A világ mára utolérte - Király Tamásról beszélgettünk Almási J. Csaba fotóművésszel
A magyar divat történetében egyedülálló módon először szentel egy nagy múzeum életműkiállítást magyar divattervezőnek. A hazai divat történetének legegyedibb látásmóddal rendelkező alkotójának szentelt tárlat 2019. szeptember 15-éig látható a Ludwig Múzeumban.
Ezeket láttad már?
A Király Tamás. Out of the Box című kiállítás átfogó képet nyújt a nyolcvanas évek hazai underground világában fogant életműről, amely ahogy ez a tárlat is bebizonyítja Vasfüggöny ide, vagy oda, valójában együtt lélegzett a nemzetközi trendekkel. A divattervező ruhái ma is meghökkentők, frissek és formabontók. A ruhák mellett több videó és fotó igyekszik közelebb hozni az alkotót a látogatókhoz, sok képet Almási Jonathan Csaba fotográfus kölcsönzött a kiállításra, aki évtizedekre nyúló barátságban és munkakapcsolatban állt Király Tamással. Vele beszélgettünk a különleges életműről és a divattervező munkamódszeréről.
Nem fotósként találkoztál Király Tamással először, ha jól tudom. Fel tudod idézni, hogy mikor és hol találkoztál vele először?
Így van, még nem fotóztam, hiszen még általános iskolás voltam Csengeren, olyan tizenkét éves lehettem, amikor először találkoztam vele. Tamás egyik legjobb barátja, Szendrő Iván a mi falunkban és a környékünkön feldolgozott egy mondakört, és gyűjtött anyagot, beszélgetett emberekkel, például a nagyapámmal is sokat, eljött az iskolába, tartott történelemórát, keresett szereplőket a feldolgozáshoz. Egyszer egy stábbal érkezett, filmesekkel, és vele tartott Tamás is, mint jelmeztervező. Már akkor feltűnt, hiszen nagyon különleges volt a megjelenése, az egyszerű fekete-fehér ruhája, a szemüvege, a fekete hosszú haja nagyon furcsa volt, én legalábbis nem láttam korábban hasonlót.
Ilyen régről tartottátok a kapcsolatot?
Megcsináltuk ezt az említett előadást, én aztán középiskolába mentem, és 18 évesen kerültem fel fotózást tanulni Pestre. Nem Tamással, hanem inkább Ivánnal tartottam a kapcsolatot, de amikor felkerültem, Ivánon keresztül gyorsan újra felvettem vele is kapcsolatot. Persze nincsenek véletlenek, volt egy másik kapcsolódási pontunk is, mert az albérlet, ahová kerültem, ahol egyébként most is lakom, eredetileg egy fotós házaspáré volt, akik kapcsolatban voltak a nyolcvanas évek közepén az avantgárd mozgalommal, képzőművészekkel, zenészekkel, és barátságban voltak Tamással is, és egy társaságba jártak szórakozni például a Fiatal Művészek Klubjába, vagy a Fészekbe, koncertekre. Persze, én is mentem velük.
Hogy lett aztán ebből az ismertségből munkakapcsolat?
Akkoriban a Tamásnak már voltak különböző projektjei, performanszai, amihez mindig verbuvált közreműködőket, segítőket, modelleket. Én 18-19 éves koromtól már segítettem a háttérmunkát, szabás-varrás, ragasztás, mikor mire volt szükség, ha kellett, akkor modellkedtem is, Tamás nem csinált ebből nagy ügyet, hogy ki a modell, civilek is lehettek. Volt egy 8-10 fős fiatalokból álló mag, akik érdeklődtek a munkája iránt, és ők beugrottak, ha kellett. Amikor jöttek a nagyobb előadások, a Petőfi Csarnokban tartott egészestés divatshow-k, a Király´s Dream, Animal´s Dream, a Baby´s Dream stb., akkor nagyobb stáb segített az előkészületekben, ezek nagyobb volumenű előadások voltak, összetettebb, több ruhát felvonultató kollekciók készültek, zenével, koreográfiával. Úgy lehetne összefoglalni, hogy amikor kellett fotóztam, amikor kellett öltöztettem, amikor a ruhakészítésben volt szükség rám, akkor azt csináltam, ezek a produkciók így álltak össze, sokan dolgoztak benne, mindig azt, amire éppen szükség volt.
Külön műfajt teremtett - exkluzív interjú a Király Tamás-kiállítás kurátorával
Külön műfajt teremtett - exkluzív interjú a Király Tamás-kiállítás kurátorával
A te személyes pályád alakulásában is meghatározó volt mindez?
Igen, én közben végeztem az iskolát, és természetesen hatással volt rám ez a szubkultúra, Tamás személyisége is, és ezek a produkciók, amiket létrehoztunk. Nyilván ezért is fordult az érdeklődésem a divatfotó és a portré felé, amivel a mai napig is foglalkozom.
Ez egy underground dolog volt eleinte, de azért egy idő után kikerült ebből a közegből, és többekhez eljutott. Hogy történt ez?
A rendszerváltás közeledtével azért egyre nagyobb publicitást kaptak Tamás performanszai. A legfontosabb fordulópont Berlin volt. (Az 1988-as Dressater, amelyre hét avantgárd divattervezőt hívtak meg a világ minden tájáról. - a szerk.) Akkoriban Európa egyik kulturális központja Berlin volt, és erre a divateseményre japán tervezőket, Vivienne Westwoodot, Claudia Skodát hívták meg, a kor akkori sztárjait. Tamást is meghívták az egyhetes fesztiválra, ahol minden este egészestés show-t tartott egy tervező, és az egyik ilyet csinálhatta ott, ami egy nagyon nagyszabású dolog volt, egy teljes kollekció, sok darabbal. És valóban a show-k utáni fogadáson olyan, már akkor is híres divattervezőkkel lehetett találkozni, mint az említett Vivienne Westwood. Különleges hangulatú partit adtunk mi magyarok, volt paprikás krumpli, a Sokol rádióból pedig szólt a cigányzene. Pestről vittünk ki 200 gyűszűt, azokba töltöttük a barackpálinkát. Nagyon egyedi miliő volt, és kint nagyon imádták az egészet. Tényleg nagyszabású kollekció volt, egyfajta lezárása, összegzése Tamás addigi pályájának. Nagyon sokat segített benne Bachman Gábor, aki már akkor híres építész, tervezőművész volt. Rengeteg megkeresés lett aztán ennek kapcsán, a Stern magazintól a Vogue-ig sok helyen felfigyeltek Tamásra. Itthon is sorra jöttek a megkeresések, és aztán évente-kétévente jöttek a Petőfi Csarnokban a divatshow-k, de voltak események a Váci utcában is, jöttek filmes és színházi megkeresések is. Szerepelt egy Jancsó filmben is, emlékszem a Halászbástyán forgattunk egy jelenetet, még statisztaként én is ott voltam.
Hogy illeszkedett Király Tamás az akkori magyar divatba?
Akkoriban egyáltalán nem volt olyan értelmben magyar divat mint most, különböző márkákkal, üzletekkel. A nyolcvanas évektől a butikok jelentették a különbséget, az egyik ilyenben Tamás is benne volt. Ez volt a Koppány Gizi (textilművész, jelmeztervező - a szerk.) által alapított New Art Studio a Petőfi Sándor utcában, ami ennek a szubkultúrának a divatigényét elégítette ki. Ha arra járt az ember, már a kirakatból láthatta, hogy olyan mintha, nem is az akkori Budapesten lenne az üzlet. Tamás, aki eredetileg kirakattervező volt, készítette a New Art Studio különleges kirakatait, de egyébként a hétköznapokon más hasonló butikok kirakatát is megtervezte. Ez egyébként nagyon passzolt a világához. Sokkal közelebb állt hozzá ez a térbeli tervezés, kompnálás. Vele kapcsolatban mindig el szoktuk mondani, hogy nem a klasszikus értelemben vett divatot csinált, sokkal inkább ruhaszobrokat, ahogy ő szokta emlegetni antidivatot. És ennek a látásmódnak nem csupán a ruha volt a központja, hanem annak a bemutatása is. Ezért voltak fontosak például a Váci utcai bemutatók, ott nagyon érdekes találkozások jöhettek létre. Tamás tervei, modelljei és mondjuk az erdélyi szőttest áruló néni egymás mellé kerülése izgalmas kontraszt volt. Akkoriban több ilyen kisebb esemény is volt, többször előfordult, hogy Tamás 6-8 modelljével megérkezett egy-egy szórakozóhelyre, például lementek a Fekete Lyukba, és elvegyültek az ottani közönség között, ezek nem klasszikus divatbemutatók, de mégis valami hasonlók. Szerette volna ezekkel feszegetni a határokat.
Mik voltak az ő stílusának a jellemzői?
Kezdetben a geometria érdekelte, a 3D megjelenítése és a ruhának a mobilitása. Volt olyan, hogy öt modell kiállt a színpadra, és rájuk volt tekerve, mint egy paplan, különböző színes anyagokból összevarrt textil, amit a Tamás ott helyben ki-beforgatva öt perc alatt átalakított ruhává, majd még három körben újra, másféle ruhává alakította rajtuk az anyagot. Nagyon fontos tudni vele kapcsolatban, hogy nem kereskedelmi eladásra szánt termékeket készített, hanem egyedi darabokat alkotott. Kezdettől volt provokatív a terveiben, de később már szinte a fétis felé is elment. Szerette kombinálni a különböző anyagokat, a nagyon egyszerűt, a nagyon különleges, drága anyaggal, a használtat az újjal. Kereste a bolhapiacos dolgokat, kedvelte a műanyagot és a giccset is. Nem lett volna alkalmas arra, hogy divatházat alapítson, őt ez egyszerűen nem érdekelte. Sajnos, azt elmondhatjuk, hogy életében általában támogatókra is szorult, pedig valószínűleg ma már kaphatna sokkal több felkérést is, hiszen azt láthatjuk, hogy a világ mára úgy szólván utolérte. Nem túlzás állítani, hogy Tamás megelőzte a korát, ha megnézzük a mostani a kiállításon a ruháit, akkor láthatjuk, hogy azok 20-25 évvel ezelőtt készültek, ma meg Lady Gaga ilyenekben áll a színpadra.
Te tevékeny is részt vettél egy-egy kollekció születésében, avass be minket, hogyan zajlott a napi munka a gyakorlatban? Vázaltok alapján dolgoztatok?
Voltak vázlatok, de azért ezt nem vitte annyira túlzásba a Tamás. Sokkal inkább hitt a fejlesztésben, ami azt jelenti, hogy megvoltak az anyagok, és azt addig gyűrte-gyúrta, amig olyan nem lett, ahogy azt elképzelte. Általában volt egy modell, akire rápróbáltuk a darabokat, ha nem volt jó levettük, újratűztük. Mindig voltak azért a társaságban olyan lányok vagy fiúk, akik éppen az iparra jártak ruhaszakra, vagy varrónők voltak, és akkor ők leskiccelték, amit a Tamás elmondott, amire gondolt. A munka mindig a Tamás lakásán folyt, és aztán az előzetes skiccek alapján és a műhelymunka során folyamatosan változtak az eredeti ötletek. Volt persze, hogy valami elkerült varrásra, aztán visszajött, de kiderült, hogy alakítani kell rajta. Igazából nagyon hosszadalmas volt az egész, de minden apró részletre figyelt. Egyébként a lakásán nem voltak műhelykörülmények, inkább amatőr hangulata lehetett egy kívülálló számára. A lakásban a plafonról lógtak le a ruhák, vállfákon mindenhol, a falra pedig skiccek voltak felragasztva. Amire nagyon nagy figyelmet fordított, hogy mindig praktikus, jól szállítható legyen a ruhadarab, nagyon precízen kitalálta, hogy hogyan lehet feltekerni egy ruhadarabot, összecsomagolni, hogy kényelmesen el lehessen vinni a bemutató helyszínére. Az amatőr körülmények ellenére nagyon is precíz munka volt, hiszen miliméterre pontosan ki kellett számolni például a geometrikus formáknál, hogy egy kúphoz, csillaghoz hogyan kell kijönnie az anyagnak, ráadásul Tamás sajátos anyaghasználata miatt mindig nagy kihívást jelentett, hogy az eltérő anyagok különbözőségeiből fakadó problémákat hogyan lehet áthidalni. Az egész egy kísérlet volt. A berlini kollekció ebből a szempontból is különleges volt, az egy akkora kollekció volt, hogy ott volt rendes megvalósítási ütemterv, és 6-8 hónapig készült az egész kollekció. Egyébként pedig nála a barátság, a bulizás és a munka összeért, mindig az dolgozott a kollekciókon a Tamással, aki éppen ráért, aztán ha meguntuk, akkor mentünk tovább. Az volt a rendszer, hogy aki ráért, az felment a Tamáshoz, folyamatosan változtak az emberek. Nagyon nyitott volt, szerette maga köré gyűjteni az embereket, és nem eltitkolta, hanem ellenkezőleg, szeretette megmutatni, hogy mit csinál, és mindig voltak körülötte érdeklődő fiatalok, akik akartak tanulni tőle.
A mostani kiállítással sikerült talán a helyére tenni az életművét, életében mintha mindig is kicsit kívülállóként tekintett volna rá a divatszakma.
A rendszerváltás után többféle út állt a magyar divat előtt, nem abba az irányba fejlődtek tovább a dolgok, amelyben talán több megbecsülést kapott volna. Azt gondolom, hogy Tamás önazonos maradt, szerintem mindig is alternatív művész volt, de nem érezte ettől rosszul magát, ha csinálhatott egy új ruhát, dolgozhatott egy új kollekción, akkor boldog volt, akkor is, ha csak paprikás krumplit ehetett. Nem volt jó az önmenedzselésben, de soha nem is volt olyan célja, hogy meg akar gazdagodni ebből. A több elismerés persze biztosan hiányzott azért neki, érdekes, mert pont a halála előtti utolsó években kezdődött meg valamiféle közeledés a hazai divatszakma felől, több show-t tarthatott. Ma, amikor azt látjuk, hogy a hétköznapi és az extrém egyre közelebb ér egymáshoz, talán tudott volna tovább folytatódni ez a közeledés, lehet, hogy több felkérés is érkezett volna. Én nagyon örülök annak, hogy ez a kiállítás is azt jelzi, hogy Tamásnak fontos helye van a magyar divatban, az életműve megkerülhetetlen, és még nagyon sokáig fogja inspirálni azokat, akik érdeklődnek a divat iránt.
Almási Jonathan Csaba augusztus 24-én tart tárlatvezetést a Ludwig Múzeumban a Király Tamás. Out of the Box kiállításon 16 órától
A világ mára utolérte - Király Tamásról beszélgettünk Almási J. Csaba fotóművésszel A fotós barátja, munkatársa volt a tervezőzseninek Parlament ruha - utcai performansz, 1989 Parlament ruha - utcai performansz, 1989 1997 Pécs Nemzeti Színház - "SCHWAA 3C273" Fashion Café 2000 - Király Effect Zoom ´Oh My Way´ - utcai bemutató, 2002 Budapest Őszi Fesztivál ´Oh My Way´ - utcai bemutató, 2002 Budapest Őszi Fesztivál Gyöngyös, Mátra Művelődési Központ, Fashion Show, 2005 Eszenyi Enikő, Photo Performance, 2007 Domonkos Csilla, Csilla Signifire, CD borító, 2008 Baltazáréji álom, Baltazár Színház, 2011
