Azokért a nőkért, akiket férjeik gyilkoltak meg: megható alkotás hívja fel a figyelmet az erőszakra

2020. január 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szinte egy nap sem telik el úgy, hogy ne találkoznánk olyan hírrel, amiben a családon belüli erőszak borzalmairól számolnak be. Sokan hajlamosak szemet hunyni a tény felett, hogy milyen sok nőt bántalmaznak, csupán azért, mert a négy fal között történik a dolog. Akkor már nem is tartozik ránk? Semmi közünk hozzá? Csak annak a felelőssége, aki elszenvedi?

Azokért a nőkért, akiket férjeik gyilkoltak meg: megható alkotás hívja fel a figyelmet az erőszakra
Fotó: instagram/yankoseprojesi

Éppen az ilyen hozzáállás miatt tartunk még mindig ott, hogy a legtöbb nő fél segítséget kérni. Sőt, fél beismerni még saját magának is, hogy baj van. Fel kell ébrednünk, nyíltan kell beszélnünk a problémáról, hiszen igenis létezik. Csak azzal tudunk erőt adni a bántalmazó kapcsolatban élők számára, ha tabuk nélkül beszélünk arról, hogy soha, senkinek nincs joga bántalmazni a másikat egy kapcsolaton belül. Sem verbálisan, sem fizikai. A verbális bántalmazás a legtöbb esetben csak idő kérdése és tettlegességig fajuk. A tettlegesség pedig sok esetben gyilkosságig.

Leírni is borzalmas, hogy az, aki szeretet címszó alatt bántalmaz, nem hogy nem szeret, de képes megölni. Ezt kell tudatosítania mindenkinek, aki bántalmazó kapcsolatban él.

Vahit Tuna grafikus dizájner, képzőművész is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet erre. Mégpedig egy hatalmas képzőművészeti alkotással, ami annak a 440 nőnek állít emléket, akiket saját férjük ölt meg az elmúlt évben Törökországban. A művész tudja, hogy egy-egy ilyen eset híre olyan gyorsan elvész, hogy kell valami, ami folyamatosan emlékezteti a világot arra, ami történik.

Minden cipő egy meggyilkolt nőt szimbolizál!

Segélyvonal bántalmazott nők számára (NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület)
06-80-505-101
hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22ig
szerda 12-14ig
ingyenesen hívható mobilról is



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett 2025-ben a legkeményebben dolgozó királyi családtag, Vilmos herceg még a dobogón sem szerepel

Ő lett 2025-ben a legkeményebben dolgozó királyi családtag, Vilmos herceg még a dobogón sem szerepel

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)