Ezért kap csak négy évadot az Én még sosem... című sorozat

2022. április 12.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég került bejelentésre, hogy a Never Have I Ever, vagyis Én még sosem... című Netflix sorozat a negyedik évaddal fog véget érni. Mindy Kaling, az Én még sosem... megalkotója azonban erre teljesen logikus magyarázattal szolgált.

Ezért kap csak négy évadot az Én még sosem... című sorozat
Ezért kap csak négy évadot az Én még sosem... című sorozat
Fotó: Profimedia

A Netflix egyik legszórakoztatóbb sorozata Devi Vishwakumar (Maitreyi Ramakrishnan) felnövéstörténetét mutatja be, amelynek nagy részét Mindy Kaling indiai származású amerikai színésznő élete inspirált. Az Én még sosem... 2020-ban debütált, azóta már a második évadot is láthattuk, azonban nagy szomorúságunkra csak a negyedik évadig kísérhetjük majd el a szereplőket.

Viszont ennek az okát hallva rá kell jöjjünk, hogy nincs okunk szomorúságra, hiszen ilyen az élet. Mindy Kaling az Entertainment Tonight-nak azt nyilatkozta, hogy a sorozat többek között azért fog véget érni, mert senki sem jár örökké középiskolába. Gondoljunk csak azokra a tinisorozatokra, ahol a szereplők a negyedik évad után még végtelennek tűnő évekig középiskolások, a színészek azonban egyre idősebbek...

Kaling ezen kívül megfelelőnek is találja ezt a négy évadnyi mennyiséget arra, hogy Devi felnövéstörténetét bemutassák a közönségnek, amelyhez elmondása szerint a Netflix kiváló platformként szolgál.

Ha eddig nem nézted volna, csak ajánlani tudjuk az Én még sosem... című sorozatot, amelynek a nyáron érkezik a harmadik évada!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tényleg megváltozhat egy férfi a kedvedért? Íme a válasz, amit mindenkinek tudnia kellene

Tényleg megváltozhat egy férfi a kedvedért? Íme a válasz, amit mindenkinek tudnia kellene

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)