuk. Egyrészt torokszorító szembesülni azzal, hogy a laza szociális háló nem feltétlenül véd meg, a szociális életet, a megélhetést mind egyénileg kell megteremteni. Ugyanilyen szomorúság fogott el, amikor jobbára egészséges 60-70 éves emberek arról nyilatkoztak, hogy habár elégedetlenek a testsúlyukkal vagy boldogtalan a házasságuk, már nem hajlandóak változtatni, mert „már minek”. Az átlagéletkor növekedésével már kényelmesen lehet tervezni 60 éves korunk utánra is, de aki mégsem teszi, az akár még húsz évig tengődhet boldogtalanul, célok nélkül. Ez egy erős emlékeztető, hogy az életünk, csak a halál pillanatában áll meg, és az, aki súlyosabb betegségektől mentesen idősödik meg, rengeteg lehetőséggel élhet – csak engednie kell, hogy boldog legyen.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara