Borbély Alexandra fantasztikus hírt jelentett be

Borbély Alexandra szenzációs híre bearanyozta a napunkat
Borbély Alexandra szenzációs híre bearanyozta a napunkat
Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Ez is érdekelhet

Demi Moore farmer estélyi ruhája a legészbontóbb megjelenés, amit mostanában vörös szőnyegen láttunk

Demi Moore farmer estélyi ruhája a legészbontóbb megjelenés, amit mostanában vörös szőnyegen láttunk

2023. január 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Borbély Alexandra két gyönyörű kislány büszke édesanyja, az ikerbabák fotóitól pedig minden egyes alkalommal elolvadunk. Alexandra életében most első a gyermeknevelés, de addig sem kell búcsút vennünk tőle, ugyanis hamarosan újra láthatjuk a képernyőn!

Borbély Alexandra sikert sikerre halmoz, a 2017-ben bemutatott Testről és lélekről című film például elnyerte a Berlinálé Arany Medve-díját és bekerült a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjra jelölt filmek közé is. Láthattuk még játszani számos színdarabban és a Terápia című sorozatban is, de természetesen nem feledkeztünk meg a Mellékhatásról sem, aminek végre elstartol a 2. évada!

Az első évad óriási sikert aratott

A 36 éves színésznő főszerepet játszott a 10 epizódból álló heti sorozat első etapjában és hamarosan megérkezik a sorozat folytatása is, amiben folytatódik karakterének története. A Mellékhatás 2020. április 4-én indult az RTL-en és június 6-án ért véget. A nagy érdeklődésre való tekintettel nem volt kérdés, hogy a thrillersorozat folytatódik, azonban a pandémia miatt csúsztatni kellett a forgatást. Végül 2021 nyarán kezdtek el forogni a kamerák és a 2022-ben tervezett premierre végül 2023-ban kerül sor, de végre eljött a nagy pillanat: a Mellékhatás 2. évada hamarosan debütál az RTL+ felületén.

Főszerepben Nagy Zsolt, Tenki Réka, Adorjáni Bálint, Borbély Alexandra és Sztarenki Dóra láthatók, rendezője Gasztonyi Kálmán, a forgatókönyvet pedig Fehér Gáspár, Szombathelyi Amádé, Csaba Bálint és Szőnyei Dávid írta. Borbély Alexandra maga is megosztotta Instagram sztorijában, hogy nagyon várja már a kezdést.

Borbély Alexandra a 2. évadban is feltűnik
Fotó: Borbély Alexandra/Instagram

A rajongók is őrületesen várják

A történet egy fiatal, fényes karriert befutó orvosról (Adorjáni Bálint) szól, aki egy orvosi műhibát követ el. Annak érdekében, hogy hírnevén ne essen csorba, illetve ne kerüljön egzisztenciális válságba, kockázatos döntést hoz. A sorozat másik szálon futó történetei közül pedig az egyik Bertáról szól (Borbély Alexandra), aki egész életét a családjának szentelte és vágyik az elismerésre, míg Anna (Sztaneki Dóra) az anyaságtól való félelem ellenére merész lépésre szánja el magát.

A Mellékhatás a gyermekvállalást övező élethelyzeteket és emberi sorsokat mutatja be, mindemellett pedig komoly morális kérdéseket boncolgat. Mi imádjuk, és a 2. évad előzetesébe bepillantva tűkön ülünk, hogy végre láthassuk a folytatást - amire kétségtelen, hogy megéri várni.

Értesülj a legfrissebb sztárhírekről:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom