Ezek a sorozatok annyira jók voltak, hogy muszáj volt folytatni őket

2021. január 20.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb vállalkozásai Hollywoodban a sorozatok remake-jei, rebootjai voltak. Most nem a spin-offokról beszélünk, hiszen az már régóta bevett szokás, hogy az eredetiből inspirálódva újabb szériák készülnek, de a rengeteg nosztalgiázás után, ami például a 2020-as évünket is jellemezte, a nagy filmgyártók, stúdiók felmérték a helyzetet, és jól látják, hogy hatalmas bevétel származik a szeretett sikersorozatok újraélesztésében.

A legutóbbi ilyen eset pont a világ egyik legnépszerűbb sorozatával, a Szex és New Yorkkal történt meg, ami 2004-es befejezése, majd két sikeres film után ismét visszatér kisképernyőre egy 10-részes reboottal.

De ugyanez a helyzet a Pletykafészekkel is, az ikonikus, New York-i dúsgazdag tinikről szóló kultsorozat most úgy szereposztásban, új sztorival folytatódik és a rajongók elmondhatatlanul várják. De a Hazug csajok társasága és a Tuti gimi folytatása, remake-je is tervben van a legfrissebb hírek szerint.

Most felkutattuk az elmúlt évek legsikeresebb remake-jeit, azok közül is a kedvenceinket, illetve azokat, amelyeket hatalmas izgalommal várunk 2021-ben:

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bizonyítottan felgyorsítja az öregedést, ha ilyen ismerősöd van, jobb, ha messziről elkerülöd őt

Bizonyítottan felgyorsítja az öregedést, ha ilyen ismerősöd van, jobb, ha messziről elkerülöd őt

Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

Nők és a márciusi torokfájás: így gyógyulhatsz meg pillanatok alatt (x)

Nők és a márciusi torokfájás: így gyógyulhatsz meg pillanatok alatt (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)