Exkluzív! Sztársminkes készítette Hosszú Katinka sminkjét

2015.április.27.

Hogyan indult a sminkes karriered?


Körülbelül tizenöt éve kezdődött az egész. Biológiát tanultam, ami a másik nagy szerelmem és párhuzamosan elkezdtem sminket tanulni. Először egy színházban dolgoztam asszisztensként. Mindig is sminkes akartam lenni és az London Collage of Fashion-re készültem, de olyan sok volt a tandíj, hogy ez nem jött össze. Autodidakta vagyok, sosem jártam sminkes iskolába. Élesben tanultam, a párizsi és a milánói divathéten asszisztáltam Charlotte Tilbury-nek, a színházban és a fotózásokon jöttem rá a dolgokra, ahol tudtam kísérletezni.

Sasa a GLAMOUR fotózásán
Sasa a GLAMOUR fotózásán

Hogyan kezdtél a Chanel-nek dolgozni?


Több mint öt évvel ezelőtt, amikor Peter Philips a Chanelhez szerződött, mint globális kreatív igazgató. Az volt az elképzelése, hogy létrehoz egy csapatot szabadúszó sminkesekből, akik a Chanel csapatához tartoznak és a világ különböző pontjairól érkeznek. Ekkor csatlakoztam a márkához.

Hogy találtak rád?


Beküldtem a portfóliómat. Behívtak egy tesztfotózásra, ami szuperül sikerült, így a Chanel sminkese lettem.

Hol van a bázisod? Hol élsz?

Zágrábban lakom és ide-oda utazom a munkákra.

Sasa készítette Hosszú Katinka sminkjét a legújabb lapszámunkhoz
Sasa készítette Hosszú Katinka sminkjét a legújabb lapszámunkhoz

Mi az az öt smink trükk, amit minden lánynak ismernie kellene?


A legfontosabb az lenne, hogy megtanulják az alapozókat használni. Ezzel tudod a leginkább kiemelni az arcod szépségét, eltűntetni a sötét foltokat, karikás szemeket, a fáradtság jeleit, minden hibát. A szemöldök ápolása és sminkelése is nagyon fontos. A nők hajlamosak arra, hogy túlszedik a szemöldöküket vagy ápolatlanul hagyják, pedig nagyon széppé teszi az arcot, keretezi a szemeket. Nem nagyon használják a szempilla göndörítőt, pedig nagyon jó szolgálatot tesz a szempillaspirálozás előtt. Jobban kinyitódnak a szemek, a tekintet áthatóbb lesz. Fontos helyesen használni a pirosítókat is, mert megemeli az arcot, frissebbé teszi az arcvonásokat és általában kellemesebbé, kedvesebbé teszi az arcot.

A szemöldökről még válthatnánk egy pár szót? Ez itt Magyarországon tényleg gyakori probléma. Sokszor látni, hogy nagyon fiatal nők már szinte elvesztették a dús szemöldöküket és mindenféle furcsa vonalakat rajzolnak. Mit csinálhatsz, ha túlszedted a szemöldöködet?


Az a gond, hogyha egyébként is kevés szőröd van, akkor nem nagyon nő vissza a szemöldök. Ilyenkor sminkelni kell. Nem javaslom a szemöldöktetoválást, mert nem hat természetesnek. Ahogy idősebbé válik az ember, a szemöldök egyébként is egyre kevesebb. Meg kell tanulni ügyesen sminkelni, kipróbálni a szemöldökre készített termékeket. Ma szerencsére jobb idők járnak, mint a 90-es években, amikor divatos volt a vékonyka szemöldök. Ma inkább a dúsabb a trendi, így talán kevesebb nő tesz magában kárt. Nézd meg Kim Kardashian vagy Cara Delevingne szemöldökét, olyan, mint Bkooke Shields-szé. Ez nagy megnyugvás!

Mely munkáidra vagy a legbüszkébb?


Nagyon sok magazinnak dolgoztam, nehéz kiemelni belőlük. A magyar GLAMOUR-nak is sokat fotóztam már és ezekre az anyagokra nagyon büszke vagyok.

A GLAMOUR és Chanel közös munkái, amelyekhez Sasa készítette a sminkeket
A GLAMOUR és Chanel közös munkái, amelyekhez Sasa készítette a sminkeket

Időnként Magyarországon is dolgozol, mint most is Hosszú Katinka fotózásán. Hogy érzed magad Budapesten?


Nagyon szeretek itt lenni! Nincs is messze Zágrábtól, csak három és fél óra kocsival. Budapest gyönyörű város. Legtöbbször veletek, a GLAMOUR-ral dolgozom itt és imádom a csapatotokat. Elképesztően tehetséges fotósok vannak Magyarországon és a modellek is gyönyörűek. Minden alkalommal előrántotok valakiket a kalapból, akik világszínvonalon dolgoznak.

Szoktál turistáskodni?

Nem nagyon. Nincs sok időm, csak beesek a szállodába, veszek egy-két magazint és dolgozom.

Jelenleg mik a kedvenc sminkeszközeid?


Természetesen az alapozók, korrektorok és az arcfények. Egyszerűen rajongok értük. Tulajdonképpen erről vagyok híres.

Ezt már az elején észrevettük. Áruld el, mi a kedvenc alapozód, korrektorod és arcfényed?


A Chanel korrektorok és az Hourglass arcfények viszik most a pálmát.

Mit nézel meg először egy arcon, amikor sminkelsz és általánosságban?

Rengeteg nő mondja nekem, hogy ne nézd a sminkemet, mert nem szép. Nem igen nézegetem a sminkeket. Leginkább a bőrt figyelem meg. Nagyon fontos, hogy szép legyen a bőr és nagyon nehéz is ezt elérni, mert túl sok stressz ér bennünket, sok rossz dolgot eszünk, nagy a környezetszennyezés és a többi. A szép bőr elérésére kell a leginkább törekedni. Sosem kritizálom, amit látok, nem analizálok. Úgy vagyok "programozva" hogy a szép dolgokat veszem észre és a sminkkel ezeket próbálom kiemelni.

Axente Vanessa és Barabás Heni is a GLAMOUR anyagában került Sasa kezei közé
Axente Vanessa és Barabás Heni is a GLAMOUR anyagában került Sasa kezei közé

Mik azok az alapvető hibák, amiket meg kellene próbálni elkerülni sminkelés közben és hogyan tudjuk elkerülni?


Rengeteg hiba van, amit a nők nap mint nap elkövetnek. Az egyik ilyen az, hogy nem tudják, hogy kell fixálni egy alapozót. Ha nem használunk púdert az alapozó fölé, akkor nem lesz tartós és tönkreteszi idővel az egész smink látványát. Nagyon fontos tehát, hogy megtanulják, hogyan kell használni a porpúdert vagy a kompakt púdert minden nedves dolog, az alapozó, a korrektor és a pirosító fixálására.

Évekig azt hallgattuk, hogy felejtsük el a púdert, mert nem természetes a hatása, olyan, mint egy maszk és most a természetes "no makeup smink" a divat. Akkor mi az igazság?


A mai kompakt púderek, ásványi púderek és a többi találmány elképesztően természetes hatásúak, nyugodtan lehet használni őket. Nehéz megmondani is, hogy ott van a bőrödön, de eltűnteti a hibákat és széppé, tisztává teszi a bőrt. Ki kell próbálni őket. Nem mindenkinek jó ugyanaz. Ez nagyon fontos üzenet.

Létezik olyan, hogy egy ideig jó volt neked egy sminktermék és egy idő után már nem jó?


Bizony. Változik a bőrünk az életünk különböző szakaszaiban. Különösen igaz, hogy nem ugyanazt kell használni télen és nyáron. Télen a fűtés, a hideg kiszárítja a bőrünket, más arckrémre van szükség és valószínű, hogy másik sminktermékkel leszel elégedettebb, mint a nyáron. Nyáron viszont védeni kell a bőrt a naptól, az izzadást korrigálni kell, de nem kell olyan nagy smink, alapozás, mint télen.

Korábban Palvin Barbit is sminkelte a Chanel és a GLAMOUR közös fotósorozatához
Korábban Palvin Barbit is sminkelte a Chanel és a GLAMOUR közös fotósorozatához

Mi a meggyőződésed: minden nap sminkelni kell, vagy megbocsájtható a smink nélküli nap?


Ha dolgozol, akkor muszáj sminkelni. Ha nem sminkelsz egyik nap, akkor azt fogják kérdezni: beteg vagy? Az alapsmink jó dolog: egy kis alapozás, szempillaspirál, pirosító sosem árt. Persze tarthatsz smink nélküli napokat, de az emberek észre fogják venni a különbséget.

A kelet- európai és a nyugat-európai nők miben mások?


A kelet-európaiak erősebben sminkelnek. Óriási szempilláik vannak, erős kontúrokat rajzolnak, szeretik a kontrasztokat és ezt sokszor túlzásba is viszik. Én jobban szeretem a finom sminkeket és azt mondom mindig, inkább maradjanak az alapsminknél, nem kell túlzásokba esni.

Mi a legtitkosabb szenvedélyed?


A kertészkedés. Van egy kertem sok-sok gyógynövénnyel, virággal. Nagyon kikapcsol, oda menekülök a világból.

Milyen könyveket szeretsz?


A fotóalbumokat, divatalbumokat gyűjtöm. Bármerre járok, könyveket veszek. Párizsból hazahozni a bőröndöt mindig elég nehéz feladat.

Most mit olvasol?


Mostanában az univerzumról, az idegen civilizációk lehetőségéről olvasok mostanában a legtöbbet.

Melyik közösségi fórumot kedveled a legjobban?


Természetesen az Instagramot. Érdekes, az elején nem szerettem annyira, mert nem értettem. De amikor elkezdtem rendszeresen nézegetni, ráéreztem arra, hogy ez a mi szakmánkban a legfontosabb platform. rengeteg kapcsolatot, információt lehet itt szerezni és nagyon inspiráló!

Ez is érdekelhet

Misztikus vacsorára vágysz? Rácz Jenő elkészíti neked

Misztikus vacsorára vágysz? Rácz Jenő elkészíti neked

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: a Kos új embereket ismer meg, az Ikreket csalódás érheti

Napi horoszkóp: a Kos új embereket ismer meg, az Ikreket csalódás érheti

Divathírek

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most