Amikor a zene a szemet is gyönyörködteti: rendhagyó koncertfilmmel jelentkezik a Fran Palermo

2020. december 20.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Fran Palermo nemrég már mutatott egy kis ízelítőt lenyűgöző látványvilágú live session videójából, most pedig a teljes filmet bemutatják a közönségnek.

Az idei járványsújtotta évből a maximumot hozta ki a Fran Palermo - a tavasszal elmaradt lemezbemutató lehetőséget adott arra, hogy kicsit még csiszolgassanak a Crocodile Juice Bar című harmadik albumukon, főleg ami az arculatot illeti. A zenekar frontembere, Henri Gonzo sokféle művészeti ágban jártas, és grafikusként is dolgozik, így az album bookletében (a frontborító Erdei Gergei munkáját dicséri) található képi világ - ezt bárki megnézheti a https://franpalermo.com/ Lyrics menüpontján -, illetve a most megjelenő hatszámos live session videó miliője is az ő vizionárius világát dicséri.

A felvételeket a Gánt határában található bauxit bányában rögzítette az Etherno Studio csapata, a szinte földöntúli látványvilág egyik megálmodója pedig Henri Gonzo volt, aki az art directori feladatokat látta el. A live session a Crocodile Juice Bar hat dalát (Pomeline`s Bicycle, Verve verde, Under The Knife, Interlude no1, Obsession, Crocodile Juice Bar) fűzi össze.

A szemet gyönyörködtető Live At Bauxit Mine hangulata tökéletes kísérője a Crocodile Juice Bar dalait jellemző eklektikának, de a kisfilm nem az egyetlen meglepetés, amit a zenekar az év végére tartogatott. Hamarosan ugyanis vinyl formátumban is megjelentetik az idei év egyik legizgalmasabb megjelenésének kikiáltott harmadik nagylemezüket.

Fran Palermo - Live At The Bauxit Mine

A videó a Hangfoglaló Program támogatásával készült.
Fotók: Rohonczi Anita


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)