„Az emberek azt hiszik, a pedofilokat kell keresni, és ha megtaláltuk őket, akkor megoldottuk a problémát”

Alapvető, emberi tulajdonság, hogy a fájdalmas, gyomorszorító eseményeket igyekszünk minél távolabb tartani magunktól, egyúttal azzal hitegetjük magunkat: ez velünk biztosan nem történhet meg. A gyermekkori, szexuális visszaélésekkel kapcsolatos statisztikák azonban kíméletlenül szembe mennek ezzel a gondolkodásmóddal: egyes becslések szerint Európában minden ötödik (!) gyerek érintett valamilyen formában, miközben a legtöbb eset (még így is) rejtve marad. Épp ez szolgáltatta a muníciót Dr. Gyurkó Szilvia legújabb könyvéhez: a gyermekjogi aktivista (több mint húszéves tapasztalattal a háta mögött és több, a témában jártas szakértő és érintett történeteivel felvértezve) tárja fel a gyermekekkel szembeni visszaélések valódi természetét.

Változó világ

Az elmúlt 5-8 év eseményei jelentős változást hoztak abban, hogyan beszélgetünk az olyan, nehéz kérdésekről, mint gyermekekkel szemben elkövetett, szexuális erőszak. Dr. Gyurkó Szilvia szerint a #metoo mozgalom, a bicskei gyermekotthon esete és a kegyelmi botrány sokat változtatott a társadalom beállítottságán: az esetek nyilvánosságra kerülésének „köszönhetően” lehetővé vált az abúzusról szóló diskurzus.

– vázolja a jelenleg leginkább égető feladatot a szakértő.

Épp ez – vagyis a társadalmi diskurzus elősegítése – volt a gyermekjogi szakember elsődleges motivációja, amikor elkezdte összeállítani a Köztünk járnak című könyvet. Elmondása szerint olyan kötetet szeretett volna írni, amely minden felnőtt számára (legyenek azok egykori érintettek, szülők vagy gyermekekkel dolgozó szakemberek) érthető, és segít abban, hogy végre közös nyelvet találjunk a gyermekkori szexuális abúzusról – hiszen ez az első lépés ahhoz, hogy valódi változás történjen.

„Másrészt az volt bennem, mennyire fontos lenne, hogy azokban az egyedi ügyekben, amikben segítséget próbálunk nyújtani (a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal, – a szerk.), tudjunk valamit adni az érintett szülők kezébe. Egy olyan mankót, amelyet hazavihetnek magukkal, elolvashatnak, erőt meríthetnek belőle, és – esetleg – jobban megérthessék, mi zajlik most az áldozattá vált gyermekük testében és fejében, hiszen ezzel kapcsolatban még rengeteg tévhit kering a társadalomban” – magyarázza.

Épp azokon a területeken hiányos a gyerekek részvétele, ahol a legnagyobb szükség lenne rá

Hiedelmek béklyójában

A szakember szerint a probléma ott kezdődik, hogy laikusként – sokszor – még azzal sem vagyunk tisztában, egyáltalán mit nevezünk szexuális bántalmazásnak. „Sokan nem tudják, hogy ezek az esetek legtöbbször nem azzal kezdődnek, hogy valaki belenyúl a gyerek bugyijába. Az esetek döntő többségében »csendes«, főképp a gyermek saját testével kapcsolatos határátlépésekkel indul egy-egy ilyen eset, amelyben az elkövető a gyermek intimitásának határait kezdi lebontani. Ezt az elkövetők rendkívül körmönfontan, egyáltalán nem erőszakos módon teszik, sőt, jellemző, hogy ezt úgy csomagolják be, hogy a gyerek azt éli meg, hogy ­ő fontos, figyelnek rá,” – hívja fel a figyelmet a gyermekkori szexuális abúzus egyik fontos tulajdonságára a szakértő.

Ez szervesen kötődik ahhoz a tévhithez, hogy az emberek a bántalmazás kifejezéshez az erőszakosságot kapcsolják, miközben (ahogy a fentiekből kitűnik), azok nagy részben nem, vagy nem mindig erőszakosak. A szakértő szerint épp ez teszi kifejezetten aljassá a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseket: hogy az elkövetők a szeretet, a figyelem, a közös, minőségi idő cukormázába csomagolják a bántalmazást, így a gyerek kooperatívvá válik.

– magyarázza a szakértő.

A definíció körüli bizonytalanságot még számos, egyéb tévhit erősíti. Dr. Gyurkó Szilvia szerint a fentebb emlegetett ügyek ugyan meghozták a szükséges változást a társadalmi diskurzust illetően, a rengeteg, téves szalagcímnek „köszönhetően” viszont teljesen összemosódott a gyermekekkel szembeni szexuális abúzus ügye a pedofíliával, miközben ez a csoport „csak” az elkövetők kisebbségét alkotja.

Nincs annyi aranyérem, ami kárpótol egy sportoló gyereket a szexuális visszaélésekért

„Az emberek azt hiszik, hogy a pedofilokat kell keresni, és ha megtaláltuk a pedofilokat, akkor megoldottuk a problémát. A pedofilokat valójában nem tudjuk megtalálni, másrészt, az esetek több mint kilencven százalékában nem pedofil az elkövető, hanem olyan ember, aki teljesen más indok miatt választja a gyereket áldozatnak, vagy alakul úgy, hogy a gyerek a felnőtt mindenféle problémáinak, rossz fajta működésének áldozatává válik. Az egyik legégetőbb feladat, hogy tisztázzuk, valójában kik az elkövetők.”

Nem elhanyagolható az a téves elképzelés sem, hogy sokak szerint csak lányok lehetnek áldozatok. Dr. Gyurkó Szilvia szerint ez korántsem így van: a bántalmazottak egyharmada ugyanis fiú. A fiúk jellemzően kevéssé beszélnek csak ezekről a cselekményekről, különösen akkor, ha férfi az elkövető. Ha női elkövetőről van szó, és mondjuk kiskamasz vagy kamasz gyerek az áldozat, még nehezebb lehet a dolog: a szakértő szerint az ilyen esetekhez kifejezetten rossz és megbetegítő társadalmi beidegződések kötődnek.

„Az ilyesfajta ügyek kapcsán sokan úgy gondolják, hogy a gyerek hálás lehetne azért, hogy egy érett nő vezette be a szexualitás rejtelmeibe, miközben bőven látunk olyan az eseteket, ahol igenis visszaélésről van szó. A fiúk nagyon gyakran hallgatnak ezekről a történetekről, de ha mégis beszélnek, a környezetük (legtöbbször) nem fogadja jól ezeket a megéléseket. Ez abban a tévhitben gyökerezik, hogy az emberek nehezen tudják elképzelni: a fiúk is lehetnek áldozatok.”

A „tökéletes áldozat” képéről más aspektusban is kapitális félreértések lebegnek a társadalomban. „Hiába gondoljuk például azt, hogy »egy rendes áldozat« sikoltozik és rúgkapál, a valóságban ezerszer árnyaltabb, ki-hogyan viselkedik egy ilyen szituációban. Ne várjunk el semmi ilyesmit az áldozatoktól, és próbáljuk meg árnyalni azt a képet a fejünkben, mit jelent a tiltakozás és az elfogadás,” – magyarázza dr. Gyurkó Szilvia.

Mérő Vera: „Mégiscsak létezik kollektív lelkiismeret Magyarországon”

A szexualitás kapcsán mindig beszélni kell arról (gyermekek és felnőttek esetén is), hogy a test akkor is reagál, ha – egyébként, ami történik, az bántalmazás (vagyis nincs beleegyezés, nincs akaratnyilvánítás, vagy a gyerek nincs abban a helyzetben, hogy tudja, mi az, ami vele történik). „Ezekben a helyzetekben elképesztően nehéz a feldolgozási folyamat, főleg ahogy a gyerek idősödik és kezdi megérteni, hogy az ő testi reakciói, azok egyébként egy konszenzuális, szexuális kapcsolat-, cselekmény esetén ugyanazok, mint amik bántalmazás során voltak.”

A felsorolt hiedelmek nemcsak a sokat emlegetett társadalmi diskurzust akaszthatják meg: a rejtőzködés és a rejtettség a bántalmazóknak és segítőiknek kedvez, az áldozatokat viszont nehéz, gyötrelmes helyzetbe hozza. Ha pedig mégis napvilágra kerül a bántalmazás ténye, akkor a felsorolt előítéletek és nemritkán áldozathibáztató mondatok őrülten megnehezíthetik a túlélők és családjuk helyzetét.

Reakciók ereje

Nemcsak az általános diskurzushoz és gondolkodáshoz szükséges a tiszta lap. A Köztünk járnak laikusként abban is segítségünkre lehet, hogyan reagáljunk jól, amikor valaki megoszt velünk egy abúzusról szóló történetet. A szakértő szerint teljesen normális, hogy ezek a történetek megérintik az embert: tudnak rosszul hatni és triggerelni.

„Lehet például, hogy valakivel – valamikor – történt egy szexuális határátlépés, amit anno nem azonosított be, csak akkor, amikor a másikat végig hallgatta. Ez feladatot ad annak, aki befogadóként (barátként vagy ismerősként) kerül bele egy ilyen helyzetbe, és teljesen normális, hogy ilyenkor kérdések merülnek fel a múltbéli történetek, megélések kapcsán. Az is rendkívül fontos, hogy aki meghallgat egy ilyen történetet, ne maradjon egyedül! Jó, ha vannak a környezetében olyanok, akikkel meg tudja azt osztani. (Ami természetesen nem egyenlő a pletykával.) Tisztában kell lenni azzal, hogy a másikra való odafigyelés jó dolog, de nem a gyengeség jele, ha egy megterhelő történetet ki szeretnénk adni magunkból.”

A Köztünk járnak arra emlékeztet, hogy a gyerekek védelme nem kizárólag szakemberek feladata, hanem mindannyiunk közös felelőssége. Ha hajlandóak vagyunk újraértelmezni a szexuális abúzusról kialakított, röghöz kötött gondolatainkat, egy fokkal tisztábban láthatunk, ezzel pedig közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy biztonságosabb világot teremtsünk a fiatal generáció számára.