Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában

2026. február 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen elhitetik velünk, hogy a szereplők annyi idősek, mint amennyinek látszanak. A valóság azonban jóval meglepőbb.

A Bridgertonban szinte kivétel nélkül idősebb színészek formálják meg a fiatal karaktereket – a 4. évad sem szakít ezzel a hagyománnyal
A Bridgertonban szinte kivétel nélkül idősebb színészek formálják meg a fiatal karaktereket – a 4. évad sem szakít ezzel a hagyománnyal
Fotó: Profimedia

A Bridgerton 4. évadának karakterei közül többen egészen más életkorban járnak, mint amit a sorozat sugall. Miközben egy-egy történetszál a húszas éveik elején járó fiatalokról mesél, a színészek valójában gyakran jóval idősebbek. Összegyűjtöttük azokat a szereplőket, akiknél a sorozat alapján pontos életkorral számolhatunk, és megnéztük, hogyan viszonyul ehhez a valódi koruk.

A Bridgerton 4. évada hatalmasat robbant: az új történetszál a Hamupipőke-motívumra épít, miközben hű marad a sorozat érzelmes, látványos világához. Az első négy epizód már elérhető a Netflixen, a második etap pedig február 26-án érkezik.

Érdekesség, hogy a könyvek és a sorozat másként bánik az idővel: míg Julia Quinn regényeiben egyes szerelmi történetek – például Colin és Penelope románca – már a húszas évek végén járó szereplőkkel bontakoznak ki, a képernyőn továbbra is fiatal felnőttekként látjuk őket. Mutatjuk, mennyi idősek a karakterek, és hány évesek az őket alakító színészek!

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)