Helló világ! Lakatos Levente új bloggal jelentkezik csak itt!

Öt éve, a már említett Barbibébi megjelenésekor kevesen mertek volna nagyobb tétben fogadni arra, hogy néhány éven belül nem tűnök el a szórakoztatóirodalom süllyesztőjében. Az igazat megvallva én sem. Amennyire magabiztosnak, tudatosan, illetve eltökéltnek látszom, belül annyira komoly kétségekkel küzdök. A mai napig nehezen fogom fel, ami körülöttem, illetve velem történik. Például azt, hogy olvasók ezrei szeretik, és várják a regényeimet. Látom a számokat, átélem a dedikálásokat, de akkor is hihetetlen… Talán attól félek, hogy amint elhiszem, és megélem, a sors elveszi tőlem…

Jó, tisztában vagyok azzal, hogy az iménti "vallomásom" nem túl férfias, sőt, egyenesen kiábrándító lehet, de ebben a blogban, minden – egészséges, és kevésbé egészséges – hiúságomat leküzdve szeretnék őszinte lenni veletek. Néhol akár keresetlenül őszinte.

Hogyan tudok alkotni, ha nem kicsattanó az önbizalmam? Úgy, hogy az önbizalmunk nem a magunkban való kétségtől, sokkal inkább a közönség (vagy barátok, kollégák, a kiszemeltünk – kinek ki) elutasításának rettegésétől lehet hiányos. Minél több időt és energiát fektetünk a környezetük (esetemben az olvasók) megismerésébe, annál magabiztosabbá edzhetjük magunkat. Ettől függetlenül persze soha senkit nem lehet (ha lehetne, sem szabadna) tökéletesen kiismerni, folyton a fejünk felett lebeg a váratlan meglepetés, a változás lehetősége. Utóbbi tényező tart engem például izgalomban, ám amennyire szomjazom, legalább annyira tölt el félelemmel a szüntelen változás. De azt hiszem, éppen a szorongásból fakadó feszültség, valamint kihívás az üzemanyagom.

Szóval, ha elfogadtok tőlem egy tippet, soha ne az elért eredményeteket ünnepeljétek! Azok ugyan hízelgőek és örömteliek, valójában illékonyak, pillanatnyiak – egynapos ünnepek. Véleményem szerint a célokhoz vezető kihívásokban, a munkában rejlik az igaz szépség. A mondás, miszerint a cél szentesíti az eszközt, az én felfogásomban egy, a csalók lelki békéjét védelmező, üres frázis. Hívjuk eszköznek, útnak, ráfordított időnek, vagy befektetett munkának, annak tisztességes megélése a legfontosabb. Attól leszel több, jobb, edzettebb és eredményesebb. A cél ünneplése közben is valójában az azért hozott áldozatokra lehetsz büszke! Az hiszem, számomra ez az elmúlt könyvpiacon eltöltött öt év egyik legnagyobb tanulsága. Próbáljátok ki! Egy esélyt megér, nem?! :)

Nem fogok mindig lelkizni (vagy okoskodni – kinek hogyan csapódott le, amit összehordtam :P) a blogban, valójában szeretném nagyon szabadon kezelni ezt a felületet. Idehozom mindazt, ami éppen a lelkemet nyomja, a kíváncsiságomat piszkálja, vagy a figyelmemet leköti. Vigyázz, mert hamarosan visszatérek – egy szórakoztatóbb bejegyzéssel készülök! :)

L