20 ikonikus fotó a gyönyörű Grace Kellyről, Monaco hercegnéjéről

2022. szeptember 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Grace Kelly életét könnyű tündérmeseként leírni: Hollywood aranykorának egyik legkiemelkedőbb szépsége és tehetsége volt, mielőtt elhagyta Kaliforniát, hogy férjhez menjen Rainier monacói herceghez. Mégis, ez egy olyan elképzelés, amelyet maga Grace Kelly is elvetett: „Hogy tündérmese lenne az életem, az maga is tündérmese” - mondta egyszer.

Grace Kelly
Grace Kelly
Fotó: Getty Images/Herbert Dorfman

Grace Kelly 1929. november 12-én született Philadelphiában. 1947-ben New Yorkba költözött, hogy az Amerikai Színművészeti Akadémián tanuljon. Hogy ki tudja fizetni a tandíját, modellkedett, ami megtérülő befektetés lett: két évvel később debütált a Broadway-en. Az áttörést az 1951-es Délidő című film hozta meg számára, amelyben Gary Cooper feleségét alakította.

Filmes karrierje szárnyalni kezdett, 1954-ben el is nyerte az első Oscar-díját A vidéki lány című filmben nyújtott alakításáért. Mégis Alfred Hitchcock filmjei tették igazi ikonná: Grace Kelly a horror rendező múzsája lett, és a Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak és a Fogjunk tolvajt című filmekben is szerepet kapott.

1956. április 18-án ment férjhez Rainier monacói herceghez, esküvőjüket pedig szerte a világon rengetegen követték figyelemmel. Élete hátralévő részét a szolgálatnak és a jótékonysági munkának szentelte, mint Grácia hercegné. A halál 1982. szeptember 14-én érte, amikor is egy, a volánnál kapott agyvérzés következtében autóbalesetet szenvedett.

Grace Kelly népszerűsége még a halála utáni évtizedekben sem csökkent, és igazi ikonná vált a következő nemzedékek szemében. Egykori fotóit látva pedig egyértelmű, hogy minden idők egyik legszebb színésznője és hercegnéje is volt, akinek halála hatalmas veszteséget jelentett az egész világ számára.

Forrás: vogue.co.uk

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ne feledkezzünk el azok ünnepéről sem, akik karácsonykor is értünk dolgoznak

glamour plusz ikon Ne feledkezzünk el azok ünnepéről sem, akik karácsonykor is értünk dolgoznak

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)