´Attól félünk, amit ismerünk´ - interjú Kóbor Barbarával
Ha szereted az izgalmas krimiket, a lélekboncolgató pszichológiát, és a váratlan fordulatokban bővelkedő történeteket, akkor biztos, hogy Kóbor Barbara új könyvének is a polcodon a helye. Vele beszélgettünk első, az Athenaeum kiadónál megjelent kötetéről, Az utolsó nap éjszakája című regényről, illetve a domestic noir műfajról.
Ezeket láttad már?
Az utolsó nap éjszakája az első könyved. Hogyan kerültél kapcsolatba az írással, hogyan jött az ötlet, hogy megírd ezt a könyvet?
Gyerekkorom óta imádom a krimiket, és nagyon sokat olvastam a legkülönfélébb műfajokban. Azt szeretem, ha egy könyv beszippant, ha olyan a hangulata, hogy nem tudom letenni. Végzettségemet tekintve pszichológus is vagyok és talán ezért mindent és mindenkit elemzek, megfigyelek. Szeretem értelmezni a reakciókat, az emberi konfliktusokat, a döntések vagy éppen a nem-döntések következményeit. Ezen kívül pedig jött egy jó ötlet is – ez indítja el a könyvem történetét - ami nem hagyott nyugodni. Ezek a tényezők együttesen segítették a regény megszületését. Rövidebb írásokkal korábban is jelentkeztem, akik ezeket olvasták, és akiknek adok a véleményére, biztattak és hittek bennem.
A "domestic noir" stílus újszerűnek számít hazánkban. Miért éppen ezt a műfajt választottad?
Három éve kezdtem írni a regényt. Lélektani drámát szerettem volna írni egy párkapcsolattal a háttérben, bűnügyi szállal és sok-sok borzongással. Csak később szembesültem azzal, hogy ez a recept pontosan ráillik a domestic noir műfajára. Azért imádom ezt a műfajt, mert kibeszél egy problémakört: ezekben a történetekben a szereplők extrém megoldásokkal próbálnak véget vetni a kapcsolati játszmáknak. Ehhez sajátos hangulat társul, teli feszültséggel, izgalommal. Ebben a műfajban fel lehet építeni egy olyan női főhőst, aki messze nem tökéletes, mégis szerethető, vagyis olyan, mint bármelyik hús-vér ember. Máshogyan lehet benne beszélni nők gondolatairól, párkapcsolati félelmeiről, és azt gondolom, máshogyan is kell. A domestic noir történetekben nem attól félünk, hogy a gyilkos feltűnik a hátunk mögött a tükörben. Hanem attól félünk, amit ismerünk.
Hogyan találod meg az egyensúlyt a pszichológia és az írás között? Milyen hatást gyakorol egymásra a kettő?
Nem pszichológusként dolgozom, de a pszichológiát a munkámban és íróként is használom. Mindaz, amit megtanultam az emberekről, az emberi viselkedésről, az hatalmas előny abban, hogy hogyan tudok írni emberekről, helyzetekről. Igyekeztem például úgy megalkotni a szereplőimet, hogy bemutatva a fejükben zajló gondolatokat, az olvasó valóban együtt tudjon velük lélegezni. Nappal dolgozom, éjszaka és hétvégén pedig írok. Az írás az egész életemre hatást gyakorol. El tudok távolodni a mindennapoktól, a gondjaimtól, felszabadít és kikapcsol.
Mi ihlette Séverine Bonheur karakterét, történetét?
Nagyon tetszenek az új típusú női hősök. Nem jó kislányok, hibáznak is, vannak fura jellemvonásaik, de realisták, és előbb-utóbb felismerik a helyzetükben rejlő lehetőségeket. Ezek a nők nem várnak happy endet, de jól szeretnék érezni magukat. Sévérine története egy ilyen nő fejlődéstörténete. Arról szól, hogy egy álomvilágba menekült nő elkezd élni és felismeri azt, hogy ha nem változtat az állóvízen, amiben van, akkor az élete üresen, érdektelenül fog eltelni.
Kóbor Barbara: Az utolsó nap ékszakája, Athenaeum, 2999 Ft
Szerinted mi a legfontosabb tapasztalata a könyvednek?
Ha problémád van, ha nem érzed jól magad a bőrödben, akkor általában nincs olyan, hogy még egyszer, sokadszorra - de most tényleg utoljára - leültök a másik féllel és megpróbáljátok megbeszélni a gondokat. Vannak olyan konfliktusok és élethelyzetek, ahol a beszélgetés már nem vezet eredményre. A legmérgezőbb párkapcsolati játszmák ilyenek. Ezeket el kell engedni, ki kell lépni belőlük, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha fájdalmas. A saját életünket kell élnünk. Ha valaki visszaél a hatalmával, ha manipulál, és sakkban tart, akkor az az egyetlen út a menekülésre, ha megerősödünk, és meghozzuk azt a döntést, amellyel megmentjük magunkat.
Milyenek az eddigi visszajelzések?
Számomra már a legelső visszajelzés is nagyon megerősítő volt. Elküldtem a kéziratomat az Athenaeum kiadónak, ahol rövid idő után jelezték, hogy szeretnék kiadni a regényt. Hihetetlenül boldog voltam, korábban olyan kép élt a fejemben, hogy elsőkönyves íróként évekig fogok kilincselni a kiadóknál. Az ötlet megosztása óta támogatott a család és egy szűkebb baráti kör, akik tudtak arról, hogy min dolgozom. Az olvasói visszajelzéseknek, kritikáknak nagyon örülök, nagyon fontos, hogy olvassák és véleményezik, gondolkodnak rajta. Ez a műfaj nem ad kész megoldásokat, inkább felkavar és felráz. Ha ezt eléri a regény, annál jobb visszajelzés nincs számomra.
Számíthatunk folytatásra, esetleg további regényekre?
Ez a regény akár folytatható is, igen. Ezen akkor kezdtem komolyabban gondolkozni, amikor kifejezetten ilyen igény is érkezett kritikákban. Írok régóta rövideket, novellát, elbeszélést, ezt folytatom tovább. Nagyon jól érzem magam a rövid műfajokban is. Persze dolgozom egy új regényen, a vázlaton túl elkészült az első pár fejezet is. Aki szereti Severine Bonheur-t és Az utolsó nap éjszakáját, annak ez a regény is tud majd érvényeset mondani.
Takács Dalma
