Balogh Edina Sztárbox győzelme után emberségből is ötösre vizsgázott: ezt üzente ellenfelének

2025. szeptember 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A sport a kitartásra, a részvét fontosságára és egy sor egyéb értékre tanít, és ezt Balogh Edina színésznő, festőművész, a Sztárbox versenyzője is pontosan tudja. Olyannyira, hogy néhány perccel győzelme után végtelenül sportszerűen üzent ellenfelének, Molnár Janka Sárának.

Balogh Edina már biztosan ott lesz a Sztárbox középdöntőjében
Balogh Edina már biztosan ott lesz a Sztárbox középdöntőjében
Fotó: RTL Sajtóklub

A Sztárbox új évdának harmadik negyeddöntőjében Balogh Edina színésznő és Molnár Janka Sára elméleti fizikus csapott össze. A kezdeti lelkesedés után hamar elfogyott Janka állóképessége, Edina azonban végig energikusan, átgondoltan, pontos és erős ütésekkel küzdött a ringben, így nem volt meglepő, hogy egyhangú pontozással ő jutott tovább a középdöntőbe.

A Sztárbox az emberi győzelmekről is szól

Összecsapásuk után lehetőségünk volt feltenni néhány kérdést a győztesnek, aki végtelenül sportszerűen üzent ellenfelének.

Csak azt tudom mondani Janának, hogy nagyon ügyes volt, nem volt hiábavaló a befektetett munka, az első meccsünk volt, bármelyikünk elvérezhetett volna, és legyen nagyon büszke magára, mert nagyon ügyes volt!

– hangsúlyozta Edina, akitől azt is megkérdeztük, kivel szállna ringbe legszívesebben, ha a döntőig menetelne. Eddig Kulcsár Edina és Gáspár Evelin jutott tovább a középdöntőbe, Balogh Edina pedig nagyon diplomatikusan azt válaszolta, bármelyikükkel szívesen megküzdene, és biztos benne, hogy kemény küzdelem lenne.

Őrjöngenek a Sztárbox nézői, ez a mérkőzés verte ki náluk a biztosítékot

Őrjöngenek a Sztárbox nézői, ez a mérkőzés verte ki náluk a biztosítékot

Balogh Edina a szerénységre szavaz

Az már akkor kiderült, hogy Balog Edina végtelenül szerény, amikor a széles közönség előtt bemutatták a Sztárbox idei évadának versenyzőit. „Aki most azt meri mondani magáról, bárki, hogy zseniális és fantasztikus, az hazudik vagy nem mérte fel magát megfelelően. Mi most azért félidőben vagyunk jócskán és nagyon sok minden vár ránk. Ez egy olyan sport, amit nem lehet hat vagy három hónap alatt megtanulni, én nem is szeretnék magammal elhitetni ilyen tévképzeteket. Ez egy folyamat, a felénél tartunk, most jön a véghajrá, nagyon izgalmas, egyre többet tudunk, egyre jobban mozgunk.” – magyarázta korábbi videónkban a színésznő, aki a Balogh Team Dunakanyar Sportegyesület szakmai támogatásával készül fel a versenyre.

Balogh Edina a jól megérdemelt győzelme után a Sztárbox harmadik negyeddöntőjében
Fotó: RTL Sajtóklub

„Számomra az a motiváció, hogy tudjam, mindegy, mi lesz a végkimenetele annak a mérkőzésnek, ami az első versenyünk lesz, nekem tudnom kell, hogy én mindent beleadtam, hogy én úgy készültem fel, hogy nem volt egy perc sem, amit elcsaltam, ellógtam.”

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)