Idealizált romantika punk életérzéssel – Martin Wanda fotóssal beszélgettünk

2021.december.3.

Mindenkinek van egy romantikus belső világa, és jó érzés eljátszani a gondolattal, hogy egy szebb, szenvedélyesebb mesében élünk. Martin Wanda fotósként pedig pontosan ezzel foglalkozik: modelljeit belehelyezi a saját álomszerű művészi világába, festményszerű fotókat alkotva. Preraffaelita és punk esztétikák, szíve törött hősnők és rock and roll jellemzik az egyik legkülönlegesebb kortárs fotógráfus munkáját – Wandával most az első önálló kiállítása kapcsán beszélgettünk a fotózásról, a missziójáról és a további terveiről. Az ártatlanság és tapasztalás dalai december 18-ig tekinthető meg a Deák Palotában.

Martin Wanda
Martin Wanda

Számodra miben különbözik az emberek bemutatása a klasszikus divatfotóktól?

Nem gondolom, hogy a divatfotózás csak egy csinos lányból és csinos ruhából áll, hanem sokkal többet rejt. Amikor a London College of Fashion egyetemen tanultam, a mester kurzusvezetőm nem is fotós volt, hanem performanszművész, aki úgy közelítette meg a divatfotózás műfaját, mint egy konceptuális művészeti ágat, ami releváns üzeneteket tud közvetíteni a divatipar eszközei által. Ezek az üzeneteket, melyek a saját korunkra reflektálnak; ezáltal a gender kérdések, a Black Lives Matter vagy a testpozitívitás, szélesebb körben tudják elérni és elgondolkodtatni a közönséget.

Van a fotózással egy nagyobb missziód is?

Önmagában nem gondolom, hogy egy-egy fotó megváltoztatja a világot, de ha már csak pár embernek felnyitja a szemét, elgondolkoztatja, akkor már úgy gondolom sikerült valamit lerakni az asztalra. A kiállításon is van néhány kép a „Szeretők” című sorozatomból, amit még diplomamunkaként fotóztam, igazi, hetero, leszbikus, homoszexuális párokat az intim környezetükben.

Martin Wanda - Szeretők projekt
Martin Wanda - Szeretők projekt

Akkoriban nagyon beleástam magam a gender tanulmányok kérdéseibe, de végsősoron a határok nélküli szerelmet akartam bemutatni. Ezt az anyagot nagyon sok magazin lehozta, például a Dazed is, ami nagyon jó volt, de ők eleve foglalkoznak ezekkel a témákkal. Számomra sokkal nagyobb szó volt, amikor a békéscsabai apukám osztotta meg a képeket Facebookon, ami eljutott a békéscsabai nénikhez és bácsikhoz, akik elcsodálkozhattak a képek szépségein és ezáltal a szerelem sokszínűségén is.

Amikor híresebb embereket fotózol, mint Iggy Poppot vagy Sergei Polunint, a világ számára ismert művészi karakterüket mutatod be, vagy igyekszel egy teljesen új oldalról megközelíteni őket?

A kiállításomban is szerepel egy Dani Miller portré, neki hiányzik egy foga, és ez az attribútumává vált - vannak ilyen előadók, főleg zenészek, akik erős imidzset alakítottak ki, és azt szeretnék, hogy a fotográfus is ezt közvetítse róluk. Természetesen, amikor tíz percem van egy ismert emberrel együtt dolgozni, akkor annyira nem lehet a lelkük mélyére ásni, de ha több időm van, akkor el tudok csípni egy-egy őszintébb pillanatot.

Fotó: Martin Wanda
Fotó: Martin Wanda

Mennyire kell jó emberismerőnek lenni, hogy releváns portréfotós legyél?

Nem tudom, hogy mennyire kell jó emberismerőnek lenni, de az biztosan nem árt, hogy ha tudjuk hogyan kell az emberekkel kommunikálni, feloldani őket a kameralencsék előtt. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, egy szociális és nyitott embernek tartom magam. Munka közben folyamatosan beszélgetek a modelljeimmel, visszacsatolok, hogy szép vagy jó-e, amit csinálnak; egy idő után így megjön a magabiztosságuk.

Az attitűd pedig, amit a fotóstól igényelnek egy divatfotózáson vagy egy ismert emberrel való fotózáson, az is kicsit más. A divatfotózáson tényleg én vagyok az úgymond rendező, én mondom meg a modellnek, hogy milyen érzelmet próbáljon meg közvetíteni az arcával, milyen szerepet játszik a kamerám előtt; míg amikor egy híres emberrel dolgozom együtt, akkor egy megfigyelői pozícióba helyezkedek, az ő karakteréből kell megörökíteni valamit.

Fotó: Martin Wanda, Modell: Mihalik Enikő
Fotó: Martin Wanda, Modell: Mihalik Enikő

A Canon magyarországi nagykövete vagy, nemrég nyílt meg az első önálló kiállításod a Deák Palotában. Milyen szakmai célokat szeretnél még megvalósítani?

Lassan már hét éve élek Londonban, de a pandémia alatt hazajöttem és nagyon sokat dolgoztam itthon az elmúlt másfél évben: a GLAMOUR-ral és más magyar magazinokkal, zenekarokkal is például. És ez mind nagyon jó volt, csak közben azt éreztem, hogy nekem a nagyvilág tartogat még lehetőségeket. Olyan terveim vannak, hogy eddig alapvetően divatfotózással foglalkoztam, viszont engem mindig is az emberábrázolás érdekelt inkább. Nagyon szerettem zenészekkel együtt dolgozni, de most szívesen foglalkoznék színészek portréfotózásával is.

Kiállításodon van egy külön szoba, az egészet egy fantasztikus és magával ragadó kollázs uralja. Tudnál arról a munkádról mesélni egy kicsit?

A kiállításnak az a része áll hozzám a legközelebb! Annak az önarckép kollázsprojektnek volt eredetileg Az ártatlanság és tapasztalás dalai a címe, ami később a teljes kiállítás címe is lett. Nagyjából másfél évvel ezelőtt volt Békéscsabán egy másik tárlatom, ott a zenészportérimből, divatfotókból válogattam, de a mostaninál úgy éreztem, hogy akarok egy keretet adni, így lett a kiállítás tematikája a szexualitás, a nőiség, a szerelem és az útkeresés.

A külön teremben az anyag számomra nagyon személyes, a karantén alatt kezdtem el, amikor még Londonban voltam egyedül a lakásban, közben éppen egy szakításon mentem keresztül. Utoljára tizenhat évesen, amikor önarcképekkel tanultam a fotózást, fordítottam magam felé a kamerát, saját magam modellje lettem. Kicsit egy művészetterápiás eszközzé vált nekem a projekt, miközben fotóztam párhuzamosan egy pszichológussal is elkezdtem beszélni online. Az önmagamon dolgozás fontos része volt a folyamatnak, pár helyen konkrét parafrázisként, máshol indirektebben utalok olyan 19. századi romantikus festményekre, amelyek szíve törött hősnőket ábrázolnak, akiknek a szerepébe én is belehelyeztem magam. A kollázshoz felhasznált szövegek egy része volt barátoktól, szerelmektől vagy Tinder randiktól kapott, néha vulgáris üzenetek voltak; a scannelt oldalak pedig a tinédzserkori kedvenc regényeimből való szerelmi leírások, többek között az Üvöltő szeleket, az Ifjú Werther szenvedéseit, a Mester és Margaritát, a Vörös és Feketét és az Anyegint használtam fel. Számomra ezek mutatják be azt az idealizált szerelmet, ami szerintem sok más nő fejében is él. Ezt a romantikus szerelmi ideát és elképzelést ütköztettem a valóságos tapasztalataimmal.

Martin Wanda, önarckép
Martin Wanda, önarckép

A képeiden visszaköszönnek a preraffaelita és a londoni underground punk esztétikák is. Szerinted mi a közös nevező ebben a két, elsőre teljesen ellentétes stílusban?

A fotóim pont ennek a kettőnek az ötvözete, a 19. századi romantikus festői vizualitás és a rock and roll attitűd. Én valamiért érzem, hogy a preraffaelita szubkultúrában és a punk életérzésben van valami eredendően romantikus. Talán kicsit a valóságnak hátat fordítás és az eszképizmus formájában.

Nagyon erősen vizuális a modern világ, óránként több száz reklám ér el minket, az Instagrammon pedig végeláthatatlan mennyiségű képet görgetünk nap, mint nap. Érzel-e bármiféle nyomást, hogy mindig valami újat tudjál mutatni?

Egyrészt teljesen más telefonon nézni egy-egy fotót, mint látni a kiállításon a képeimet, hatalmas nagy printekben, amiket a Canon Magyarországnak köszönhetek. Másrészt a fotógráfia terén is mindig vannak trendek, most például a 90-es, 2000-es évek esztétikái szerepelnek a legtöbbet a magazinokban, és sok fotós, akik mondjuk eddig teljesen mást csináltak, szintén elkezdtek felülni erre a trendvonatra. Ilyenkor én is megkérdőjelezem magam: Vajon mi a jobb taktika, lovagoljam meg a hullámot, vagy pedig csináljam azt, ami úgymond a szerzői kézjegyemmé vált? Inkább az utóbbi felé hajlok, legalább itt leszek stabilan, és ha valaki velem dolgozni tudja mit fog kapni. Nem akarok változtatni az esztétikámon és a vizuális világomon, de fontosnak tartom, hogy új és új dolgokra reflektáljanak a képeim, például a testpozitív témákra. Afelé változik a világunk, hogy a tradicionálisan hibának elkönyvelt jellemzők, hogy valaki pattanásos, anyajegyes, kicsit túlsúlyos, már mind széppé válnak, és érdekes, karakteres portrék készülnek. Ilyen szempontból igenis reflektálni kell a világ, a társadalom változásaira – valahogy megpróbálom megtalálni az egyensúlyt, hogy a munkám friss, de ugyanakkor mindig Wandás legyen.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara

Ez is érdekelhet

Kate Middleton megnyitja az évet ebben a csodás kabátban

Kate Middleton megnyitja az évet ebben a csodás kabátban

Divathírek

Roxforttól a kifutókig - Emma Watson legstílusosabb vörös szőnyeges pillanatai

Roxforttól a kifutókig - Emma Watson legstílusosabb vörös szőnyeges pillanatai

Divathírek

André Leon Talley divatikontól búcsúzunk - A Vogue egykori kreatív igazgatója 73 éves korában hunyt el

André Leon Talley divatikontól búcsúzunk - A Vogue egykori kreatív igazgatója 73 éves korában hunyt el