Az anya bántalmazása a gyermeket is veszélyezteti

2019. november 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a gyerekek 36%-át érzelmileg, 23%-át fizikailag bántalmazzák, míg a lányok 18%-a legalább egyszer szexuális erőszakot él át még 18 éves kora előtt.

Most szombaton a Néma Tanúk felvonulással kezdődik a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű nemzetközi kampány. Az akció kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nőkkel és gyermekekkel szembeni visszaélésekre.
A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról.

Magyarországon november 23-án (szombat) a piros sziluettjeiről ismert Néma Tanúk felvonulás nyitja meg a programsorozatot. Az ezt követő bő két hétben filmvetítésektől kezdve képzéseken, olvasókörökön, kerekasztal beszélgetéseken át egészen a szakmai konferenciáig, számos program várja az érdeklődőket. December 10-én a Ráolvasás c. darab premierjével zárul az eseménysorozat. Az előadás a tanárok által diákjaikkal szemben elkövetett visszaélésekről, és az ezt lehetővé tevő társadalmi problémákról szól.

Az idei kampányban a gyerekek védelme kiemelt figyelmet kap. Sokan hiszik, hogy a párkapcsolati erőszak elsősorban a partnerre irányul, így nem veszélyezteti a háztartásban élő gyermek fejlődését. Valójában azonban a párkapcsolati erőszak súlyos stressznek teszi ki a gyermeket. Károsan hat fizikai, lelki és társas fejlődésére, még akkor is, ha közvetlenül nem őt éri a bántalmazás. Poszttraumás zavarok, testi problémák, a stressz okozta tanulási és teljesítményzavarok az előre látható következményei. Az, aki bántalmazza a partnerét vagy volt partnerét, nem lehet megbízható szülő.

A bántalmazó nem egyszer szakadékot alakít ki a gyermek és az anyja, illetve más, a gyerek számára biztonságos személyek között. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy nemzetközi kutatások szerint a párkapcsolati erőszak tanúivá váló gyerekek egyharmadát az apa közvetlenül is bántalmazza. Hogy a bántalmazó mekkora veszélyt jelent a nőkön kívül a gyermekekre is, azt a közelmúltban nagy nyilvánosságot kapott esetek is bizonyítják, ahol a férfi az anyával együtt a gyermeket is meggyilkolta.

A 16 Akciónap célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a helyzet súlyosságára, az áldozatokkal való szolidaritásra buzdítson, valamint emlékeztesse a döntéshozókat a felelősségükre. A családon belüli és párkapcsolati erőszak és a gyermekekkel szembeni visszaélés nem magánügy. A szervezők mindenkit arra bátorítanak, hogy vegyenek részt a programokon, tájékozódjanak, tegyék a témát a mindennapi diskurzus részévé. Csakis így érhető el valódi társadalmi változás, így valósulhat meg a nők és gyermekek valós védelme.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hirtelen rá sem ismertünk Katalin hercegné testvérére, hatalmas frizuraváltáson esett át Pippa Middleton

Hirtelen rá sem ismertünk Katalin hercegné testvérére, hatalmas frizuraváltáson esett át Pippa Middleton

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van: így derítheted ki! (x)

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van: így derítheted ki! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)