Ez az ország legtudatosabb fesztiválja: jön az Everness Fesztivál!

2017.május.31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Milyen egy átlagos fesztiválélmény? Kétségtelenül felejthetetlen, hiszen éjszakákat partizunk át, ismerkedünk, és csak pár órát alszunk minden nap, majd egy hétig küzdünk az elhúzódó másnappal és lábfájással.

Közel sem arról van szó, hogy le akarnánk beszélni a megszokott nyári bulijaidról, de arra buzdítunk, hogy idén próbálj ki valami egészen újat is, és látogass el az Evernessre! Az Everness összehasonlíthatatlan a többi hazai fesztivállal, hiszen itt nem a féktelen buli, hanem a tudatosság és a spiritualitás kerül a középpontba, így valószínűleg frissebben távozol majd, mint ahogy érkeztél.

Június 20-án, a Balaton partján startol az ország legtudatosabb és legzöldebb happeningje, és az előző évek kínálatán túl most még több programmal és előadóval egészül ki az Everness.

Az öt nap folyamán vendégelőadók és zenészek érkeznek, többek között Jakupcsek Gabriella, Vámos Miklós, Mooji, illetve az előző évekből már ismert Béky László, Kriston Andrea és Laár András előadásait is meghallgathatjuk.

A zenei fellépőket tematikusan válogatták össze, hiszen a teremtés témája mentén választották ki őket. Idén fellép Kailash Kokopelli, a Fonogram-díjas Belau, Palya Bea és számos külföldi előadó is. A koncertek mellett improvizációs zenélésbe is belecsöppenhetünk, ráadásul a fesztivál egy újabb, nagyon különleges programot is kínál: gyógyító hangok rezgései segítenek meditálni és feltöltődni a látogatóknak a Hangutazók Sound Healing által.

A közel 300 hazai és külföldi előadó és tréner mellett sportolásra is lesz lehetőség, és új sportágat és mozgásformát próbálhatunk ki. Részt vegetünk nemzeti rituális táncórákon és argentin tangón, és ellátogathatunk Seres Zoltán férfi hastánc, vagy Grecsó Zoltán kortárs bemutatójára is.

Ami pedig a legfontosabb: az Everness legfőbb üzenetei a tudatosság, a környezetvédelem, és a testi-lelki egyensúly megtalálása, így a programok és az előadások egyaránt ezeket a témákat hozzák közelebb a látogatókhoz. Itt nem csak tapasztalni, de tanulni és aktívan bekapcsolódni is lehet a workshopok által, ráadásul a sok program egy összetartó, családias közösséget varázsol az utolsó napokra.

Neked ajánluk ezt a fesztivált, ha idén nem csak bulizni, de feltölődni is szeretnél, és ha úgy gondolod, a világot egy gondolkodó, tudatosabb társadalom viszi előrébb.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője