Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában
A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen elhitetik velünk, hogy a szereplők annyi idősek, mint amennyinek látszanak. A valóság azonban jóval meglepőbb.
Ezeket láttad már?
A Bridgerton 4. évadának karakterei közül többen egészen más életkorban járnak, mint amit a sorozat sugall. Miközben egy-egy történetszál a húszas éveik elején járó fiatalokról mesél, a színészek valójában gyakran jóval idősebbek. Összegyűjtöttük azokat a szereplőket, akiknél a sorozat alapján pontos életkorral számolhatunk, és megnéztük, hogyan viszonyul ehhez a valódi koruk.
A Bridgerton 4. évada hatalmasat robbant: az új történetszál a Hamupipőke-motívumra épít, miközben hű marad a sorozat érzelmes, látványos világához. Az első négy epizód már elérhető a Netflixen, a második etap pedig február 26-án érkezik.
Érdekesség, hogy a könyvek és a sorozat másként bánik az idővel: míg Julia Quinn regényeiben egyes szerelmi történetek – például Colin és Penelope románca – már a húszas évek végén járó szereplőkkel bontakoznak ki, a képernyőn továbbra is fiatal felnőttekként látjuk őket. Mutatjuk, mennyi idősek a karakterek, és hány évesek az őket alakító színészek!
Galéria