Dalpremier: A Mörk új slágere belső konfliktusok feldolgozására koncentrál

2021. július 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Novemberben jelentkezik második nagylemezével a hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős sikereket elért Mörk. Az új anyag első előfutára a Like A Bird című dal, ami zeneileg már önmagában egy kiforrottabb irányt sejtet, szövegében pedig a belső konfliktusok feldolgozására koncentrál.

A Mörk új albumát egy különleges koncepció mentén, havonta egy dal megjelentetésével mutatja be a közönségnek. Saját bevallásuk szerint egy sokkal koherensebb irányt vettek, és ügyeltek arra, hogy a részek sokkal jobban illeszkedjenek egymáshoz. De a dalokban megmaradt a “mörkös” sokszínűség, és továbbra is széles érzelmi spektrumon mozognak. A történet novemberben érkező lemezükön teljesedik ki, de most megjelenő Like A Bird című daluk már remekül prezentálja az utat, amit a következő hónapokban bejárhatunk velük. Továbbra is a soul és az urban funk tengelyén kalandozhatunk együtt, megfűszerezve egy kis kortárs r’n’b-vel és egy jó adag pszichedéliával. A keverésnél Fenyvesi Márton (Sinistra Budapest) volt segítségükre, inspirációként pedig olyan előadókat emlegetnek, mint a Khruangbin, vagy az Unknown Mortal Orchestra.

A Like A Bird Szeifert Bálint “Jason” gitáros ötlete nyomán született - a dal története öt-hat évvel ezelőttre nyúlik vissza. Azóta többször elő-előkerült a fiókból, de csak mostanra állt csak össze. Főleg, hogy egy régóta dédelgetett ötletet is megvalósítottak: a hangszerarzenálba bekerült az elektromos szitár-gitár, ami amellett, hogy egy teljesen új ízt hoz a hangzásba, olyan, mintha a puzzle utolsó darabja került volna a helyére. A szerzemény a lemez talán legkönnyedebb dala, holott egy lelkileg megterhelő időszakban született, ami még a COVID előtt kezdődött a zenekar életében.

“Belső konfliktusok kerültek felszínre, amikkel nehezen küzdöttünk meg, de sikerült. Hogy lehet az, hogy imádsz valakiket, mégis hatalmas nehézségek adódnak a kapcsolatotokban? Erre a belső vívódásra jött a járványhelyzet, amivel ez az egész csak még inkább párhuzamba került. A Like A Bird ezt a kérdéskört járja körbe, ezért számunkra egyfajta megnyugvást is jelent a megszületése. Valahol át is segített minket ezen a nehéz időszakon: láttuk, mennyire fontos az összefogás, és a mi kis mikroszintünkön is újraértékeltük azt, hogy például mennyire jó találkozni és együtt zenélni.

A Like A Bird tehát őszintén mutatja be azt, hogy mindenki életében vannak nehéz, megterhelő időszakok, de ez a természet rendje, ezeket is meg kell élnünk ahhoz, hogy a megoldást aztán értékelni tudjuk. A dal szerkezetében is ezek a periódusok váltakoznak: a versszakokban felmerülő gondokon lát át ez a bizonyos, kívülálló kis madárka, a maga nyugodt, “nincs baj” érzésével. És ez a motívum jelenik meg a single borítóján is, egy szalakóta képében, ami a texasi Ishaq Fahim munkáját dicséri.

A Like A Bird tehát csak az első lépés, novemberig minden hónapban megismerkedhetünk a Mörk egy-egy új dalával, de koncertjeiken már előbb is ízelítőt kaphatunk belőlük. Budapesten legközelebb augusztus 28-án, a MONYO Landben láthatjuk és hallhatjuk őket.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Károly király és Kamilla királyné karácsonyi képeslapja jóval intimebb, mint vártuk

Károly király és Kamilla királyné karácsonyi képeslapja jóval intimebb, mint vártuk

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)