Judy: „Kevés előadó mondhatja el magáról, hogy két arcot viselt a karrierje során”
A Groovehouse zenekar idén ünnepli 25. évfordulóját, ami azért is nagy szó, mert kétszer is véget érhetett volna a zenei pályájuk. Sem az 1998-as decemberi balesetük, sem a pár évvel ezelőtt tartott mosolyszünet nem vetett véget az együttes sikertörténetének. A zenekar énekesnőjével, Judyval beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
A Groovehouse jubileumi koncertjét Judy és Zsolti a hagyományokhoz híven, az Akvárium nagytermében tartja. Judyval a negyed évszázados sikerről, az együttest szétzilálni sem tudó tragédiáról, és az énekesnő arcát teljesen megváltoztató autóbalesetről beszélgettünk. 1998 decemberében egy kanyarban belerohantak egy előttük haladó teherautó a pótkocsijába.
Így képzelted el az elmúlt 25 évedet? A kislány Judit boldogan mosolyogna, ha most látna téged?
Igen, erről álmodtam gyerekként. Amióta az eszemet tudom „híres” énekesnő szerettem volna lenni. Már egészen kicsiként kiderült, hogy különösen vonz az éneklés. A zene iránti szenvedéllyel keltem fel és feküdtem le. Iskola után nem leckét írtam, hanem bedobtam a táskámat a sarokba és elővettem a Bécsben vásárolt kétkazettás magnómat, és már üzemeltem is be. Miután kislány korom óta dédelgettem ezt az álmot, annyira belém rögzült, hogy teljesen esélytelennek tűnt, hogy bármi más irányba indítsam el az életemet. Már akkor is jellemző volt rám, ha valamit a fejembe veszek, semmiféle akadály nem állíthat meg, határozottan tudom, mit szeretnék elérni.
A szüleid nem próbáltak meg egy átlagos, kétkezi szakma felé terelgetni?
De, szerették volna, ha tanulok egy szakmát is az éneklés mellett, így elvégeztem a ruhaipari szakiskolát. Az egész családom szabóként/varróként dolgozott, a nagypapám és az anyukám is. Én varrónőnek tanultam, de a családtól a szabást is ellestem. Ilyen háttérrel kézenfekvő lett volna a divattervezői pálya, ami a B-tervemnek felelt volna meg. Látva az elszántságomat és azt, hogy minden szabad pillanatomat az éneklés tölti ki, a szüleim is biztosak voltak benne, hogy sikerül valóra váltani az álmomat, és nem folytatom a családi vonalat.
Végül sikerült az A terved, de a B-t is hasznosítod, hisz színpadi emberként a megjelenésedért is felelsz….
Igen, ez így van, annak ellenére, hogy a mi színpadi ruháink mostanában közelítenek az utcai ruházathoz. Régen ugyan volt csilli-villi fellépő ruhám, a Groovehouse stílusát inkább az utcaihoz közel álló darabok határozzák meg. Régebben nagyobb divat volt különleges fellépőruhában a közönség elé állni, ma már nem feltétlenül van szüksége ilyenre egy előadónak. De ez előadója és a fellépés helyszíne válogatja.
Hogy ünneplitek a Groovehouse 25 éves jubileumát?
A huszonöt szakmában töltött év ellenére kevés lemezünk jelent meg, összesen hat darab. Mindegyik olyan slágerekkel van tele, amikkel ki tudjuk tölteni a november 11-i, Akvárium Klubban megrendezésre kerülő kétórás koncertet. Komolyabb produkcióra készülünk, mint egy átlagos fellépés: élőzenekarral, különleges vizuális elemekkel egészítjük ki a műsort. Ilyen kiemelt eseményeken a ruhákra is nagyobb figyelmet fordítunk.
Sosem fordult meg a fejedben, hogy nem Zsoltival folytatod a pályádat?
Dehogynem, szétmentünk egy időre körülbelül tizenkét évvel ezelőtt. Szünetet tartottunk, bár akkor úgy éreztük, hogy ott a vége, és befejeztük a közös zenélést.
Mi volt ennek az oka?
Akkor sok minden zavaros volt bennem, valamint úgy éreztem, ha csak a zenére koncentrálok, akkor nem lesz soha családom, illetve gyerekem. Nem akartam hasonló módon folytatni az életemet, mert a szokásos verkliben esélytelennek tűnt, hogy gyermeket vállalhassak. Annyira szerettem volna már édesanya lenni, el sem tudtam képzelni az életemet gyerek nélkül. Megtaláltam az akkori férjem, akinek szívesen szültem volna, de valamiért baba nem akart megfoganni. Miután kineziológussal és pszichológussal is konzultáltam, nem láttam más lehetőséget, minthogy feladjam a sikeres karrieremet, hogy a magánéletemmel is foglalkozhassak. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy már nem vagyok a helyemen, mint korábban. Még az is megfordult a fejemben, hogy szólista karrierrel folytatom, de később kiderült számomra, hogy jobban érzem magam csapatban.
Miért stresszes egy sikeres énekesnő?
Az emberek még ma is azt gondolják, hogy nekünk könnyű, mert közismert előadók vagyunk. Nincs rendszer az életünkben, én pedig szeretem, ha van. Például a heti két edzésből nem engedek, és megtanultam, hogy határozottan kiálljak magamért, mert korábban mindig előtérbe helyeztem másokat. Minden feladatot felvállaltam, mindenhol jelen voltam, fotózásokon, interjúkon, amit akkor egyáltalán nem éreztem tehernek, nagyon szerettem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy eltelt tizenöt év és monotonná váltak azok a dolgok, amik egykor lelkesítettek. Hétköznap azon dolgoztam, hogy elég ismertek legyünk ahhoz, hogy a hétvégeken koncertekre hívjanak. A sikerrel az is együtt járt, hogy nem volt szabad hétvégém, mindig csak mentünk és mentünk. Nem utazhattam el nyaralni. Lassan 35 éves lettem és még nem volt gyerekem, de még apa jelöltem sem. Mindig megakartam felelni, és stresszként éltem meg a mindennapjaimat.
Miután kimondtad, hogy vége, azonnal megváltozott az életed…
Egyszer csak bejelentettem, hogy befejezem, és új úton indulok el. Az utolsó fellépés után szinte fellélegeztem, amikor kiszálltam az autóból. Érdekes, nem űrt éreztem, hanem megkönnyebbülést. Egy hatalmas csomagot pakoltam le, és rá pár napra rá teherbe estem. Akkor nem is akartam elhinni, hogy ez ennyit számított.
Ám nem végső búcsú volt ez…
Maja még egyéves sem volt, amikor Zsolt felhívott a megtartott közös céggel kapcsolatban. Egy hosszú telefonbeszélgetés után, ugyanonnan folytattuk, ahol abbahagytuk, amikor utoljára kiszálltam az autóból. Mintha semmi nem történt volna. Újrakezdtük a koncertezést, igaz, nem volt zökkenőmentes.
Ennyi év után terveztek megújulni?
Folyamatosan megújulunk, de sajnos nem jut el a közönséghez. Megváltozott a világ, az új előadók mindig felkapottabbak, mint a régiek. Pedig olyan új dalokat csinálunk, amit a fiatalok is kedvelnek. A hangszerelést nem véletlenül bíztuk huszonéves kollégákra, akik ismerik az új trendeket. Természetesen nem viszik el az együttest új irányba, nem akarunk más stílust képviselni. A Groovehouse a mai besorolásokat tekintve retrónak számít, ami nem kerülhet be mindegyik rádióba. A háttérbe kerültünk, hiába csinálunk jó és új dalokat. Viszont büszkék vagyunk arra, annyi fellépésünk van, amit megirigyelhetnek az új előadók. A koncertek száma 25 éve nem csökkent, a naptárunk teli van.
Ha nincs 23 éves korodban az autóbaleseted, másképp alakul az életed?
Ki tudja... Talán csak annyira, hogy hamarabb robbanunk be a köztudatba. Már ott voltunk a siker kapujában, de a balesettel rengeteg időt elveszítettünk. Így három évvel később, 2001-ben robbant be a Hajnal című albumunk, onnan viszont száguldott a karrierünk. Sokan mondják, hogy csak azért értünk fel a csúcsra, mert a baleset miatt az érdeklődés középpontjába kerültünk. Rengeteg embert érdekelt, hogy mi lesz az együttesből egy ekkora tragédia után. Mi úgy gondoljuk, hogy nem a balesetnek, hanem a dalainknak (is) köszönhetjük a sikerünket.
Új arccal jutottál a csúcsra…
Igen. A közönség megismert egy énekesnőt, akinek az arca teljesen megváltozott a balesetet követő rengeteg műtét miatt. Az első videóklipet még az eredeti arcommal forgattuk le, majd pár hétre rá megtörtént a tragédia. Kevés előadó mondhatja el magáról, hogy két arcot viselt a karrierje során.
Nem unod, hogy ennyi év után is a balesetről kérdezgetnek?
Soha nem fogom megunni, ez a tragédia az életem egyik fontos epizódja. Még nagymama koromban is fogok beszélni róla, hisz csoda, hogy egyáltalán élek. Büszke vagyok magamra, hogy volt kitartásom végig csinálni a felépülést, körülbelül negyven műtéten estem át. Valószínűleg más már a negyedénél feladta volna. A rengeteg fizikai és lelki fájdalmat pedig idővel megszoktam és nem fogom elfelejteni, amíg élek.
Nem félsz, hogy a kor előrehaladtával a sok műtét miatt az arcod átalakul?
Mindig szükségem lesz újabb műtétre, de szerencsére az orvosi beavatkozások száma az évek előrehaladtával egyre csökken. Korábban félévente nyúltak az arcomhoz, most akár évek is eltelnek a következő beavatkozásig. Sok minden megsérült az arcom bal oldalán, ezért az a felem kevésbé mozog, mint ami nem sérült. Ám mivel merevebb, kevésbé is változik. Arra a kérdésre pedig pontosan látom a választ, hogy milyen lenne az arcom, ha nem sérül meg. Pont olyan, mint amit a jobb oldalamon látok, ami nem kapott ütést.
Látod a régi arcod a kislányodban, Majában?
Igen, nagyon is. Egyre jobban hasonlít rám. Már most majdnem olyan magas 12 évesen, mint én, és valószínű kicsit magasabb lesz nálam, az apukájától ezt örökölte. A lábméretünk már megegyezik, simán felvesszük egymás cipőit.
Énekelni nem akar?
Egyelőre nem mondogatja. A tavalyi nagykoncertünkön közösen énekeltünk egy karácsonyi dalt, ő volt a meglepetés vendég. Nem kapott rá a zenére, inkább a mozgás és a tánc áll közel hozzá, mivel versenyszerűen táncol.
Boldog vagy az új kapcsolatodban?
Egy régi ismerősöm, Krisztián a jelenlegi párom, akivel egykor üzleti kapcsolatban álltunk. Férjnél voltam, soha nem közeledtünk egymáshoz, de mindig szimpatikus volt. Amikor a házasságom mélypontra került, akkor jöttem rá a beszélgetéseink alatt, hogy nem csak szimpatikus hanem tetszik is, és van közös témánk is, szívesen töltöm az időt a társaságában. Azt kapom tőle, amire vágytam, ő egy romantikus férfi. Fontos, hogy a kislányom is elfogadta és szereti. A 12 éves Maja éretten áll a szülei válásához, és azt is elfogadta, hogy nem az apukájával élek. Kiegyensúlyozottnak érzem magam mellette, boldog vagyok.
