Balogh Edina már most feladta a leckét a Sztárbox versenyzőinek: üzenetében rátapintott a lényegre
2024-ben a Sztárbox volt az egyik legnézettebb műsor, így nem meglepő, hogy a népszerű formáció 2025-ben is visszatér, méghozzá négy kategóriában. Az idei évadban férfi könnyűsúlyban, férfi középsúlyban, férfi nehézsúlyban, valamint női könnyűsúlyban mérettetik meg magukat a versenyzők. A felkészülés már javában zajlik, és a korábbi évek tapasztalatai alapján abszolút indokolt a hat hónapos felkészülési idő. A versennyel, a felkészüléssel és a sporttal kapcsolatban az idei évad egyik indulója, Balogh Edina mesélt nekünk.
Ezeket láttad már?
Balogh Edina olyan családból érkezik, ahol a sport mindennapos, ő például egész gyerekkorában úszott, most pedig heti három alkalommal fut 10-12 km-t. Balogh Edina tehát komoly előnnyel indul, ami az állóképességét illeti, ő viszont inspirálóan szerényen és alázatosan áll a Sztárboxhoz és magához a bokszhoz. A műsorra jellemző üzengetés helyett pont az ellenkezőt szeretné eljuttatni a többi játékoshoz.
„Aki most azt meri mondani magáról, bárki, hogy zseniális és fantasztikus, az hazudik vagy nem mérte fel magát megfelelően. Mi most azért félidőben vagyunk jócskán és nagyon sok minden vár ránk. Ez egy olyan sport, amit nem lehet hat vagy három hónap alatt megtanulni, én nem is szeretnék magammal elhitetni ilyen tévképzeteket. Ez egy folyamat, a felénél tartunk, most jön a véghajrá, nagyon izgalmas, egyre többet tudunk, egyre jobban mozgunk.” – magyarázza Edina a GLAMOUR videós interjújában.
Nem a Sztárbox végeredménye érdekli, hanem a folyamat
A színésznő a Balogh Team Dunakanyar Sportegyesület szakmai támogatásával készül fel a versenyre, amit saját bevallása szerint már több alkalommal is ott hagyott volna, ha nem áll mögötte ilyen profi és támogató csapat. Éppen ezért most úgy érzi, a Sztárbox után is szeretné folytatni ezt a sportot.
„Igenis van jogotok ahhoz, hogy válasszatok!” - Balogh Edina üzent a magyar nőknek, és ezt mindenkinek látnia kell!
A felkészülést maximális fegyelemmel és elkötelezettséggel csinálja végig, mert, ahogy ő fogalmaz, ha az ember rábólint valamire, azt nem lehet fél gőzzel csinálni: „Számomra az a motiváció, hogy tudjam, mindegy, mi lesz a végkimenetele annak a mérkőzésnek, ami az első versenyünk lesz, nekem tudnom kell, hogy én mindent beleadtam, hogy én úgy készültem fel, hogy nem volt egy perc sem, amit elcsaltam, ellógtam.”