A túlagyalás csapdájában: Gondolkozz, de azért ne ess túlzásba!
A túlagyalás egy csendes, önműködő tevékenység, aminek során saját életünk szorongó forgatókönyvírójává válunk. Ha megpróbálnám ezt az állapotomat képben megjeleníteni, valóban ott görnyedne egy rozoga íróasztal fölött a borúlátó énem összecsúszott szemöldökkel, aki csak kalapálja a billentyűzetet, hogy minél kétségbeejtőbb kitalált történetekkel tartsa sakkban a tudatomat.
Ezeket láttad már?
A félelem jó barát… egy darabig
Korábban félelem nélkül elképzelhetetlen lett volna a túlélés. Ám később az ismereteinkkel együtt nőtt a rettegéseink tárháza is, ami azóta túlságosan nagyra duzzadt, ezzel folyamatos pánikot garantálva. Nem is érdemes elgondolkozni mennyi minden miatt aggódhatunk akár hétköznapi mikroszinten, a szeretteinket érintve vagy globális problémákon… A félelem bár jó motivátor, legtöbbször csak a létezésünk megszomorítója. Valószínűleg sokkal inkább helytállnánk valós helyzetekben, ahol tényleg szembenézhetünk a démonainkkal, de elméleti síkon sajnos úgymond a lelátóról nézzük őket, így megmérkőzni is nehezebb velük. Már csak azért is, mert nem történik valódi harc. A túlagyalás pedig legtöbbször olyan szituációkban jelentkezik, amikre nincs ráhatásunk, nem tudjuk mit várhatunk tőle vagy az irányítás egyáltalán nem a mi kezünkben van. Mindenki az ismeretlentől fél leginkább, nem igaz?
Érdemes túlzásba vinni?
Engedj magadnak egy pillanatot és gondold végig min rágódtál legutóbb. Egy múltbéli esetet elemeztél szét minden oldalról? Egy még meg nem történt eseménytől szorongsz? Saját magad felett bíráskodtál anélkül, hogy bármin változtatnál? Generált problémákra próbáltál fiktív megoldásokat találni? Innen már csak egy ugrás a szorongás, a kapcsolati elszigeteltség, a dekoncentráció és az alvászavar. Sajnos a negatív flow-ból a legnehezebb kikeveredni, de ami mindig beválik a saját magunk elé állított akadályoknál, az itt is ragyogóan működik: egyszer csak rájövünk, hogy tényleg mi állítottuk őket.
Mivel lehet csendesíteni a túlagyalást?
Nincs annál felszabadítóbb érzés, amikor az ember ráébred, hogy a saját élete azért leginkább mégiscsak az ő kezében van. Amint észrevesszük, hogy a gyeplőt mi tartjuk lássuk azt is, hogy a kantárt is mi hordjuk. És itt jön a varázslat: bármikor változtathatunk a hozzáállásunkon. Én sem tartom magam elég tudatos embernek, de leglább már elhiszem, hogy egyszer majd tudok az lenni. Ehhez pedig egész jó kis eszköztáram lett, aminek hála a mogorva forgatókönyvíró énem is szabadságra tud menni:
Nézd messziről
Sokszor egy perspektívaváltás elég a boldogsághoz, csak ehhez általában azt várjuk, hogy valaki más adjon egy másik szemüveget a fejünkre. Ehelyett sokkal egyszerűbb magunkat akár játékosan újragondolni és más kontextusba helyezni. Lehetünk saját történetünk főhösei – ahogy vagyunk is – és el lehet szórakozni a gondolattal, hogy mi minden történhetne ezzel a szereplővel, ha hagynánk a tudatunkat egy picit szárnyalni. Lehet, hogy egy helyzet problémás, de mi van még ezen felül? Hogyan viselkedünk mások szemében? Hogyan hívhatnánk elő a legjobb önvalónkat? Mit kell megtanulnunk ebből a felállásból?
Elég már az önostorozásból
Valamiért folyton szeretjük magunkat büntetni. A happy endtől való legmesszebb álló jeleneteket felsorakoztatjuk és sanyargatjuk magunkat vele. Miért? Hátha egyszer sikerül bevonzani? Ez az irány, amit szeretnénk követni? Nem hinném, hogy valójában bárki erre vágyna, ezzel együtt abban is biztos vagyok, hogy ha mégis bekövetkezne a rettegett rémkép, meg tudnánk birkózni vele. Mi lenne, ha csak egy napra elutasítanánk a vasmacska gondolatokat és a helyükre egy kis önbátorítást, egósimogatást és önszeretetet csempésznénk?
Jelen a jelenben
A legjobb recept. Egy idő után megértjük azokat a giccses idézeteket, amik azt papolják, hogy a múlttal már nem érdemes, a jövővel pedig még nem érdemes foglalkozni. Nagyon zavarba ejtő érzés, amikor szembesülünk vele, hogy egy ilyen banális klisé hordoz igazságelemeket. Még kínosabb, hogy eddig nem tudtunk vele mit kezdeni. Viszont ezt a felismerést már sokkal több őszinte jelenben töltött pillanat követi majd, ahol ha jó munkát végzünk, akkor ügyesen alapozzuk a jövőt, ami nemsokára már a múlt lesz. A jelenben tudunk igazán alkotni, így akár már most, ebben a pillanatban is változtathatunk.
A legfontosabb a túlagyalással kapcsolatban az, hogy mindenekelőtt értsük meg, miért csináljuk. Lehet, hogy feloldozásra vár egy trauma, meg kell bocsátanunk valakinek, vagy újra rá kell találnunk a magunkba vetett hitbe… Türelem. Ha overthinker vagy, akkor valószínűleg egy érzelmes, megfigyelő jellem vagy, aki szenzitív a környezetére és ezzel nincs semmi gond. Akkor vedd észre a vészjelzőt, ha ez a jelenség mérgezni kezdi az életed. Bővebben körbejárjuk a témát a Púdermentes podcastben:
Szerző: Havasi Virág
